Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-12 / 33. szám

politikai zsarnokságot, s felállította az isten országát, mely a fiúvá lett emberiség társadalmi, anyagi és szellemi érdekközösségében áll; az tehát a keresztyén, ki e felséges krisztusi kezdeményezést végcéljához elvezérelni, á az emberiséget a szeretet alapján nagy* gyá és szabaddá lenni segiti: beszédünk egészen más szint és alakot nyerne, s elevenitőleg hatna ki az élet minden viszonyaira. Mert valóban mégis fontos és figyelmet érdemlő kérdés ez : hogyan van, hogy megterem és el mondatik temérdek prédikáció és a népek élete mégis nyomorult, hátramaradt és boldogtalan ? Én e kórtünet okát nem csupán a nép kiskorúságában, hanem egyházi beszédeink ódon és korral nem haladó mivoltában, szellemében találom meg. Az előző századok szellemiránya, hitnézete és tudománya, nem lehet a XIX. század emberiségének többé tápláló eledele. Nem azt teszi ez, hogy most már döntsünk halomra minden régit, s szakitva a multak történelmi rendszeres fejlődésével, régi rendszerek düledékeire épitsük fel az uj intézmények rendszerét. Korántsem ; hanem igenis azt teszi, hogy eledelt, ami többé nem táplál, ne adjunk a haladó emberiség szellemének, s nyissunk tért és utat a vallásos szellem szabad terjedésének. Egy szóval prédikálásunk, a beszédek, melyeket mondunk legyenek lélek és élet; legyenek isten országát, isten dicsőségét hirdető, s az emberiség Összes életviszonyait átölelő beszédek. Ekkor ismét megtelnek templomaink a kegyes hivők ezreivel; leszen élet, mozgás és haladás Sionban. Ezért állitám, és állitom ma is, hogy az egyházi szószéken, helye van mindazon tárgynak, mely az emberiség anyagi és erkölcsi életviszonyait közelről érdekli, s igy helye van a politikának is; de csak azon szabadelvű, s a társadalom közjavára irányuló politikának, mely az emberiség miveltségének történelmében a legfontosabb szerepet játszotta mindig. Bátran kimondom most is azt, hogy mindaddig, mig egyházi beszédirodalmunk terén megelégszünk a régi utak járdalásával; mindaddig, mig irtózunk a koreszméinek önálló, egyházias szabad fejtegetésétől: mindaddig lehetnek a vallásról helyes confessionális fogai mainkr de a krisztianismus valódi ügyét cseppet sem vittük előre, mert a vallás nem tanrendszer csupán, hanem é 1 e t e 1 v, az élet fogalmában pedig a politika mint egyik világtényező szinte benn foglaltatik. A ki mondott valaha korszerű egyházi beszédet, —de ne a cim és a puszta irály tegye korszerűvé,—az méltányolni fogja szavaimnak igazságát. Minő figyelemmel, valódi benső érdeklődéssel szokta a nép ezt meghallgatni, mig a régi szabású beszédeken ugy megalszik, mint annak a rendje. Százszor hallott egyformaságoknak örökös ismétlése nem is lehet más, mint altató. A dogmatizáló beszédek per absolute nem tetszenek. Száraz elvontságok ma már ezek,avult bútordarabok szellem életünk háztartásában. Sentimentális egyházi beszédeinkkel sem vagyunk szerencsésebbek. Szoboszlai beszédei például csakúgy konganak a porló koponyáktól, a. szétszórt csontoktól, a rothadó koporsó-daraboktól: de már nem igen hatnak, nem igen épitenek; az emberiség élni akar, mielőtt meghalna; jól tudván, hogy a halál, ha oly igen sokszor nem mutogatjuk is a szószéken, úgyis elkövetkezik. Az ilyen kifejezések : ti reszkető öregek; ti szegény árvák, búsongó özvegyek stb. szintén nem sokat használnak. A reszkető öregek gyöngén el szenderülnek a szivhez szóló hangokon; a szegény árvák, búsongó özvegyek pedig tovább is ott didereghetnek, éhen, rongyban, szegények a templomon kivül, vagy ép a templom ajtóban. — Mennyivel krisztusibb egyházi beszédeinkben oda hatni, hogy a nyomor szava töröltessék ki a keresztyén társadalom szótárábó1

az által, hogy alakítsunk jótékony egyesületeket, építsünk árvaházakat, inditsuk a szivet ne puszta szánakozásra, hanem a nyomorultak tettleges gyámolitására. Szóval, a szeretet vallásának elvei szerint, a Krisztus szellemében szervezzük társadalmunkat. Az ily beszédek meg fognák termeni a népek életében áldott gyümölcseiket. Örökösen azonban a szószék az élet praktikus kérdéseivel, társadalmi s politikai kérdésekkel nem foglalkozhatik, mert ekkor épen azon egyoldalúságba esnék, a melyben most szenved a hagyományos dogmák száraz elvontságainak örökös emlegetésével. A szószéknek hirdetni kell a vallás, a hit örökigazságait; hirdetni kell a lélek halhatatlanságát : hirdetni kell az isteni gondviselést; hirdetni a Krisztus utólérhetlen messiási nagyságát; hirdetni a szellem hatalmát s végső diadalát. De ugy és oly alakzatban kell hirdetnie, hogy e szellemben tartott egyházi beszédeink, igazán tudományos, ismeretterjesztő, figyelemébrésztő, korszerű tartalommal legyenek megtöltve. E téren Robertson fényes mintaképül áll és világos előttünk. Ó egyházi beszédeiben a keresztyén bölcselet magaslatán áll. Ujjai alatt megelevénülnék a biblia betűi, s biztos könnyűséggel járdái mindenütt a szellemvilág 35*