Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-25 / 26. szám

isteni tiszteletben egyetemes vallásos meggyőződésének megfelelő kinyomatát találja. Ámde mikép lesz ez megítélhető, ha elébb a közös meggyőződés kátéban •agy egyéb hasonló műben fogalomszerü, községileg elismert kifejezést nem nyert ? Hosszas volna Sz. G-. ur utolsó cikkének minden egyes pontját illustrálni; de nem hagyhatom emlitetlen, hogy midőn utoljára a Oredo eltörlését, a 3 kérdés módosítását s a leendő lelkészek kibocsátásánál a confessiokra tétetni szokott eskü mellőzését indítványba teszi, ezt p o s i t i v adaléknak nevezi, melylyel ő a dologhoz járulni akar. Ez megvallom teljesen zavarba hozott az egész cikk intentiója iránt. Hogyan ? gondolék, lehetetlen Sz. G-. urnák nem tudnia, hogy mikor az ember valaminek eltörlését indítványozza, akkor nem positiv adalékkal járul a kérdés megfejtéséhez. Ha még is a dolgot ugy ejti, abban valami célzatának kell lennie. — Hát ha minden okoskodása csak mókázás, finom irónia akart lenni ? Az egész cikk ugy is folytonosan azt az orvost juttatja az embernek eszébe, ki a fogfájásról panaszkodó patiensének, hogy fájdalmától meneküljön, feje levágatását tanácsolja; a tréfának aztán az olyan positiv javaslat, mely merő negatívum, méltó befejezése volna, de komoly dolognak az olyasmi valóban nagyon szomoritó. Ballagi Mór. Igénytelen észrevételek az egyházi reíormra. Azok az ifjú papok, kik részint külföldön a forrásnál, részint itthon olvasgatás után megismerkedtek a vallásos mozgalmakkal, annyira megtölték és megzavarták eszméikkel, lármájokkal az egyházi társadalmat, hogy még a korosabbakat is fölvillanyozzák, magukkal ragadják. Mert az eszmék országában is könnyen ugy jár az ember, mint a lakodalomban, — addig nézi az egészséges vidám öreg a fiatalok táncát, mig végre maga is megkedveli a mulatságot, közikbe vegyül, és vagy unokájával, vagy az öreg komámasszonynyal eljárja a kállai kettőst. Így jártam én is. Addig olvasgatok jobbra és balra az egyházi téren megindult reform-mozgalmakról, hogy még bele is szólok, és én is azt mondom: bizonybizony szükség, még pedig nagy szükség van a reformra. De hogy miben álljon az, és miként történjék? erre nézve meglehet, hogy eltérek némelyek véleményétől. Legyen hát reform in capite et membris, értve a caputon a papokat, — kérem ne vegye ezt senki oly értelemben, mint én nem vesszem — a membrumokon pedig, az egyházi községet alkotó hiveket, Kell pedig a reformatiót kezdeni a papokon. Ne várja senki, hogy teljes programmot adok elébe, csak egy pár eszmét penditek meg: és ne ütközzék meg benne senki, ha valami olyat találnék mondani, vagy állitani, mi épen neki nem tetszik. Én tapasztalás után szeretek szólni, és rendesen magamból kiindulni; magamról, saját fogyatkozásaimról, hibáimról szoktam beszélni; — kinek pedig nem inge, ne vegye magára. Mi papok, — értve a nagy többséget, — nagyon is elvilágiasodtunk. Könyvek, folyóiratok —• nem kenyerünk; beérjük annyi tudomáaynyal, mennyit az iskolából kihoztunk, pedig vajmi kevés az! és ha még ennek is egy része feledésbe nem menne! megelégszünk a tiszteletes tudós cimmel, érdemeljük, vagy nem, melyet egy kis vizsga után tüstént megnyertünk; de ebből aztán nem is engedünk el semmit, annyira, hogy láttam az illetőnek saját kezével tett ilyen anya-könyvi bejegyzéseket: „Helybeli prtor Tiszt. Tudós Kis Mihály urnák, és feleségének tiszteletes — innen a Tudós kimaradt, pedig hát ha sokat is tudott ? í — Nagy Sára asszonynak kis leányuk", stb. és azzal hánykódunk: „én csak akkor vagyok pap, mikor a szószékben állok, pedig többet érne, ha azon kivül lennénk papok ! Magunkat a világiak, anyagiak után adjuk, büszkék vagyunk rá, ha azzal dicsérnek, hogy szép csikókat, tulkokat, sat. nevelünk ; az újonnan igért tagositott birtokban foglalkozunk, és megesik az is, hogy mint okos és számitó gazdák, cselédünket más nehezebb munkába állítjuk, magunk pedig csakszekerkézünk; szállítván a trágyát a repce vagy burgonyaföldre ; egyébre pedig kevés vagy semmi gondunk. No de minek is ?! Hiszen ha pályánkat hamarább vagy később megfutottuk, majd akad egy jó lélek, ki el fogja koporsónk mellett mondani, sőt valamelyik lapba még meg is fogja irni: mily nagy veszteség érte az egyházmegyét! mert a boldogult e.-megyei aljegyző, vagy tán épen tanácsbiró volt, és hogy paptársaink közül ugyan alig mutatta magát koporsónknál kettő vagy három, de az árván maradt hivek, mennyire fájlalják veszteségűket, és könnyűik árjával kisértek a sirba. Érdemeink fokozására meglesz a necrologban még az is emlitve: hogy külföldi academiákra is ki akartunk menni, de ez, azon időben tilalmas levén, itthon maradtunk, stb.; szóval: meg lesz a cifra, és lehetőleg hosszú életrajz én rólam is, — de a mi rövid kivonatban ennyiből állhatna : született, élt, meghalt, kimarad ugyan a java, a lényege az életnek, t. i., mit tettem hivatalos állásomban— családomat ide nem értve, — a mások javára? de mivel az illető tudósitó, erre adatokat nem találhat, erről hallgatni fog az irás! Szükségesnek tartom a papoknál a reformatiót tudományos műveltség tekintetében. Hajdanában a theologiae candidatusok közül, a ki csak támaszkodhatott egy kis mankóra, vagy is a jövedelmes rectoriákon megkuporgatott csomócska bankóra, kiment akadémiákra, és ott nem töltött pár hetet, mig a német sert megkóstolta, hanem tanult egy pár évig; sőt a szerzett tapasztaláson