Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-25 / 26. szám

nek lelkét meg ne oltsátok (1 Tim. 5,19) a tanalkotást meg nem kötötte s épen ezért, amint Herder (Ideen zur Geschichte der Menschheit B. 17, III.) megjegyzi: „a keresztyénség rendszere egy Justinus, egy Kelemen szerint semmi egyéb nem volt, mint szabad philosophia, mely erényt és igazságszeretetet soha és semmiféle nép közt nem kárhoztatott, és a később törvényekké vált megszoritó szó formulákról mégmitsem tudott." Oly szellemben szerkesztett kátét kivánnók én, és olyan káté által bizony sem a szabadság megkötve, sem a múlthoz ragaszkodók lelkiismerete megbotránkozva nem volna; de volna minden ei-etre a közös működésre hivatottaknak tisztán körvonalozott programmjuk, volna egy kapocs, mely az egyházi község egyes tagjait egymáshoz fűzné. Sz, G-. urnák azonban ez sem kell, hanem neki az való, ami egyikünknek sem kell, a 16-ik századbeli tanfogalom, nemhogy maga éljen vele, hanem hogy a néppel tovább is elhitessük, hogy mi a heidelbergi káté alapján állunk. Vakulj magyar ! Sz. Gr. úrral épen ellenkező irányban túlozza a a kérdést Szász Domokos ur, ki szép tanulmánynyal irott cikkei egyikében helyesen jegyzi meg ugyan, hogy „minden vallásforma, polytheisticus és monotheisticus egyaránt, mely a legrégibb időktől kezdve mostanig létrejött, sőt ugyan azon vallásforma keretén belől kifejlődött, s egymástól lényeges pontokban eltérő különböző felekezetekés felfogások a hit egyes kérdéseiről positiv, azaz, határozottan körülirt és formulázott tételekben fejezték ki". Azonban midőn közvetlen ezután azon áliitást, hogy Jézus dogmákat nem alapított, nagyon felületesnek mondja, „miután az evangyeliumnak minden egyes tétele, mely a vallásos kérdéseket tárgyalja: isten bölcsesége, hatalma, szeretetete, gondviselése, a lélek halhatatlansága stb. megannyi dogmák:" ez utóbbi passus annyira nem igaz, hogy bebizonyithatólag annak épen ellenkezője áll. A speculativ bölcsészettől, mely a dogmának termő talaja, semmi sem áll távolabb, mint a Jézus tanítása. Isten bölcsesége, hatalma, szeretete stb. nála nem elméleti, metaphysicai okoskodásból kivont és tudományosan formulázott tanok, másokkal is azokat nem ugy közli, hogy okoskodásokba, bizonyításokba ereszkednék, hanem ugy adja, mint benső életéből közvetlen merített axiómákat, mert isten ő benne van, ő egynek érzi magát istennel, akit hirdet. A teremtő geniusok megalkotják műveiket benső közvetlen sugallat után, s csak azután jönnek a magunkféls okoskodó emberek, és a tapasztaltat formulázni a gondolkodás keretébe foglalni törekeszn k. Előbb voltak Homér és Shakespeare s csak azután irták cieg a szépészet paragraphusait. Wean die Könige bauen, habén die Karrner vollauf zu thun. A szellemi világ alkotásaiban is a hév, mely lelkesít, megelőzi a világosságot, mely tájékoztat; az eszmélkedés követi a tettet.* Azért mondja találón Schelling : Krisztus nem pusitán tanítója és szerzője, hanem tartalma a keresztyénségnek." Nem is uj tant hirdetni jött Jézus, hanem uj vallásos életet kezdeményezni és a maga személyiségébenkinyilatkoztatni, és Krisztust megismerni, éleiét követni: ebből állott az első keresztyénség. Ehez képest első követői is távolról sem gondoltak arra, hogy vallásos nézeteiket formulázzák, tudományos rendszerbe foglalják. Hogy azonban az első közvetlen lelkesedés multával annak be kellett következnie, ez, a mint láttuk, a dolog természetében fekszik. De hagyjuk ezt, és térjünk vissza Sz. Gr. úrhoz. Ő, mint a gyakorlat embere, a mi ismeretet kereső tudományos theoriáinkkal nem bíbelődik ; neki mindegy akármit követel a szellem természete, akármit tanít a história; ő nem enged magának imponálni, „az ő hite felett csak őrendelkezik subj ecti ve"; tehát szerinte vallásbeli tantétel megállapítása nem is lehető ; de jegyezzük meg jól, hogy akkor vallástanítás sem lehet , mert midőn nézetemet a gyermekre rákötöm, subj estivitását sértem. Azonban mindez nem baj, csak „mi magunk javítsunk lit(h)urgiánkon", folytatja Sz. Gr. ur. No már ezt értse, aki tudja; én nem értem. Kik a praktica theologia kérdéseivel tudományosan foglalkoztak, tudják, hogy a liturgia nem valami külső járulékát, esetleges diszitményét képezi a vallásos életnek, hanem ennek olyatén szükségképi nyilatkozata, hogy a gyülekezet hitvallásának módosultával okvetlen módosulnia kell a liturgiának is. Protestáns hitvallás római katholicus szertartású isteni tisztelettel épen ugy karríkatura lenne, mint a hogy római hitvallás puritán reformált isteni tisztelettel alig képzelhető. Ha tehát Sz. Q-. ur a tanfogalmat mint holmi matéria viiist sarokba veti, mi alapon s mely elv szerint akarja ő a liturgiát javítani ? Avagy talán subjectiv műizlését akarja itt is érvénvesiteni ? Azt hiszem, a gyülekezet is joggal követelheti, hogy az 51*