Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-06-11 / 24. szám

A Dr. Schinid A. K. által szerkesztett s „Ency­klopádie desgesammten Erziehungs­und Unterichtswesens" cimü nagyszerű paedagogiai enciklopaediához a tárgyat s szerkezetet ille­tőleg hasonló művet óhajtunk nyújtani, de a mely ettől mégis főleg négy tekintetben különbözend: 1-ször, hogy kiválóan a népiskolai oktatás körébe tartozó ismeretekre szoritkozik. A felsőbb oktatás körébe tartozó dolgokról igen röviden, s csak épen annyit szó landunk, a mennyit azokról a népiskola tanitójának is, mint szintén oktatással foglalkozó mivelt embernek, ok­vetlenül tudnia kell ; 2-szor, hogy kiváló tekintettel leszünk a magyar­országi népoktatási viszonyokra, s főleg a magyar­országimég élő vagymárelhunytje­lesebb paedagogok és néptanitók éle­tének és munkásságának ismerteté­sére. Azt hiszszük, hogy e tekintetben úttörők is lennénk. Nekünk is vannak és voltak a nevelés terén is jeles embereink, kik bár nélkülözésekben és magasz­tus érzelmekben gazdag életöket teljes odaadással áldoz­ták köznevelésünk ügyének, mégis még a tanitó közön ség sem tudja érdemeiket méltányolni, és fáradalmaik eredményeit mint közkincset felhasználni, főleg azért, mivel tetteiket senki sem jegyezte föl, s igy nem is­merjük. Az ide vonatkozó adatok összegyűjtésével ten­nők lehetővé a magyarországi közoktatás történetének majdan megírását; 3-szor, hogy a kitűnőbb magyar irók (költők és tudósok) rövid életrajza is közölve leend. Az irodalom annyira első tényezője a közmiveltség haladásának, hogy a néptanítóknak ismerősöknek kell lenniök a kitűnőbb irók életével és munkásságával ; 4-szer, hogy kivételesen némely oly tárgyakról is foglaltatnak benne cikkek, melyek nem tartoznak ugyan a paedagogiához, de melyeket főleg a falusi tanítónak helyzeténél-, és az alkotmányos szabad közéletünk által teremtett viszonyoknál fogva mégis ismernie kell. Ilyenek p. o. biztosítás, esküdtszék, alkotmány, budget stb. Ezek szerint a „Néptanitók Ismeret­tára" nem oly paedagogiai mű leend, melyet kezdeté­től végéig egy folytában kellene tanulmányozni; ha­nem a tanító mindennapi szükségeire szolgáló ismeretek tára, melyben épen ezen okból a tárgyak betűrendes so­rozatban adatnak elő. Bár a cikkek írásánál és szerkesztésénél kiválóan a népiskolai tanitók szellemi szükségei tartatnak szem előtt, mind a mellett azt hiszszük, hogy a Néptanitók Ismerettálát, középtanodai tanárok és tanulók is, sőt általában a közoktatás ügy barátai sikerrel szinte hasz­nálhatják, a benne ismertetett tárgyak sokféleségénél s nagy számánál, a paedagogiai ismeretek összefüggé­sénél, s azon körülménynél fogva, hogy a köznevelés terén kitűnt egyének működése rendesen a fensőbb okta­tásra is hatással volt. A szerkesztő igyekezett, s folyton igyekezni fog, hogy jelesebb Íróinkat s különösen a nevelésoktatási szakirodalomban működő tudományos erőket minél szá­mosabban nyerje meg rendes munkatársakul, s az e té­ren legjelesebb iróink közreműködésével már is dicse­kedhetünk. — A köteteken a munkatársak névsora is közölve leend. A kiadást az „Athenaeum" irod. részv. tár­sulat vállalta el, s az egész munka a Molnár A. által szerkesztett Népiskolai könyvtár alakjában közép 8-ad rétben, 80 nyomatottive n, három kötet­benjelenend meg, u. m. az első kötet (bezáró­lag F betűig) 1871. év szeptember havában, a második kötet 1872. év tavaszáig, s a harmadik köt t 1872. év szeptemberéig. Az egész mű ára (az aláírók számára) 3 forint, oly formán, hogy minden kötet át­vételekor egy forint fizetendő le. Bolti ára magasabb leend. Az aláírási ár csekélységénél fogva legkevesebb három ezer pél­dány biztosítása szükséges a kiadási költségek fedezésére, de az anyagi szük­ségtől eltekintve is, c^ak az ált?l érnők el a vállal a­tunkban kitűzött célt, ha a Néptanitók Isme­rettára minél nagyobb mértékben elterjedne, sőt ha a menynyire lehet, minden tanitó megsze­rezné. A nyomatandó példányok számának meghatározha­tásáért az iveket 1871. év. augustus l-ig Pestre az „Athenaeum" igazgatóságához kérjük beküldeni, vagy legalább azok névsorát, kik addig aláirtak. Az Athenaeum irod. és nyomd, részv. társ. mint kiadó. Molnár Aladár, szerkesztő. Iskolai jelentés. A pesti ág. hitv. evang. gymnasinmban az 1870/71-dik tanévi nyári szigorlatok és köz­vizsgák kővetkező rendben fognak tartatni: , Junius hó 15—20-ig szigorlatok az egyes tantár­gyakból; jnnius 26. és 27-én közvizsgák s az ezekkel összekötött magyar s német ifjúsági önképző körnek szavalati eléadásai; junius 28. és 29-éu in agán vizsgák tartatnak. A szigorlatok és közvizsgák délelőtt 9, délután 3 órakor kezdődnek. Ugyanezen község ti és leány tanodája vizsgái junius 19 -28-ig délelőtt tartatnak, és 9 órakor kezdődnek. Ezen vizsgákra a gymnasiuin tisztelt páxt­fogósága, a t. c. szülők, gyámok és az okta'ás és ne­velés minden barátai ezennel tisztelettel meghivatnak. Az igazgatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom