Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-05-07 / 19. szám
ISIÍOLAÜG Y A vallástanítás ügye népiskoláinkban. Ha egyszer a hegyek tetején megindult kőtömeg fatásnak ered, ritkán áll meg addig, mig célját — hol t. i. biztos, határozott támpontra talál — el nem éri. Ily szempontból tekinti s ily vélekedésben van bizonyára minden józan és felvilágosodott egyén e jeles egyházi lap hasábjain nem oly rég meginditott „egyh. reformegylet "-ügyét illetőleg is. Lehetetlen, hogy az egyszer megindult áramlat előbb-utóbb sikert ne eredményezzen ; s mi, a kik az ifjabb nemzedékhez tartozunk, azon biztos hitben élünk, hogy ha a jelen szabadelvű mozgalom elé az orthodoxia akadályköveket gördit is, az elhintendő mag az ifjúság szivében okvatlenül gyökeret verend s termő főidre találand. Nem levén célja e soroknak a már különben is oly sok jeles ós szakértő egyén által tüzetes tárgyalás alá vett kérdés megvitatásába vagy épen boncolgatásába ereszkedni, az ügynek theologiai szempontból való megítélését, mint különben tárgyán kivül esőt, egyszerűen mellőzve, áttér az általa tárgyalási alapul felvett „népiskolai vallásoktatás "-ügyének ész és lélektani fejtegetésére. Ugy hisszük, az annyi javítani és ujitani valók közt e kissé kényes tárgy, szintúgy mint bármi órás, megérdemli, hogy legalább némi figyelemre méltattassák. Azon kérdésre: „ van-e népiskoláinkban, a vallásos élet terén megindult reform mozgalmak diadalra jutása esetén, a vallástanitást illetőleg javitásokra szükség?" bárki is, ha a józanul gondolkozók közé akar tartozni, csak „igen"-nel felelhet. Sőt, a mennyiben idevonatkozó tankönyveink (értve a Tiszán inneni egyházkerület által kiadottakat) irály tekintetében is számos kívánnivalókat hagynak fenn, ha valaki azt mondaná: „de igeu is van, még addig is !" nem mondana nagyot, s csak a kor kívánalmainak adna kifejezést. Nem tudjuk van-e szándéka az egyh. kerületek által mult évben kinevezett „egyetemes tanügyi bizottságnak" e tantárgyat átdolgozás és 1 ijavitás végett behatóbb tanulmányozás tárgyává tenni? Hanem annyit minden nyomatékos s paedagogia jelentőségű érvek felsorolása nélkül is határozottan merünk állítani, miként ha a népiskoláinkban jelenleg divó könyvek közül csupán azokat szándékozik javítás alá venni, melyek a „vallástan" körén kivül esnek, egy lépéssel sem fogja tanügyünket tovább fejleszteni, mint a hol az jelenleg áll. Megmondjuk miért ? Mi a volt közokt. ügyi minisztérium intézkedéseinek és utasításainak sem föltétlen bámulói sem föltétlen hivei nem vagyunk. Hanem annyit az igazság érdekében tartozunk levallani, hogy azon tankönyvek, melyek általa kiadattak s díjra érdemesittettek, nagyrészt igen haszonvehetőknek bizonyultak be. Ezt leginkább tapasztalásból tudjuk, mivel volt módunkban azok jó és rosz oldalait megjelenésök óta megismerni. Szó sincs róla, hogy a mieink (melyek lehettek a magok idejében igen derék s célhez vezető könyvek), kivéve egy-kettőt, a kor előhaladott igényei s a paedagogia magasabb fejlettsége következtében kiállhatnák velők a versenyt! — S ha szintén feltesszük is (amin ugyan legtávolabbról sem kételkedünk) miként az összeülendő, vagy talán már működésben levő (!) egyetemes tanügyi bizottság a tankönyveinkben mutatkozó hiányokon, tapintatos és szakavatott eljárása által képes lesz segíteni : azon aligha nem kételkedhetünk, miszerint az említet t miniszterialis tankönyveknél jobbakat és célnak megfelelőbbeket létesíthetne. Ebből pedig uézetünk szerint se nmi egyebet következtetni nem lehet, mint azt, hogy átalános ismeret és miveltségfejlesztő iskolai tankönyvek híjával ma már hála istennek nem vagyunk. Nagyobb kérdés tehát az: m: fog tört énni népiskoláinkban a vallás-oktatással? vagy hogy egyátalán fog-e történni valami, vagy sem? Pedig ennek megtudása, illetőleg tisztába hozatala szintúgy mint bármi más, égető kérdés; aunyival is inkább, mivel az e téren való működés a közokt. törvények által kizárólag a felekezetek részére levén fenn hagyva, minden ez irányban történő javítás vagy ujitás csakis ezek vezetőit és elöljáróit illetheti meg. Tekintve már, hogy idevonatkozó tankönyveink több oly hibábaa lel edzenek, melyek okvetlenül javításra várnak: nézzük meg futólagosan, mik azon feltűnőbb hiányok, melyek részint a kor előhaladott igényeivel, részint a népiskola egyszerű, de fenséges szellemével szembeszökő ellentétben állanak ? Három, sőt ha szorosabb szempontból tekintjük, négy oly tankönyvünk van, melyek a vallásos és erkölcsi elvek fejtegetésével különösebben foglalkoznak. Ezek közül a „Heidelbergai kátét", mint egyátalán nem népiskolába valót egyszerűen mellőzzük, s csup án a másik háromra, mint ennél valamivel elfogadhat óbbakra fogjuk tüzetesebben fordítani figyelmünket. Az első hely közülök, akár az előadást és folyékony nyelvezetet, akár a composi ti ót tekintve körülbelől az u. n, „Ker. erkölcstudomány summájá"-t illeti meg; mig ellenben a másik kettőben, u. m. „Szent történetek rövid summája" és „vallásra való bevezetésben" a tömérdek, bár dióhéjba szorított tárgyhalmaz miatt szorosabb értelemben vett compositióra ugyszólva nem is találunk. Össze van ezekben halmozva annyi minden, hogy azok idő és sorrendi áttekintése, nem egy 6—8 éves gyermeknek, de bátran mondhatjuk, felnőtt egyénnek is gondot adna. Már pedig a „szent történetek rövid summája," mint a tudtunkkal 1858-ban kiadott „Ideiglenes tanrend" mutatja (mely még jelenleg is divik,) egyenesen a 7—8 évet betöltött gyermekek számára van készítve. Hivatkozunk most már a józan észre: célszerü-e, vagy helyeselhető-e az oly beosztás, mely az ily nagyrészt tökéletesen fejletlen s az iskolában alig egy-