Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-08 / 2. szám

táplálja, csak egy kis menhelyet találjon, míg meggyökeredzik a földben. Csak ezek szükségesek, De ezek feltétlenül annyira, hogy ha e látszólag jelentéktelen segédeszközök nem járuluak hozzájuk, a megszámlálhatlan gyümölcsök közül egyetlen egy sincs rendeltetve arra, hogy fa legyen belőle. És nézzétek meg most szeretett hazánk városait, mezővárosait, faluit, gondoljátok el, miből alakult eme már egy helyre összetömörült népesség, mely mindenfelé gyorsan nagyobbodik. A nép, legkevésbé sem lelkes gépek és a föld meghódítására képzett oktalan állatok tömege, ellenkezőleg a nép, az egyének egyesülése arra nézve, hogy okosak és értelmesek legyenek. Azon ezrek között, kik köztársaságunkat alkotják, mindegyik értelem egyiránt képes a szokott ismerekben nagy haladásra ; és megmondbatlan és korlátozhatlan azok száma, kik elég tehetséggel vannak megáldva arra, hogy nagyszerű felfedezéseket vigyenek végbe. Mindegyiknek természetesen ugyanazon érzékeik, ugyanazon tehetségeik vannak, melyeket Newton, Franklin és Fulton birtak. Hogy ugyanazon mértékben sajátjuk, azt nem állitom, de ki merné azt mondani, hogy semmiféle mértékben nincs meg bennük ? Jól van ! Hogy fel legyen költve ezen érzelmek tudata, bámulatra méltó hatalmának érzete, és főképen, hogy használni tudják azokat, igen kevésre szükség. De ez a kevés feltétlenül szükséges. Mennyi szem bámulatra méltóan jobb eszköze a látásnak, mint a telescop ? A gondviselés szemeket adott nekünk, de a tudománynak telescopot kellett kitalálnia, másképen az ég csudái kikerülnék figyelmünket. Ha az emberi értelmek legnagyobb része kifejlődés nélkül vesz el, a gyenge segitség hiányának lehet tulajdonitani, melyeket az emberi eszközök oly könnyen nyújthattak volna azon pazar tehetségek nemesítésére, melyek minden egyessel veleszületnek. Midőn a makk kedvezőtlen földbe esik, ós ott kiszáradt, ki tudjuk számítani a veszteség nagyságát. Egy fa veszett el, hasonló ahoz, melytől a gyümölcs elszakadt. De midőn egy okos lény szelleme, ki mivelés hiányában el van fojtva, és nem érheti el magasztos célját: oly veszteség, melyet senkisem tud megmérni, veszteség az időben és az örökké valóságban." Eme gyönyörű nyelven adott tanácsok mellett még más oktatás módot is ki kell emelnem, mely a szabad államokban szokásos, és melyben Everette oly kitűnő volt. Hazafias beszédeire célozok, melyek minden nagyobb történeti esemény vagy híres haláleset évfordulóján tisztelni és szeretni tanítják a népat, azokat, kik tanácscsal, vagy karddal szolgálták az államot és a legnagyobb erényt, ama hazafias vetélkedéseket költik fel benne, melyeket Montesquieu a regiek nyomán a köztársaság elve gyanánt állított fel. Az egyesült államok múltja szeplőtlen; sem vallásháború, sem polgári viszálykodás, sem despotismus, sem forradalom nem mocskolja. Szép j^élda ez, de miképen beszéli el Everette eme dicsteljes emlékeket, mennyire ügyel, hogy semmitsem veszítsen el eme gazdag örökségből, minő szépen állítja fel a multat a jövő leckéje gyanánt. Uj Anglia egész története be van foglalva beszédeibe. A zarándokok, kik hitükért feláldozzák magukat, és készebbek elhagyni szülőföldüket, mint lemondani a lelkiismeret szabadságáról. Az 1776. év hősei, kik Angliával szakítottak egy jogi kérd'sben; inkább kockára tették életüket, jólétüket, mintsem egy kis adót fizessenek, mert ez a kis adó törvénytelen. Warren a függetlenség első katonája, és első martyrja: a nagylelkű és lovagias Hancocks; Adams Sámuel, az utolsó puritán. A két öreg, kiknek nem tudni évei száma, vagy tiszteletük volt-e nagyobb, kik Amerika áldásai között haltak meg, a függetlenség kihirdetésének ötvenedik év fordulóján; Jefferson, ki a híre? okmányt szerkezté és Ádámssohn, ki azt támogatá, Washiugton nemes és kedves alakja, a viiág legnemesebb szivit embere, a nagy hazafi, ki hazája szabadságát ép ugy védte a bel, mint a kül ellenségtől, a politikus, kinek az igazságon kivül más ámbitiója nem volt, a férfiú, kinek bölcsesége az Uniót teremté, és sirja mélyéből is oltalmazza azt erényeinek emléke és példája által. Everette a l aza mindezen hősét mintegy feltámasztja, tetteiket követendő például tűzi ki a nép elé, mely elragadtatással hallgatja. Eary kis rövid közlemény be fogja bizonyítani előttünk, hogy e tekintetben minő teh tséggel bírt. Midőn La Fayette tábornok 1824 ben az egyesült államokban időzött, jelen volt egy nyilvános felolvasáson. A felolvasó Everette volt, beszéde vége igy hangzik : „Ezen év a világtörténetben jelentékeny eseménytől, függetlenségi harcunk kezdetétől számított félszázadot rekeszt be. Nemzeti létünknek jubileuma ez. Ezen emlékezetes év óta lefolyt idő alatt a hősök vérétől szentelt földbe temettük el legnagyobb részét azon nagy férfiaknak, kiknek isten után függetlenségünket és szabadságunkat köszönhetjük. Néhányan maradtak csak közöttünk', hogy élvezzék munkásságuk és szenvedésük édes gyümölcseit; egy ezek közül engedett a népek óhajának és megjelent hajlott korában e helyen, hogy elfogadja a nemzet háláját, melynek ifjú éveit áldozá. Megvan írva történetünk lapjain, hogy midőn Amerikának eme buzgó barátja 1776-ben párizsi megbizottainkkoz fordult, hogy engedélyt kérjen a legelső hajóra lépni, melyet hozzánk küldenek : ezek kénytelenek voltak bevallani (ilyen volt akkor hazánk helyzete), hogy egyetlen egy hajót sem képesek felszerelni a francia kikötőkben. Jól van! kiálta az ifjú hős, majd elmegyek saját „hajómon". És midőn az egész Amerika oly szegény volt, hogy nem tudta partjaira hozni, fiatalon, lemondva tűzhelyéről, rangjának és vagyonának élvezetéről, hozzánk jött, hogy részt vegyen egy nemzet kétségbeesett küzdelmében. Isten hozott, atyáink barátja! Légy üdvözölve part-