Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-23 / 17. szám

működésével egy színvonalra vergődjék, becsületbeli dolognak tartja a célt mentül jobban megközelíteni. Ez esetben ugyancsak szükséges, hogy a gyermekek dolgozzanak. Ha hozzá még a tanitó az előadott tárgyak kezelésében nem igen szerencsés, mily sok fáradságos munkával halmozza kicsinyeit, olyannal, mely testi erejöket jóval felül múlja. A orvosi tapasztalat is a 7-ik év mellett nyilatkozik. Legyen itt szabad két tárgyra forditnom leginkább a figyelmet. Először is a téli időszakban való iskolába járás, különösen oly zord időben, mint az idén! Rendesen átázott, fázott lábakkal érkeznek az iskolába, mert a folytonos figyelmeztetések dacára is ritkán választják növendékeink a száraz utat. Ezen átázott lábakkal kénytelen a gyermek 2 óra hosszat az iskolában lenni! Vájjon nem veszélyes-e ez a fejlődés pontján álló 6 éves gyermekre ? Másodszor a forró nyári napokon majd meg esik az embernek a szive, ha látja a gyereket ott a lócákon izzadni. Mily gyakran megtörténik, hogy a tanitó legérdekesebb magyarázata közben elálmosodnak, elszenderülnek, ít ind a mellett hogy erőlködnek, ébren maradni. És mennyi fáradságába kerül a tanítónak a nyári napok délutáni óráiban a figyelmet csak némi részben is ébren tartani, hogy munkálkodjanak és dolgozzanak a kitűzött célra. Az ép, egészséges test a legfőbb kincs e világon, azért igyekezni kell a gyermek szellemi kiképeztetése alkalmával minden a testre kártékonyán ható intézményeket kiküszöbölni s e kincs teljes megőrzésén hathatósan munkálkodni. II. Hat éves korban sok gyermeknél még a szellemi tehetség is hiányzik s nem elég érett a tanfolyam látogatására. A jelenlegi tanrendszer sikeres keresztülvitelét a már érettebb gyermekek teszik lehetővé, de ha oly gyermekekkel talátkozunk, kik a tanítónak, a legérthetőbb gyermeki modorban tartott előadását megérteni nem tudják, akkor azok az órák azon gyermekekre nézve elvesztek, testök pedig az ülés és iskolába való járás által csak szenvedett. Sokan mondhatnák ugyan : „Hiszen 7 éves korában sem igen érett a gyermek". Bocsánatot kérek, egy év a fejlődés korszakában levő gyermekuél nagyon sokat tesz. Mindezek után legyen szabad még utólagosan e következőket felemlítenem : Sok szüle, hogy gyermekétől naponta pár órára szabaduljon, vagy hogy tán azt a legjobb felügyelet alá helyezze, még sokszor hat év előtt is az elemi iskolába kiséri, azon nyilatkozat mellett : „Nem bánja ha semmit nem tanul is, csak csendesen ülni tanuljon, nem is szeretné, ha megerőtetné magát" stb. ! ? Bocsánat, de az elemi iskola nem oly intézet, a hol a gyermeket egy évig csak ülni tanítsák, s a hol dolgozniok ne kellene. Rendesen az ily gyermekek, kiket a tanitó barátságos kérése dacára is vezetésére biznak, az osztálylyal haladni, a kitűzött célt elérni nem képesek, napról-napra csak unják magokat. Ez unalom a gyermek későbbi fejlődésére kiszámithatlan káros hatással van. Hogy tehát a leendő ember iskolába történt belépte első évében az unalmat és szórakozást ismerni ne tanulja, ne adjuk fel igen korán az iskolába. Ha az első osztályba már ily érettebb gyermekek lépnek, a tanitó erős alapot nyújthat nekik, melyre biztosan építhetnek a felsőbb osztályok tanítói, s szűnni fog azok méltó panasza az értetlen és készületlen gyermekek iránt. Azon akadályok, melyek a nevelés és oktatás elé a tanulás korán kezdéséből gördülnek, azáltal háríthatók el, ha az 5 és 6 éves növendékek számára Fröbel-féle „Gyermekkerteket" sietünk felállitni. Kresz János, kassai evang. tanitó. BELFOLD, Szerény válasz. El voltam ugyan készülve arra, hogy az egyetemes ev. gyámintézetnek 10 éves kimutatását meg fogja az avatottak, gyámint. ügybuzgók egyike érdem szerint bírálni, annak némi előnyeit kiemelve, sok hiányait megróni ; azt azonban nem hihettem, hogy bárki is, különösen pedig a nógrádi és Bács-Szerémi egyházmegyei gyámintézetek elnökei, az önzetlen szeretet sikeres munkásai, az egyház terén is nagy érdemű férfiak, oly fukar önzéssel, merev hidegséggel, mondhatnám kicsinykedve, kicsinylőleg akarjanak és tudjanak e gyámintézettel elbánni, mint azt e lapok 8. 9. számaiban csakugyan megtették. Mit is tettek ők ? Kimutatja az első, hogy a hátrálékosok közé sorozottak közöl 4 egyház nincs hátrálékban; a második z-ről beszél s megróvja az összeállítót: hogy mert ő á-ról szólani. S evvel eleget véltek tenni önmaguknak is, egyházmegyéjüknek is, a prot. áldozatkészségnek is, a gyámintézetnek is. Igaza van a nógrádi gyámint. elnökének ; a 4 egyház csakugyan adakozott. Azonban első tekintetre is már észrevehette, hogy épen a Nógrádra vonatkozó sorok feltünőleg összeszoritvák, s ha kérdést intéz hozzám, bevallottam volna őszintén, miszerint ennek oka ez : a javított kézirat eltévedt a nyomdában, a kefelenyomatot az eredeti, tehát a ki nem javított kéziratból kellett gyorsan corrgálnom: jó kézirat hiánya, gyorsaság, megengedem, feledékenység okozták tehát e hibát. A Bács-Szerémi gyámintézet elnökének nincs igaza. Én azon egyházakról emlékeztem meg, melyek 1870-ben, tehát egy év lefolyása alatt nem adakoztak, a nagytiszt. ur pedig azokat sorolja elő, melyek 1861—70 közt, 85*