Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-09 / 15. szám

ártalmára van a törléneti hűségnek, s ez a felekezetesség. Egy történetíró ne ragaszkodjék egy felekezethez vagy párthoz sem annyira, hogy ragaszkodása más oldalra igaztalanná tegye. Szerző ezen hibába épen az által esett bele, mert nagyon akarta kerülni. Óvakodott említeni, hogy Ratich, Vurnenius, Pestalozzi, Fröbel milyen vallású. Pedig a vallás sok férfiú működésének megítélésénél nagyon is érdemleges okot képez, s aztán a kath. és prot. Nemetország tanügyi mozgalmai felett lehetett volna némi összehasonlításokat tenni. De a fentebbiek dacára a jezsuiták iránt még is rokonszenvét nyilvánítja, Igaz, a jezsuita rend sok hasznot is okozott a közoktatásnak, hanem azt mindenki elismeri, hogy nem az ügy iránti buzgalom, de saját önző céljai képezték a rugót mindég. Hogy hatalmas pártfogókat, vagy engedelmes eszközöket szerezzen, e végből fölhasználta a nevelést és gyermekségüktől fogva idomította embereit. Eszközeikről nem mond szerző semmit ; nem emliti, hogy a jezsuita tanitó fegymesterre bizta a büntetést, mert a gyerme kből ki tudja mi lesz ? És nagyon üdvös a rendre, ha jól emlékezik reá vissza. Hát a kémkedés, melyet egyik növendékökke! gyakoroltattak a m'iSik törül? És szerző mégis Trotzendorfot s a jezsuitákat eljárás tekintetében egy kalap alá fogja ! Trotzendorfot, aki az önfegyelmezés elvét először kisértette meg behozni, támaszkodva természetesen a növendékek becsületérzésére, mig a jezsuiták aljas kémkedési rendszerökkel épen ezt ölték el ! Azután Anglia állapotainak vázolásánál is részrehajlóvá lesz szerző a felekezetesség miatt. Oly előszeretettel beszél el mindent, ami az angolokra árnyat vethet, oly szenvedélylyel kárhoztatja azoknak papságát, kárörömmel mutat ezen „liberális" ország gyármunkásaira, szedi elő különféle Írókból a hátrányos dolgokat beszélő helyeket, mintha épen azért haragudnék rájok, mert külön egyházat képeznek. De menjünk tovább. Ott van a protestantismus. Nem meri nyilvánosan elismerni, hogy a vsllásujitók mily nagy mértékben hatottak a népnevelésre; hanem csak ugy lopva mondja el, hogy a reformatio észrevehető haladást eszközölt a népnevelésben. Pedig épen a vallás újítók voltak azok, s köztük különösen Luther, a kik nem „sejtelmes gondolkozás módjokban", de öntudatosan fogtak hozzá tanítani a népet, ha másért nem, már csak azért is, hogy ismerje a katechizmust, mert a nép közkincsévé akarták tenni az újított vallást. Különben szerző másképen is szerelmes a középkorba. Menti, dicséri azt. Elmondja Menzel után milyen jók voltak azok a legendák, mennyire hatottak azok a babonás vélemények a népre stb. s hogy többet tettek azok, mint Alcuin iskolái. Sőt némely föltételek közt az írást és olvasást sem tartja okvetlen szükségesnek. Ezt azonban, reménylem, a középkorra érti. Adatai egyéb tekintetben meglehetősen hivek. Pár tévedes mutatkozik ugyan, de csak kisebb fontosságú eseményeknél. Igy Ratich Farkas életrajzát hiányossá teszi az által, hogy kihagyja elfogatását, Schwarz (G. d. Pád. 3, k. 362 l.)ide vonatkozólag ezt mondja: „Das Ende des Ratichius in Köthen war: er ward am 6. Október 1619. aufgehoben und gefangen genommen und erst den 11 Juni 1620. in Freiheit gesetzt stb." Szerző ritkán vizsgálja a dolgok okait, ad egy áttekintést, azután életrajzokat, végül egy elmefuttatásban visszatekint az elmondottakra s még is hiányzik a világos átnézet. A mi irályát illeti, az magyarosabb ugyan, a Környei „Tanitó az iskolában" c. müvét kivéve, a többinél; de még sem egészen magyar zamatu. Tele van a sok andó, endővel, szenvedő formával sat., egész az Ízléstelenségig. Sőt van hely, ahol értelmetlen is, igy p. o. 50. 1. 1. jegyzet. „Lásd a freiburgi érsek emlékiratát, ugy mint azt a tanáesos dr. Zell Háuser ellen kiadott füzetecskét a bádeni iskola vita tárgyában." Ezt a jegyzetet jellemző volta miatt idéztem s ugy látszik, nem tévednék, ha a német auktor valamelyik lapjának az alján keresném meg ennek is az eredetijét. Nyelve nem tankönyvhöz illő, folytonosan értekezik, vagy mintha valamelyik lapba irna vezércikkeket. Egészben véve jellemzi a nyelvezetet már maga a könyv cime is. „Nevelészet története." Hogy lehet ilyen szót képezni ? Valóban ideje volna már a pádagogiának is megteremteni a maga mü-nyelvét, akkor legalább ilyen ásászat, kapászat-féle cimeket nem olvasnánk ! Végül meg kell említenünk, hogy szerző tanítók és tanító-jelöltek számára irta könyvét, s ez a kettős cél zavarba hozta őt az irót is, s az eredmény az lett, hogy egyik célnak sem felelt meg teljesen. A népisk. törvényre költ rendelet csak annyit kíván, hogy a növendék a nevelés történelmét „röviden áttekintse," mert többre idő nincs. Ilyen nagy Korpusból pedig rövid áttekintést szerezni lehetetlen. De mint olvasókönyv sem elégíthet ki, mert belőle alapos, minden oldalra kiható tanulmányt szerezni alig lehet. Azonban e téren nálunk, mint ismertetésünk elején is említettük, még ugy szólván, senki sem munkálkodott, szerzőé tehát az érdem, hogy az első kapavágást megtette, A magyar szakközönség mindenesetre csak elismeréssel adózhatik szerző urnák, a miért müvével e uemben csonka irodalmunkat gazdagította. Kiss Áron tanitó-képezdei igazgató. BELFÖLD* A kath. autonomia ügye az országházban. Várakozásunkban nem csalódtunk, a kath. autonomia ügye nagyon hamar a törvényhozás elé került, a