Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-04-09 / 15. szám
ködni fog soha meg nem lankadó gondviselő kezeivel árván maradható családja felett. Ezen hit nélkül haszontalan a legszigorúbb katonai fegyelem. Többször megtörtént e most lefolyt hadjárat alatt, hogy valamelyik veszélyes positio ostrománál a kiküldött zászlóalj teljesen megsemmisülvén, küldtek másikat, ennek tönkretétele után küldtek harmadikat, egyediket, és ezek mentek nyugodtan, egyik a másik után a bizonyos halálba. Strassburg ostrománál egy ágyukkal megrakott meredek hegy ostromára vezényeltek egy pommeráni ezredet, a vezénylettek látva a reájok várakozó vészt,megölelték egymást, a hátramaradtaknál megtették utolsó intézkedéseiket és aztán indultak s félóra múlva néhány kivételével mindnyájan halva vagy sebesülve voltak. Ily lelki erőt az anyag nem kölcsönöz, a mely népnek családos tagjai ilyenekre készek, ott fel kell ismernünk a vallásos nevelés hatását, fel a hitnek mindent legyőző hatalmát. Testi és szellemi képzés, nemzeties irányú s alapos vallásos nevelés együttesen emelnek valamely nemzetet oda, hogy ily nagyszerű diadalokat arathasson. Nagyon sajnálnám ha a t olvasó soraimból azt akarná kiolvasni, mintha ezek által én is a német diadalszekerét akarnám tolni, s erőtlen hangomat az egeket verdeső harsány „hurráhf t -k közé vegyíteni. Távol legyen tőlem. Én a német nemzetnek, mióta közelebbről megismertem, nagy tisztelője voltam, s nagy tisztelője vagyok ; de ha valamikor, most különösen vonakodnám dicsőítése végett tollat venni kezembe. Mert ha oly túlságosan nem aggódom is a német fegyverek győzelme felett, mint igen sokan hazánkban; de tagadhatlan, hogy jelenleg G-ermania babérkoszoruzott kardja reánk nézve némileg damoklesi karddá változott át, s akaratlanul is át-át fut elménken a gondolat, hogy a Berlin utcáin s téréin most felhangzó örömrivalgásokra nem a mi jajveszékléseink adandnak-é majd visz'hangot, s nem kellend-é majd a fentebb mondottak igazsága felől sirva tennünk tanúbizonyságot. Nem ! Bizonyára nem a kábító diadalinnepet ülő nemzet dicsőítését céloztam e sorok által, hanem csupán egy tükröt akartam a t. olvasók előtt felállítani, mely első sorban ugyan a német nemzet képét tünteti elénk — ha ugyan nem tévedtem a tükör alkotásánál, — de a meíynek hátterében saját képünket is megláthatjuk, s felismerhetjük belőle nemzetünk arcképének egy némelyik elhanyagolt vagy épen eltorzult vonását. Azon kellemetlen munkára, hogy eme vonásokat erősebb fénybe állítsam, s azokat minél élénkebb színekkel kifessem, nincs kedvem vállalkozni; ha ugy tetszik az olvasónak, tegye ezt önmaga, azt hiszem nem fog vele ártani, ugy is nagyon sokszor elmondottuk s el akartuk m-igunkkal minden képen hitetni, hogy mi — magyar nemzet — mennyire szépek, menynyire tökéletesek vagyunk. Én itt önmagunkra vonatkozólag csak egy dolgot akarok felemlíteni, vagy inkább ismételni. Mi magyar nemzet és magyar protestáns egyház háromszáz év óta majd minden időnket és erőnket nemzeti és vallási szabadságunk kivivására, alkotmányos jogaink megszilárdítására szenteltük. Háromszáz éves életünk alig mondható egyébnek, mint a szabadságért folytatott szenvedésteli küzdelemnek. — E küzdelmet isten mentsen hogy ócsárolni akarjam, én a szabadságot ugy az egyházi mint a világi élet körében szerettem és szeretem lelkem mélyéből, s szeretni fogom akkor is, midőn talán ez iránt, az ezzel való visszaélések miatt sokan meghidegednek még azok közül is, kik elébb azt bálványozták. Éa a szabadságot ugy tekintettem mindég és ugy tekintem, a mely nélkül nincs s nem lehet egészséges élete sem államnak, sem egyháznak, sem egyes egyénnek, sem társadalomnak, a minthogy hitem szerint — közbevetőleg legyen mondva — a német nemzet és a német protestáns egyház is megsinli még, és talán keservesen, a kellő politikai s vallási szabadság hiányát. De más részt erős meggyőződésem, hogy maga a szabadság még nem kielégítő valamely nemzet vagy egyház felszülésére. Tenni, hatni, nevelni, képezni, az most a feladat, ha megakarjuk magunkat akár mint nemzet, akár mint egyház menteni. És pedig ezt ne várjuk a kormánytól, mert erre sem a mostani, sem bármely lehető vagy képzelhető kormány nem képes. Meg vannak igen ennek is a maga kötelességei, kell ennek is éjjel és nappal, kitartó erélylyel, lelkiismeretességgel működni, minden lehetőt megtenni, ha a nemzet sorsa lelkén fekszik ; de a kormány csak egyik tényező a nemzeti jóllét fejlesztésében. A szabad államoknak épen az egyik fő megkülönböztető vonása az absolntistikus államokkal szemben, hogy abban nem egy mindenható kormányra bizzák a nemzet sorsát, nem egyesek parancsszavától reménylik a haza felvirágzását, hanem mindegyik polgár a szavazó joggal együtt bizonyos honfiúi, vagy mint egyháztag, bizonyos egyházi kötelességeket is vállal magára, és csak
