Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-03-19 / 12. szám

mely volt őseinknek és hogy szent lelke valamint a régi isteni férfiakban, ugy folyvást és ma is minden kegyes és bölcs ember bensejében munkás. Eddigi fejtegetéseim, azt hiszem, elég világosan kitüntették, hogy Jézus vallása azon tisztaságban, amint szerzője lelkében megfogamzott és eredeti beszédeiben előttünk áll, sem a keresztyénség első századaiban, sem a nagy vallásujitás alkalmával közérvényre jutni nem birt. Jézus fellépése oly enervált és bomlásnak indult társadalom közepett történt, hogy abban valamely eszmének természetszerű fejlődéséről szó sem lehetett; az olyan bomladozó társadalomban az elvetemültek nagy seregében találkozhatnak a társadalom minden javairól, az azzal való minden összeköttetésről lemondó szentek, de középúton járó pocialis jó embereknek való elvek érvényesítésére oly viszonyok közt kedvező talaj nincsen. Később ugyan egy egészséges faj váltotta fel ama rothadt társadalmat, ámda az meg nyers barbárságánál fogva külsőleges, törvényszerű vallásra (jtaidaywyos sis Xqiotov) volt utalva, oly vallásra, mely imponáló intézmények által vadságát féken tarthassa ós szelídíthesse. Mind azon eszközök, melyekkel az erkölcsi befolyások művelt társadalomban meghonosulnak, az igazság meggyőző volta, az eszmének hóditó ereje tehetetleneknek bizonyultak volna be oly emberekkel szemben, kik az anyagi erőn és személyes bátorságon kivül más erényt nem ismertek, és a szellemi fejlődés első elemeivel sem birtak. A római egyház az akkori vi zonyok közt az emberiségi ügynek nagy szolgálatot tett az által, hogy oly társadalmat, mely sok századok szellemmunkája folytán egybegyűlt culturai kincseket elboritással fenyegette, oly erkölcsi hatalom alá birt hódítani, mely bármily érzéki alakban jelentkezett is, mindenesetre szelídítő, nemesítő hatást gyakorolt leikeikre. Azóta az európai emberiség rég kinőtt ama gyermek-embereknek való formák alól, s minthogy a vallás hivatalos őrei ama formákon változtatni soha nem akartak, maga kereste az üdvésség útját, smint hajdanta az athenebliek, az ismeretlen istennek építgette oltárait. De denique épitett,alkotott hűségesen és a hü munkálkodást áldás követte. Isten leszállt a felhők feletti dicslakából és lakást vőn a szivekben, a jó emberek jó célra alakult szövetkezéseiben, minek folytán a humanitás nagy eszméje széles elterjedést és államintézményeinkben mind határozottabb kifejezést nyert. Minden társadalmi törekvés ma oda irányul, hogy minden emberben, legyen szegény vagy gazdag, zsidó vagy keresztyén, az emberi méltóság tiszteletben tartassék ; hogy minden ember egyenlő jogokban és egyenlő szabadságban részesüljön, s azon mértékben, amint a minden ember magasb hivatásáról való hit mind közönségesebbé válik, fokozódik az iparkodás a felvilágosodás eszközeit a nagy tömegek számára is hozzáférhetőkké tenni, és szaporodnak az intézkedések, hogy az ügyefogyottak és elsülyedtek testi és lelki üdvéről is mentül jobban gondoskodva legyen. Mily fényes igazolása ez amaz örök igazságnak, hogy az eszme ha ideig óráig elnyomatik is, életét folytatja és észrevétlenül, halkan bár, de biztos léptekkel halad valósulása felé. Mig a keresztyénség hivatalos organumai körében a nagy emberiségi eszméket, melyek Jézus revelatioit jellemzik, tudós subtilitások és üres formák halmaza alatt eltemették, addig az egyházon kivül a classicai műveltség befolyása mellett amaz eszmék mind szélesebb körökben terjedtek és ma, hála a jóságos gondviselésnek, a társadalom egész szerkezete azok alapján épül. S ha Jézus eszméinek e nyilvános áramlata közepett egyesek mégis elfordulnak az egyháztól, melynek specificus hivatása volna a vallást szolgálni, akkor bizonyosan nem a nemes irányú közszellemben, hanem az egyházban van a hiba. A tiszta kegyesség kifejezésének a legtompább hallású emberre nézve is még mindig érthető, szívhez lécekhez szóló értelme van; még azok is, kik ugy bensőleg, mint egyházi tekintetben a vallástól elidegenedetteknek mondhatók, bizonyos vallásos légkörben élnek, ÖDtudatlanul is a szív bizonyos kegyeletes hagyományaira hallgatnak, melyek által cselekedeteik, szenvedélyeik féken hordoztatnak, lelkiismeretök irányoztatik; de az egyház nincs többé a szellemi fejlődés mai fokozatának megfelelő eszközök birtokában, s ez íz, mi hatását megbénítja, ha épen tökéletesen semmivé nem teszi. Mikép segítsünk e bajon? Erről egy jövő cikkben, melyben egyszersmind Száz Domokos ur megjegyzéseire is tüzetesen felelni fogunk. Ba 11 ag i Mór.