Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-03-12 / 11. szám
minél több tan- s nevelőintézetét ezen három kantonnak, másrészről összegyűjtve lehetőleg mindazon törvényeket, alapszabályokat, melyek ezen különféle tanintézeteket szabályozzák. Ezek mellett kiváló előszeretettel foglalkozott a különféle humanistikus célú egyletekkel s menházakkal, ezek közül is többeket személyesen meglátogatva s rólok hiteles adatokat szerezve. Áz ily módon szerzett tapasztalatai s adatai vannak Molnár A. urnák a fentemiitett munkában összeállítva és a magyar közönség elé nyújtva, tiszta, világos nyelven, több helyütt bő részletességgel s a legcsekélyebbeknek látszó részletekre, intézkedésekre is kitérj eszkedőleg, de mindamellett óvakodva ismétlésétől azon adatok legnagyobb részének, melyek az ujabb időkben idevonatkozólag már egyebütt megjelentek p. o. Beernek és Büchelernek a svájci közoktatásról szóló műveikben, vagy Sckmid paedagogiai Encyclopaediájának Svájcra vonatkozó 76-ik füzetében, mely utóbbinak tartalmát Göncy Pál ur már a magyar olvasó közönséggel is megismerteté a „Budapesti Szemle" 1868-ki füzetében. A kezünk alatt levő munkában ismertetve van tanügyi szempontból előbb Zürich kanton és város, majd Bern, és Basel, felemlittetvén mindegyiknél az állam anyagi állapota, a közoktatás anyagi fenntartása, rövid történeti átnézet után a közoktatás jelen állapota, nevezetesen a tanügy kormányzása, s a tanügyi hatóságok, a közoktatás egyes körei, s azok szervezete. Ezután előadatnak alapos részletességgel a népiskolai közoktatás, a középtanodák és szakiskolák és a főtanodák, ezen kivül még Bernből a magánintézetek, a szegényügy és a szegény-nevelés; Baselnél pedig még az egyletek és magánosok által fenntartott intézetek (1—142 1.). Ezekután áttér szerző a „Tanitó képezdékre", megismertetvén bennünket a Küsnachti (Zürich kanton,) a münchenbuchseei (Bern k.) és a rorschachi vagy mariabergi (Szt.-Gallen k.) képezdékkel, s egyszersmind legalább a főbb vonásokban a bajorországi népiskolatanitók képzésével s az e célra szolgáló tanintézetekkel. (143—191 1.). Ezt követőleg „Gazdasági szakoktatás és tanintézetek" cim alatt ismertetve van a strickhofi, a rütei gazdasági iskola és gazdasági vegyészészlelde, az alsó ausztriai országos gyümölcs- és szőlőmives-iskola Klosterneuburgban, és a Bajorországban fennálló gazdasági közoktatás (192- 221.). Végül ismertetve vannak az „Egyletek és Menházak" e következő cimek alalt: Egyletek és az egyleti tevékenység Svájcban, szegényneveldék és menházak, a bachteleni menház és tanítóképezde Bern mellett, Viktória szegény-leány-nevelde, Pestalozzi emlék Schlierenben és a berggeni menház s tanitó-képezde (223—161 1.) Ezen részletesen felmutatott tárgyjegyzékhez hozzá teszem, hogy Molnár A. ur nem feledé ezen utazása alatt egy percre sem, hogy hazánkban jelenleg ugy az egyházi, mint világi hatóságok, alsóbb és 'feisőbb tanintézetek, képezdék, gazdasági- ipar- s reáliskolák reformálásával, szervezésével, részben alapításával foglalkoznak, következőleg szemügyre vett s feljegyzett mindent, a minek csak véleménye szerint ezen foglalkozásunkban hasznát vehetjük. Nem csak a tanintézetek szervezetére, s az ezekben tanított tárgyakra, órarendre s ilyes félékre fordított ő figyelmet, de kimutatja egyszersmind azt is, hogy mely forrásokból fedeztetnek a különféle tanintézetek költségei, miképen gyakoroltatik különféle fokozatú felügyelet a tanitók tovább képzésére, s a tanulók anyagi segélyezésére mi intézkedések tétetnek. A bentlakásoknál miképen van az épület beosztva, minő a munkarend, a fegyelem; feljegyezvék minden intézetnél a tanitók tanári fizetései, a tandijak, több helyütt a tantermek nagysága, berendezése, és ezer ilyes mellékesnek, csekélységnek látszó, de a mi körülményeink között mégis igen jó szolgálatot tevő dolgok. Miből önként következik, hogy a kik akár hivatalos állásoknál, akár egyéni hajlamoknál fogva a nevelés és közoktatásügy egyik másik ágával foglalkoznak, azok ezen műben egy igen hasznos segédkönyvre, sok oly adatra és tapasztalatra akadnak, melyek a gondolkodásra bő anyagot nyújtanak. De van ezen könyvnek még egy más oldala is. Hazánkban a viszonyok — mint mindnyájan tudjuk — két három száz év óta folyvást olyanok voltak, hogy mint nemzet, kénytelenek valánk erőnk egész összegét vagy a hazát pusztító leül ellenség, vagy az alkotmány sáncait romboló absolutismus ellen fordítani; mint protestánsok pedig küzdöttünk egyházunk existentiájáért, harcoltunk majd a kath. főpapság, majd az ezzel szövetkezett állam hatalom, legtöbbször pedig mindkettő ellen. És ha küzdelmeinket olykor-olykor némi siker koronázta, azt hivők mi sem hiányzik hazánk és egyházunk nemzeti és vallási életünk felvirágozhatására nézve. De mi a közelebbi évek alatt kezdjük átlátni, hogy mint a levegő az életre, ugy a szabadság a nemzeti és vallási fejlődésre nézve mulhatlan kellék ugyan, de ez csak is hogy lehetővé teszi a fejlést, e mellé azonban még egyéb is megkívántatik. Azok előtt, kik a miénknél boldogabb országokkal közelebbről nem ismeretesek, mondhatni egy uj világ tárul fél ama svájci kanton ismertetése alkalmával. Ama szakaszok, melyek az egyletekről, menházakról, szegényügyről szólnak, csattanós bizonyságot tesznek afelől, hogy a haza s az egyház felvirágozhatására nézve távolról sem elég csupán a csatatéri hősiesség, vitézség, hanem a valódi honszeretet, s a vallás iránti hűség, folytonos mukásságot, soha nem csüggedő áldozatkészséget követel tőlünk. Fel kell karolnunk az árvákat, a mindenektől elhagyatott fgyermekeket, a börtönöknek még javítható tagjait, a szegényeket; tenni, áldozni mindenütt, hol akár anyagi, akár szellemi nyomorral találkozunk. Mert ha nagy szerepe s jelentősége is van mindekkorig még a kaszárnyáknak s arsenáloknak, de aligha kisebb a tanodáknak, árvaházaknak, menházaknak, ovodák s szegényápoldáknak, torna-dal-és zene-egyleteknek.