Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-19 / 8. szám

gis"-tól nem „terris" egyenesen, hanem „omnibus terris" függ. És főkép, „omnibus", elannyira, hogy a locust értelme változása nélkül igy is lehetne construálni: „quam terram magis omnibus coluisse fertur stb." Épen mint Horaüusnál (serm. II. 8. 79.) „Nullos his mailem spectasse ludos." Melyben Virgilius commentátorát nem szükség figyelmeztetnem arra, hogy mailem— magis vellem. De halljuk tovább „cáfoló" szavait : „Pedig tudhatná, ha tanulta volna, hogy „terris" helyi jelentésű is lehet." — Ebből eleinte igaz, hogy csak a finom modort értettem, melyhez, hogy fedhetetlen logika is járuljon, im igy kellett volna kiegészitni: „ha tanulta, vagy el nem felejtette volna." Valamint az első vonás tudatlanságomat, ugy a második eszem gyengültét jellemzendette. Az apodosist pedig egy tekintetre ugy fogtam vala fel, — a mint stylizálásából nem is lehetett máskép, — hogy : „terris ablativus loci is lehet", s balga fejemmel, törtem rajta magamat, mit döntsön vagy segitsen a dolgon az abl. loci ? Csak későbbre fedeztem fel, mit akart tulajdonképen mondani a cáfoló ur; azt t. i. hogy „t erri s"-nek hely (helység, vidék, tartomány) jelentése is lehet." Lehet biz a, sőt itt csak is az lehet miután „Samos"-nak felel meg. Köszönöm egyébaránt, hogy megtanított reá a gymn. igazgató ur! Folytatja : „Col o"-nak csak egyik értelmét (Juno colit Samum) kellett a mi tanítványainknak megmagyarázni ; másik értelme „tisztelni istent" előttük ismeretes. Tehát semmi elmulasztást nem követtem el." — De biz el, ig. ur, s ezúttal még egy másodikkal is megtoldá. Eliiiulasztá ugyanis megtekinteni saját jegyzetét, azt képzelvén, hogy ugy is tudja mi van benne. Atqui máig sem tudja, hogy abban egy betűnyi nyelvészeti magyarázat, és igy a „colit Sarnum"-é sin c's. Az illető jegyzet merőben archeológiai tartalmú s tisztán reális értelmű. Mint ilyenben pedig természetes, hogy elé kell fordulni „coIo"-nak mind „tartózkodom", mind „tisztelem jelentése, de a „colo"-ra s átalában a szövegre való legkisebb vonatkozás nélkül. Tehát — dilemma :— vagy egyik sem magyarázata a „colo"-nak, s ez esetben áll a „mulasztás" ; vagy mind a kettő az, és ekkor nem való az a mit a cáfolat innuál, hogy csak a „colit Samum "-ot magyarázta meg a commentátor. A kinálkodó latin közmondással nem terhelem a g. ig. ur emlékezetét. A helyett más pontjára lépek a „cáfolatának. 18. v. Hogy fovet inkább jelentheti [-é] itt: gédelget, ápol, kegyel, mint Brassai ur akarja, vagy: óhajt, mint én akartam, — az akkor dül el, ha Brassai ur a szöveget megtekinti. —Ott ez áll ; hoc r e g n u m dea gentibus esse, iam tumtenditque, fovetque. Most tessék Brassai ur szerint fordítani: „Már akkor gédelgetett (vagy : ápolt ? kegyelt ?) liogy az (t. i. Karthago) uralkodjék a népek felett." Szerintem : „Már akkor törekedett és óhajtotta, liogy st." Lám, lám ! hogy tárja fel a cáfolat comm. egyik jellemvonását a másik után : ezúttal a boszuvágyat, a haragot. És, quam ingeniosae, quam facetae animis cibiniensibus irae ! Ismeretes az a lynch-justice- féle büntetés, hogy a mesztelen áldozatot hig szurokkal bekenik, pillében megforgatják s aztán a gyülevész nép kacaja, üldözése tárgyául közhelyre kikorbácsolják. Ily forma boszut akar rajtam űzni a gymn. ig. ur; reám akar kenni egy éktelen, kietlen, rosz fordítást, s aztán vele kinevettetni Csak hogy egy kis baja lesz vele : az t. i. hogy én nem' hagyom magamra kenetni. Mert ime, a fordítási mutatvány roszasága a világért sem a fovet [sürgettem] kétségtelen értelmének (melenget, gédelget, ápol, kegye!, kényeztet) a követke zése; hanem egy rosz constructionak. S azon rosz constructio sugallta a fovetre reáfogott „óhajt" értelmet is, melyet semmi lexiconnal, semmi scholiastával s mi a legfőbb, semmi locussal bebizonyít ni nem lehet. Ugyanis: „fovet" az idézés alatti helyen nem vonatkozik a „hoc esse regnurn g." mellék mondatra, (mely csak „tendet"-tel van kapcsolatban), hanem egyedül a „hoc"-ra, azaz Carthagora. (A neutrum genusnak maga comm. adja okát a 17. v. jegyz.) Szintúgy a „jam tum"-ot is csupán a „tendit"-re alkalmazhatni. Rövid explicatioja tehát ez : „hoc, regnum dea gentibus esse jam tum tendit, (adeoque) hoc fovet dea." A „hoc" ismétlését a versbeli „que, que" pótolja mint a metrumnak kedvezőbbb szólam. Tessék, — már most én mondom, — leforditni e szerint a kérdéses helyet a „fovet" szokott és egyedül helyes értelmével s a historicum praesensek el nem rontásával, meglátják marad-e nyoma a „szuroknak s a pihének!" Oly szembeszökő s természetes is ez a constructio, hogy, ha egyedül volnék sem szégyenleném meg magamat vele ; de társat i? kaptam hozzája — Ovidiusban, a ki egyenesen ide vonatkozó helyen, igy ír : „Poeniteat, quod non fövi Carthaginis a r c e s, Cum mea sint illó currus et arma loco." Csak azt bámulom, hogy Haynenak, kitől ezt az idézetet tanultam, mikép nem juttatta eszébe a helyes értelmet. 0 t. i. a fovet-et „studet"-tel explicálj a, s a „hoc" alatt „res"t„ „consilium"-ot gyanít; mintha ugyanazon egy pronomen két verbumra vonatkozva két félét (Carthago és consilium) jelenthetne. Quandoque bonus dormitat Homerus. Ennyiből áll a cáfolat egyik része : t. i. ennyi a mit V. I. ur maga ügyében elmondani tudott. Éu pedig „mea culpa"t mondok azért a balvéieményért, hogy Virg. kíadásabeli magyarázó jegyzeteit sajátjainak azaz, ha idegen forrásokból volta* is merítve, saját reflexiója s kritikája hozzájárultával feldolgozottaknak tartottam. De már most — és ezt az ismeretei, is a „cáfolatának köszönöm — a fennebbi eredeti mutatványok és érvalési és irályi modorából Ítélve meggyőződtem, hogy az Aeneis rostált kiadásabeli magyarázó jegyzetek kö&ül csak azok a g. i. ur sajátjai, melyeket, az idegen forrásokat nem,