Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-31 / 30. szám

379 f 103 Igy jöttek egymás után a többi tantárgyak is. A zene, ének, stb. mind kitűnően sikerült. Különösen ki kell emelnem egyik kedves tanítványomat, ki most hagyja el az intézetet, Márton Sándor bicskei ifjú embert, ki a zenében s különösen az orgonálásban'gyönyörü képzettsé­get tanúsított, ugy hogy orgonistának, vagy éneklőnek lelkiismeretesen ajánlhatom; de a hegedűn, cimbalmon is szépen játszott. 12 órakor volt vége az innepélynek s jól esett hallanom a karéneket, mivel kathol. énekkel volt kezdve és a kálvinista énekes könyv XC. zsoltára nótá­jára énekelték valamelyik dicséretünket. Mihalik Izidor, a vakok intézete igazgatója, fáradhatlanul működik s nagy buzgalmat fejt ki, hogy ez intézetet országossá tegye. Hetenként e szerencsétlen gyermekeknél egy val­lástan! órám volt, de lelki örömmel foglalkoztam velők s örültem mindannyiszor, valahányszor a hit erejével borús arcaikról letörülhettem a fájdalmat, s örömet tudtam össze gyűjteni habár kis időre is arcokra. Ma délután magán körben tartottam meg 2—3-ig a magyar gazdasszonyok árva nevelő intézetébe felvett reform, kis leánykák vizsgáját. Az ország különböző vidékeiről valók e kis leány­kák, összesen hatan voltak u. m. Rákosi Gizella (Erdély. Szászváros.) Homoja Antonia (Borsodm. Miskolc) Odor Ilka (Miskolc) Puki Irma (Alsó-Mérel. Abaui) Mocskonyi Teréz néhai irsai evang. lelkész leánykája. Gömböcs Jolán (Lengyel, vas megye). Oh mily áldásos, mily pontos felvigyázás, mily tisztasággal és kényelemmel van ellátva az intézet, csak annak lehet fogalma róla, ki ezt látta. — Itt feledni képes, ha nem egészen is, de részben minden bi­zonynyal árvaságát az árva, mert oly ellátásban, oly neve­lésben aligha lettek volna képesek a b. n. szülék része­síteni, mint itt részesül. Édes atya édes anya helyett apja és anyja az igen tisztelt két nevelőnő az intézetben, kiknek egyike protestáns. Itt is tanítottam vallást hetenkét 2 Órán. Sok örö­möt nyújtott nekem e vallástanítás, sok kellemes órát szerzett, midőn a legszebb, legnemesebb eszmével, az istennel foglalkoztam. Hogy mily módszert követtem s fogok követni a jövő iskolai évben, ha megengedi nt. ur lapjában közlöm — Isten velünk! Pest, julius 27. 1870. Póor József, ref. s. lelkész és vallástanár. Értesítés a debreceni ref. főtanodáról. A folyó 1869/70 iskolai évben eddigelé a követ­kező pálya, ösztön, jutalom dijak osztattak ki a kezem alatti kegyes alapítványi pénzárakból. I. Az Akadémiában 1) pályadijat nyertek. 1 K. Deák I. alapból Nagy Pál II. th. 84 ft, Becner Frigyes köztanitó 42 ft. Imre József orvos-növendék 42 ft. 2. Hatvani al. Pápai Pál II. th. 44 frt, 10 kr. bírálás 18 frt 90 kr. 3. Váradi Szabó al. Biki Károly köztanitó 50 ft, 4. Péceli IV al. 35 frt. biráló igazgató 17 frt 50 2) Ösztöndijat nyertek. 5 Beretvás al. Pál István 2 j. 15 frt. 6. Beör L. al. Cseresnyés Jenő 2. b. 30 frt 7. Borsi al. Szabó Bá­lint 1. b. 42 frt. 8 Erdei Mihály al. Szikszai János 3. th. Imre Jósef orvos növendék 20 frt. 9 Éneklők pénz­tárából Vas Albert 1 th. 5 frt 25 kr, Nagy Lajos 1 th. 5 frt 25 kr. 10. Kendeffy al. jutalomkönyvekre 50 frt. 11 Péceli VI al. Vecsey Sándor, Lengyel Sándor, Ko­vács Sigmond, th. Győri Elek, Csíki Lajos b. és Kovács Gábor fejenként 35 írttal 210 frt. 12. Péceli V. al. Pá­pai Pál II. th. latin fogalmazásért 26 frt 25 kr. 13. Sároi II. alapból Tordai Imre, Csánki Béla, Descombes Henrik, Bölöni László, Bölöni Sándor, Bátorkeszi Károly, Kovács Elek, Csorna Imre jog. hl. Mózes András. V. Nagy Sándor, Jakó Balázs h. h. Tóth Lajos III. b. Orosz István II b. Tőzsér Sándor I. b. Kecskeméthi Sándor I b. fejenként 16 írtjával 240 frt. 14. Sároi IV. al. Új­házi Sándor 3 j. 10 frt Nagy János 1 j. 8 frt Ember István 1 j. 6 frt. 15 Szarka-Sulyok al. Mészölyi Gáspár 3 th. Hegedűs Sándor 3 j. 50 frt. 16. Szokolai al. Dorogi Lajos III. th. 15 frt. 17. Tököli Sebők al. Salamon Gá­bor 3 th. Szathmári József 2 th. Nagy Károly 2 b. fejen­ként 10 frt 50 kr. 31 frt 50 kr. 18. Töltési al. Budai János 1 j. Kosa Dezső 2 b. 35—35 frtal 70 frt. 19. Tőkepénztárból Balla Athanaz kegyes alapító emlékére g. n. e. Nemoianu János 2 j. 50 frt. 20 Szártóri al. Wittenberger Emil 1 j. ág. hitv. 100 frt. 21. Néh. Nagy József kegyes alapító évfordulati halálünnepélyén marc. 5-én az énekkar tagjai között szabályosan kioszta­tott 100 frt. II. Gymnasiumbans elemi iskolában ösztöndijat n y„e r t e k. 1. Andor alapból Sinka Ferenc VI. o. 10 frt. 2. Ferency-Mariássi al. Bernáth Lajos VI. o. 30 frt 3. Komlóssy a. Bihari Kálmán V. o. 6 frt. 4. Kovács Sán­dor al. Lékay Gyula VI. o. 30 frt. 5. Kolner Jegéd a. Sinka Ferenc VI o. Oláh Sándor V. o. fejenként 10 frtval 20 frt. 6. Cseh-Szombati al. Germáni Lajos III. o. 89 frt 50 kr. 7. Szombatin Vörösmarti al. Győri Ferenc IV. o. Kolbenhajer Gyula III. o. fejenként 25 frtval 50 frt. 8. Toth-Pápai al. Faragó Bálint VI. o. 10 frt. 9. Váradi Aszalay al. Medgyessy Ferenc VI g. 15 frt. Balog János V. o. 20 frt. Csorna Sándor IV o. 15 frt. Mészáros Gyula IV o. 30 frt. Halmi József IV o. 20 frt. Kis Lajos IV o. 30 frt. Gulyás Mihály I o. 15 frt. Király Ferenc I o. 20 frt. Péntek Ferenc I o. 30 frt. Horváth József I o. 20 frt. Nagy László III el. 20 frt. Elek Ferenc I el. 10 frt. Zong János I el. 15 frt Nagy István II el. 15 frt. Por­csin Mihály IV el. 15 frt. Madar István IV el. 10 frt. együtt 600 frt. a második félévben ugyanennyi. 10 Bu­dai-Ercsey Klára al. 3 frt. 11 Kenclefly al. 50 frt ere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom