Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-02-06 / 6. szám

285 192, véreink szomorú állapotát már ismertem azon hírlap utján is közzé tett tudósitásból, melyet Koos Révész Imréhez irt levelében ki Ballagi úrral megbizta, hogy járná be hitsorsosinkat, venné számba, s adna rólok kimerítő tudósítást, mely célra útiköltséggel 35 aranynyal is ellátták — tett; most a Mester Ede levele folytán, elhatárzám: hogy azon elhagyatott hitrokonaink lelki ügyét felveszem, s munkálandok értök, a mint csekély erőm, s isten kegyelme majd engedi. Ez elhatárzást tudattam Koossal, s a prot. lap utján a magyar protestáns közönséggel, a magyarhoni s erdélyi főt. Superintendens urakkal. Majd elmentem Sárospatakra főt. Zsarnay Lajos Superintendenshez, hogy tőle részint tanácsot kérjek részint némi ajánlást birjak; s miután b. e. Zsarnay, Erdélyi János, Hegedűs László mint legbizalmasbjaim, a bizonytalan pályára kellően tanácsoltak: fölkerestem személyesen a többi főt. Superintendenseket, velők tervemet tudattam, s pártfogásokat kértem. Ekkor részint mivel késő sáros ősz volt; részint mert útlevelemre kellett várnom, melyet akkori kancellár idősb báró V a y Miklós ő nagyméltósága küldetett meg; a közben eső időt Egerben és Pesten töltöttem, hol legtöbbet Nt. Ballagi úrral tanácskoztam, s honnan, a kezdő ügyre addig gyűlt segélypénzt némi előleggel átvévén: január 2-án útra indultam. Tudtommal volt azon hivatalos levél váltás, mely a dunafejedelemségi hitrokonok ügyében 1858-ban főt. Balogh P é t er és B o d ol a püspök urak közt történt; mely szerint főt. B. P. ur, felszólitá főt. B. püspök urat, hogy mivel a magyarhoni Superintendentiák a dunafejedelemségi elhagyatott hitrokonokhoz egy lelkész missionariust szándékszik küldeni *) küldene úgymond főt. B. P. ur a miénk mellé Erdély is egy oláhul tudó ifjú lelkészt sat., melyre B. S püspök ur azt válaszolá: hogy Erdély e célhoz sem pénzzel, sem más segedelemmel nem járulhat. Mind e mellett is elébb már irván B. püspök urnák s vévén válaszát: részint ezért, részint mert ha üem tanácsoltatom is, illőnek tartottam, hogy B. püspök urnái tiszteletemet tegyem, s tanácsait javamra forditsam. A fő ur, ki magyar szívességgel fogadott, ugy foghegyen, fölemlité, hogy menetelemeta m. főegyh. tanácsnak is bejelenti, mely figyelmet én megköszöntem. Elmondta továbbá, hogy a pitesti hivek már régebben kértek tőle egy papot; azonban kérésöket nem teljesitheté, miután a csekély fizetésre nem akadt vállalkozó. Örül, hogy én az oláhországi hitrokonok ügyét fölvenni magamat elhatároztam, s ád egy ajánló levelet a pitestiekhez. Én megköszöntem s mint illett: elfogadtam. A levél, mely eredetiben a pitesti *) Hogy a magyarországi superintendentiák Oláhországba „lelkész missionariust" akartak volna küldeni már 1858-ban, annak sem conventi, sem egyh. kerületi jegyzőkönyvekben semmi nyoma. A Ft. Balogh Péter és Bodola püspök urak közt folytatott levelezés tartalmát máskép adja elő C. ur a Prot. 1. 1863 év. 252. lapján, hol a magyarországi superintendentiák önálló missionarius-küldéséről maga sem emlékezik, hanem Ft. Balogh P. ur az erdélyi püspököt szólítja fel, hogy küldjön. K. A. egyház ládájában van, ily formán hangzik Megtanálván a pitesti atyafiak engemet, hogy papul egy ifjú atyafit küldenék hozzájok: azt nem teljesithetém. De az isteni gondviselés gondoskodott, Magyarországról t. Celder Márton lelkész ajánlván fel magát s küldetvén az oláhországi hitrokonok megmentésére ; kit, miután mincl az én, mind a mélt. Consistorium pártfogását beegyezését megnyerte ; ajánlok , fogadják szivesen, s lássák el legalább élelemmel mint az apostolokat. Én, korán sem hittem, hogy azon pártfogást s beegyezést ugy értsék az erdélyi atyafiak mint később magyarázták. *) Sokkal lángolóbb volt a még nem ismert pályára siető lelkesedésem, mint sem bár ki iránt bizalmatlanságot tápláltam,s a mutatkozó jóakarat alatt későbbi vérzaklató jog emlegetések rejtegetését hittem volna. Oláhországba s Bukurestbe megérkezvén, pár napi időzés után, mely alatt prédikáltam is a gyertyás keresztes templomban : Koos s két előljáró Kovács István s Benke József K. bizalmas emberei később elleneseivel Pitestre érkeztünk s a legnagyobb szívességgel fogadtattunk. A közeli vasárnap összegyűlvén isteni tiszteletre, melyet előzőleg a gyertya felett volt némi csendes szóváltás-Koos engemet, rövid beszédben beajánlott, én pedig prédikáltam Csel. 26. 24 v. szerint. Pitesten találtam templom s parochiális helyet, melyet néhai Dr. Székely Károly Sükei bizalmas barátja s lelkesítője hagyományozott a leendő pitesti egyház számára, mert akkor még csak két ref. család volt Pitesten. Egy a luth. s római kath. atyafiakkal közösen épített iskola termet s tanitó lakot ; haranglábat s benne két kis harangot, ugyancsak a néhai Dr. Székely hagyományát egy darab szőlőt melynek 1/3

da azonban örököseit illeti ; élő iskolát s Horzsa János tanítót; két tagból álló előljá*) Azon időben kelt missiói levelet mást bizonyitnak. Mellőzve a Prot. 1. 1869-ki 29-dik számában felsorolt arra vonatkozó adatokat, hogy C. ur akkor az erdélyi egyh. kerülettől függésben tudta magát, csak egy leveléből idézek, melyet akkor nem ismertem; de az erdélyi ref, egyh. főtanácsnak azóta megjelent kitűnő szerkezetű emlékirata („Celder Márton működése Romániában, 1861 — 69") közli. Kelt 1861 május 9-én, az erdélyi püspökhöz. „Egy fontos tárgy van, mire nézve főtiszt, püspök ur felhatalmazását kérem. Itt számtalan megtört házas élet van s viszont négy öt házassági elválasztás van teljesítésre váró. —Én püspök nem vagyoks magam, magamat bármennyi ecclesiát alapitnék, azzá nem tenném. Hogy nekem határtalan jog adassék a házassági elválasztásokra nézve, azt nem kérem, könnyebb boldogulhatás tekintetéből csak annyit kérek a főtiszt, püspök úrtól: méltóztassék azon megbízó oklevélben, mélyetén Ploestiöl irtt levelemben, mint a pitesti s ploesti egyházak lelkipásztora, kértem, e tárgyra nézve is néhány felhatalmaz« sórt irni. Én kötelességemnek ismerem utólagosan megtenni az elválasztás felőli rövid jelentést " Látható,hogy itt is nem ajánló levélről,hanem megbízó oklevélről, felhatalmazásról van szó. Igy csak az elismert elöljárónak szoktunk irni. Vájjon irt-e C. ur igy akkor tájban valamelyik magyarországi kerület elöljáróságához ? Egyébaránt újból hivatkozom a cikksorozatomban felhordott hasonló adatokra és az erdélyi emlékiratra. K. A,