Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-13 / 45. szám

1414 1604t törvényesen megszüntetvék vagy alapjukban megingatvák s a mindennap várható eltöreltetésre megérvék. Midőn e benső át' vegülés következtében az állam viszonya közneveléshez; Js a különböző egyházakhoz merőben megváltozott, nem lehet többé a nélkül, hogy a tapasztalati tényeket szemtől szembe meg ne tagadnék, azt állítani, hogy a nevelési és a felekezeti ügyet most is a régi álláspontról kell megítélni az állammal szemben. Az eszmék és a társadalmi intézmények történetében minden lépten-nyomon találhatunk efféle átváltozásokra. A név, az alak megmarad, a dolog azonban benső mivoltára jelentményére, sőt rendeltetésére nézve is átalakult. Ugy látszik ez a természetes és forradalom nélküli fejlődés állandó törvénye. Eévész Imrének sokkal helyesebb ismerete van a gyakorlati viszonyokról, hogy sem azon eszmék és intézmények fogalmai felől, melyekről beszél, tisztában ne volna önmagával, de nincsen arra kellő tekintettel, hogy e fogalmak az idők folyamán át nem mindig voltak és maradnak ugyanazok, s hogy annál fogva köztök nem lehet pusztán a régi együvé tartozásnál fogva vagy külsőleg összeköttetést hozni létre, miután az összhang valódi és benső egyezést föltételez. Vallásszabadságot óhajtunk és követelünk mi is, mint a régiek ? Helyesen! De nálunk egyátalában a mi korunkban ez a fogalom egészen más, mint a régieknél. Ma a szabadság azt jelenti, hogy a vallásos kérdésekben kiki ugy gondolkodhatik, szólhat és tehet, a mint tetszik, csak az állami törvényeket meg ne sértse. Hajdan pedig a mí törvénykönyvünkben is, a vallásszabadság azt tette, hogy a róm. kath. vallás mellett szabadság adatik a protestáns hitnek is, de e szabadságot az egyház benső szövetségével szemben már sehol sem lehetett érvénvesitni. Sőt az uj egyházi szövetség is akkép vélte magát megerősíthetni, hogy a szabadságot kényszer-rendszabályok közé fogta saját tagjainál épp ugy, mint a más egyházbelieknél, mint ezt az „ujitók és eretnekek" ellenében divatozott egyetemes eljárás, valamint a kath. vallású ellenében pressiót gyakorló Anglia és Zürich példája bizonyítja. Őseink azt állították, hogy prot. iskoláink felett csupán magának a királynak van felügyeleti joga. Néha egyenesen hozzá küldték fel a sürgetett statisztikai jelentéseket, a kormányi iskolai felügyelők irányában pedig Tiszántúl égyházkerületileg oda utasiták az egyes egyházakat, hogy tőlök kérjék elő a király aláírásával ellátott igazolólevelet. Ez az eljárás oly időben, midőn kormányi felelősség nem létezett, helyes volt; ma ellenben az absolulutismushoz vezetne vissza bennünket, mert egy felelősség alá nem vonható közegre utal, az alkotmányt sérti is, mely törvénybe igtatta, hogy a király aláírása kormányügyekben csak ugy érvényes, ha valamelyik miniszteré is mellette van. Őseink azt állították, hogy az iskola az egyházé. Az alapította, az tartja fel, tehát egészen az kormányozza, Kívántak annálfogva a teljes tökéletes autonomiát, s hogy az állam ne avatkozzék az ö tanügyükbe. Midőn pedig mint 1848-ban minden egyházi és iskolai szükségek fedezését az állampénztárból igényelték egyszersmind ohajtották, hogy „a lelkész és tanitó mint álladalom embere tekintessék az országban." Ez legalább következetes volt. Hanem kívánni a „teljes tökéletes és korlátlan" iskolai autonomiát, s mellé a felekezeti iskoláknaknak az állam által való rendszeres segélyeztetését: ez szerintem összeférhetetlen. Összeférhetetlen nemcsak azért, mert az önállóság magában föltételezi az önerejéből megélhetést, hanem azért is, mert az állam a közvagyont nem osztogathatja rendszeresen iskolai célra ugy oda a nélkül, hogy azokat, kikre e vagyon értékesítése bizva vaukérdőre ne vonassa, hogy rendeltetésszerűig használták-e fel a segélyt. Őseink visszautasíthatták felekezeti tanügyök tekintetében minden befolyását az álladalomnak a király személye által gyakorlandó suprema inspection kivül, s az állam tisztviselőire nézve nagy kényelem volt -mit sem törődni iskoláinkkal ; de miután törvény van hozva, hogy senkinek sem szabad nevelés nélkül felnőnie, hogy a növelő intézeteknek ugy kell berendeztetve lenniök, hogy céljoknak meg is feleljenek s miután a törvény végrehajtásaért a kormány felelőssé vau téve az ország előtt, most már a felekezet kénytelen eltűrni, ha az álladalom azon biztosítékokat kiszabja elibe, melyek nélkül növelői tisztét jól nem teljesítheti, s ha azon eljárásnak mely a kormány felelősségéből folyik e részben őt, épp ugy mint minden taniigygyel foglalkozókat, alá veti. Révész Imre ezen s a többi efféle fejleményekre, melyek az eszmék és intézményekre lényegesen átváltoztató hatást gyakoroltak semmi tekintettel sincs. A régiségek barátja ő, ele hamis ereklyéket is tartogat. Együvé állítja azon tárgyakat is, melyeket rengeteg időköz választ el egymástól. Vallás- és lelkiismereti szabadságot : s mellé az iskolák orthodox felekezeti szellemben való berendezését és a máskép hivők excomunicálását; gondolat és vélemény nyilvánítási szabadságot s mellé az ellennézetüek lepirongattatását; tökéletes autonomiát s mellé állami subventiót; „az alkotmányos szabadság teljes mértékben biztosítását nemcsak kívülről, hanem belülről is" s mellé iskoláink felügyeletének megfelelő király által való gyakorlását, a tanügy állami fővezetését s mellé a felekezeteknek az iskolaűgyben'valá öntörvényhozási és önkormányzási teljes szabadságát; határozatijogot a superintendentiának mint száz évvel ezelőtt a legfontosabb iskolai kérdésben*) az egyház egyetemének megkérdezése nélkül s mellé szülei legfőbb növelési jogokat; demokráciát s mellé ellenmondást és huzódozást az országos népképviselet és a megpendített zsinat többsége határozata irányában vagyis röviden, uj bort és hozzá ó tömlőt ; s uj posztófoltot és hoz?;á ócska ruhát. És ebben kulminál az ő tévedése! (Folyt. köY.) Szeremlei Samu. *) Azon a? okon, mert ez nem belügy! (Figyelm, 135)