Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-10-30 / 43. szám

1343 .1329 1343 maga határozhatja meg közgyűlésén; de egyesek nézetének addig is nyilvánulni kell, hogy az eszmék már előre némi tisztult határozottságot nyerjenek. E célra különösen Ballagi, kinek az irodalmi dolgokban legtöbb tapasztalata van, azon eszközt találta legalkalmasabbnak, hogy uj éven kezdve havonként, vagy csak általában rövid időközben röpiveket tegyünk közzé. Mindenik szám két ivre terjedjen, s foglaljon magában egy prédikációt a modern iskola szellemében és két három rövid, egészen bevégzett értekezést oly világosan és könynyen irva, hogy ne csak egy nemtheologus mivelt ember megértse, hanem még a legértelmesebb polgárok, és földmivelők is sikerrel olvashassák. Az értekezések által célunkat fogjuk saját magunk és a közönség előtt is mindig jobban tisztázni; a prédikációk pedig el fogják enyésztetni, ha volna, a bizalmatlanságot lelkészeink körében a reform párt iránt, mert látni fogják, hogy ennek szellemében a legépitőbben lehet egyházi tanitást tartani. Eddigelé a legkitűnőbb hazai erők Ígérték közremüködésöket az uj folyóiratban, sokakhoz küldtem és még küldeni fogok felszólítást, s hála istennek sehonnan visszautasító nyilatkozatot nem kaptam. Röpirataink terjesztésére már több könyvárus vállalkozott. Szóval, kedves barátom, nézeteink és törekvéseink most is összetalálkoztak. Tegyetek meg ti is, s tegyen meg a vallásosság minden igaz barátja a maga körében mindent, hogy a vallás boldogító hatalmát a szivek fölött vissza szerezzük. Akkor ragyogni és hóditni fog a protestáns eszme, mely a szabadság, felvilágosodás, jog és igazság eszméje! Kovács Albert. A vallástanítás a népiskolában. Hetek óta beszélnek e lapok hasábjain a népiskolai vallástanitásról, mint protestáns egyházi életünkbe mélyen bevágó kérdésről. És méltán, mert hogy a vallástanítás a népiskolában, a tanítót ugy, mint a tantárgyat tekintve, nem felel meg a kor igényeinek és a haladott nevelészet elveinek, és hogy ezen sajnos körülmény protestáns egyházunknak nem üdvére, de nagy kárára van, — azt nem tagadhatja senki, kinek csak némileg is alkalma van iskoláinkban és egyházainkban körültekinthetni. A kérdés a vallástanitásról egy jelentőségűnek vétetett azon kérdéssel: ki tanítsa a vallást a népiskolában ? azon feltevésben, hogy ki az utóbbi kérdésre kielégítő feleletet képes adni, az ez által az egész kérdést is a vallás tekintetében megfejtette; de én ugy hiszem, hogy a vallástanitási kérdés csak akkor lesz teljesen megoldva, ha nem csak a tanitó, de a tantárgy iránt is tisztában leszünk. A felelet erre a kérdésre, ki tanítsa a vallást a a népiskolában, kétféleképen adatott. Hogy a tanitó egyszersmind vaslás tanitó is legyen osztályában, azt a nevelészek akarták ez előtt, ma is; legutolján Dittes indítványára az egész, e nyáron Bécsben tartott és 6000 egyénből állott tanitói gyűlés ezen értelemben nyilatkozott. Ellenkezőleg mindnyájan kevés kivétellel, kik ezen kérdéssel e lapokban foglalkoztak, a lelkészt akarják mint természetes vallástanitót a népiskolában alkalmazni. Szerény véleményem szerint sem a lelkész, sem a tanitó minden áron, hanem az, ki köztilök a legalkalmasabb e fontos tárgy előadására. Lehet p. o. község, hol a lelkész igen jó vallástanító a papi szószéken a templomban, és mégis az iskolás gyermekeknél célját nem érheti el, mert gyermek tanítással vagy sohasem, vagy legfeljebb 20—40 év előtt foglalkozott ós a nevelészet és módszertan gyakorlati szabályait alkalmazni kellőleg nem tudja; vagy lehet olyan lelkész, ki a vallást holt hitcikkekkel és észszel felfoghatatlan formulákkal azonosítván, csak azokkal kínozza hasztalanul a gyermeki elméket ; ily és hasonló esetekben a nem alkalmas lelkész helyébe az alkalmasabb tanitó bizassék meg a vallástanitással. Altaljában nem elegendő, hogy vallástanitáshoz a szükséges tárgyat birja az illető egyén, hanem szükséges, hogy e tárgyhoz a paedagogiai formális miveltség is járuljon, mert itt is áll „forma dat esse rei". Azért a lelkész nem már mint ilyen, de csak is mint alkalmas neveiész tarthat igényt a vallástanitásra annál inkább, mert ezen elv „ex theologo omnia fiunt" ugy hiszem régen megbukott és elég eset volt arra, hogy a ;legtudósabb theologus sem tudott boldogulni a iskolás gyermekek kőzt és a tíz parancsolatot sem taníthatta sikerrel. „Non omnia omnes possumus"! Némelyek azért akarják minden áron a lelkészre bizni a vallástanitást, mert Jézus ezen szavakkal, „tanítsatok minden népeket" (Máté 28, 19) az apostolokat vallástanítás végett gyermekek úgy, mint felnőttek közé kiküldvén, jövőben is a vallástanitókat ugy értette, hogy azok nem csak az egyház érett tagjait, de azoknak gyermekeit is tanítsák a vallásra. Azokat, kik így vélekednek figyelmeztetni kell, hogy valamint zsinagógájában minden felnőtt zsidónak, tehát nem kizárólagosan valami papi személynek szabad volt tanítani, ugy az első keresztyéneknél is, még az isteni tisztelet alkalmával nem csak valami lelkész, de mindenki, ki ahoz értett, taníthatott. Igy Máté 28, 19 mit sem bizonyít a mellett, hogy a lelkész legyen minden áron a vallástanitó a népiskolában, hanem célszerűbb és igazságosabb lesz azon eljárás, miszerint a legalkal-