Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-10-23 / 42. szám

.1329 1330 egyház gondnoka magyar nyelven (inert vegyes ajkú az egyház) lidvözlé szeretve tisztelt püspökünket, a ki ugy töt, mint magyar nyelven szokott nyájas modorával vá­laszolt; — egy kitörő „éljen" befejezé az e napi innepélyt. Okt. 9-én reggeli 9 órakor kezdődött az egyházi innepély a régi templom romjain, midőn helybeli nagy­érdemű lelkész ur, t. Vladár János bucsut vőn szivből szakadó s szivekig ható beszédben a régi templomtól. Ezután a jelen volt 18 lelkész, elosztván egymás közt a templom uj edényeit, rendbe sorakozva indult fel a hegy tetejére, melyen az uj diszes templom karcsú tornyával emelkedik ; a lelkészeket követte a hivek ezernyi serege. Látui kellett volna a hegyre fölfelé hullámzó sokaságot s hallani Luther „Erős vár nekünk az isten" magasztos énekét ezerek ajakáról fölhangzani! Püspök ur szózatjára megnyílott a templom ajtaja. Elhelyezkedvén a hivők serege, t. Plachy Sámuel lucini lelkész ur megkezdé az * isteni tiszteletet, imádkoz­ván s fölolvasván az alkalmi textust .Ennek végeztével fő­tisztelendő Dr. Székács József püspök ur, Pékár Lajos fő — és Simkó Gusztáv alesperes urakkal oltár elé lép­vén, rövid bevezetés után fölszólitá az alesperest, misze­rint az egyház, különösen az újtemplom történetének rö­vid vázlatát olvassa el. , Nem lesz érdektelen e vázlatból egy kivonatot, a mint azt magamnak följegyzém, örök emlékül közölni. A nógrádi á. h. ev. esperességbe kebelezett Sám­sonházai egyház keletkezett 1678-ban, első lelkésze Spetkius György volt. Eddigi 12 papja közül különös figyelmet érdemel Michalecky Ádám, a ki itt 51 évig működött s mint ilyen gyalog utazott fel Bécsbe Mária Terézia ő felségéhez templom építésre engedélyt esz­közlendő, mely azután 1778-ban föl is épült. Felügyelői közül pedig Kubinyi Gáspár emlittetik különösen, minta ki, midőn a templomot a katholikusok elvenni s plébá­nosuk által fölszenteltetni indultak, őket a szentegyház ajtaja előtt fogadta, maga elé dobván a templom kulcsát s kihúzván kardját, azon elszánt fenyegetéssel, hogy : „a ki e kulcsot közületek fölvenni merészkedik, annak levágom a karját." Eire a templom-rablók egyenként elszáilingóztak. A mostani uj templom belekerült 12,585 frtba, nem számitván bele a fuvart s a munkásokat, a mi legalább ugyanoly összeget képvisel. Jelentékenyebben adakoztak: a sámsonházai egyház 3000 frtot, a sám­sonházai nők orgonára, mely 1200 frtba került, 267 frtot; állami segély 300 frt; Siráky Rozália végrende­letiig 410 frtot; Gusztáv Adolf egylet 3947 frtot. Egye­sek adományoztak : Prónay Gábor báró 20 frtot ; Pod­manicky Frigyes báró 20 frtot; Podmanicky Annin báró 15 frtot; Podmanicky László báró 20 frtot és 16 ezer téglát fele áron; Székács József püspök 5 frtot; Veres Pál 50 frtot; Dessewffy Otto 10 frtot; Bozó Pál 15 frtot; Sréter Klára k. a. gyűjtött 90 frtot; Vladár Ágoston 5 frtot; Plachi Zsigmond 5 frtot ; Plachi Ta­más 40 frtot és 100 öl fát fele áron. A torony kereszt megaranyoztatására: Vladár Jánosné 2 aranyat,; Tliomka Ferenc 100 frtot; Petro Károly sámsonházai szűcsmes­ter 100 frtot stb. Templomi edényeket követkelők aján­dékoztak : Székács Józsefné, mint a női gyámintézet el­nöke oltár teritőt, czószék takarót, az Ur asztalára ezüst kannát és egy kis kelyhet betegek számára ; Vla­dár Miksa ezüst ostyatartót; Vladár Irma k. a. csil­lárt ; Vladár Szidenia asszony bársony oltári térdéplő vánkost; Vladár Tóni k. a. kehelyre himzett kendőt stb. A Gusztáv Adolf egylettől oly jelentékeny összeget az egyház Nt. Sztehló András budai lelkész ur pártfo­gása alatt volt szerencsés nyerhetni. Elvégezvén Nt. Simkó Gusztáv alesperes ur ezek­nek jóval bővebb előadását, piispökur megkezdé a temp­lomszentelés magasztos müvét. Megható volt a tiszte­letre méltó aggastyánt ifjú tűzzel szónokolni látni; eze­rek ós ezerekt szeine csüngött rajta, mintegy megbűvölve, ezerek szive mohón zárta magába beszédének szent malasztot árasztó szavait. A fölszentelési cselek­mény végeztével a jelen volt lelkészek oltár körül sora­kozva, énekelték a zsolozsmát: „Áld meg isten e munkát." Ezek után alkalmi beszédet tartott tót nyelven t. Valentinyi Samu dengelegi lelkész ur. E beszéd végez­tével keresztelt magyar nyelven t. Vladár JMiksa sziráki lelkész ur; esketett magyar nyelven Nt. Pékár Lajos ta­mási lelkész és főesperes ur ; két ötven éves párnak áldást t. Bartholomaidesz Gyula kálnói lelkész ur adott tót nyelven; végre az Ur vacsoráját t. Vladár Viktor szügyi lelkész ur szolgáltatta ki magyar nyelven; leg­végre püspök ur áldást adott a gyülekezetre, tót nyelven énekelte. Nem szabad emlitetlenül hagynom t. Szlujka Mi­hály béri lelkész urat, a ki szives volt magára vállalni az orgonálást, a műértők nagy örömére s a templom­szentelési innepély magasztosságának emelésére. Isteni tisztelet után offertórium tartatván, 100 írt­nál több gyűlt be. A sámsonházai templom nagyszerű épitmény, a falu fölött egy hegyen, messze a Zagyvavölgyön ellátszik és érdekes látványt nyújt Taron az utazóknak a pest-losonci vasútról. Legnagyobb érdemei vannak tagadhatlanul e temp­lom épitése körül a helybeli lelkésznek, Vladár János urnák, a ki fáradhatlanul s nagy áldozatokkal dolgozott létesitésén. Isten sokáig éltesse ! Putz Lajos surányi ev. lelkész. fifiHoUli egyház és iskola. * Kómái dolgok. Ma rövidek lehetünk, s nem so­kára e rovatunk is megszűnik állandó lenni. Az olasz kormány rendszeresen gyakorolja már Rómában a kor­mányzás szokott tényeit, összehivta a képviselőházat, s a pápai területet is felosztotta 14 választó-kerületre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom