Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-10-09 / 40. szám

1167 1249 dóvá tesz stb. De ezen akadályokat le kell győznünk. Ha komoly szándékunk, hogy prédikációnkkal ne a levegőbe vagdalkozzunk, hanem isten igéjét a gyülekezetbe, szivekbe és házakba bevigyük, a gyülekezettől kell arra feleletet nyernünk, miről a gyülekezet előtt beszéltünk. Hogy miként eszközölhetjük ezt? Erről más alkalommal fogok szólni. Ha a gyülekezet napról napra jobban meggyőződik, hogy a szószéken és szószék alatt legszorgosabb gondunk a gyülekezethez ugy beszélni, a mint lelkiéletéhez illő, a gyülekezetnél is mindinkább fel fog ébredni a predicacio iránt való érdekeltség. Gondoskodni fog mindenki arról, hogy részét kivehesse, a gyülekezet feltárja lelki szükségeit, kérdések intéztetnek hozzánk folytonosan, melyekre predicatióinkban feleletet kell adnunk, adás és vevés, kölcsönhatás fog előállani, mi által a prédikáció nem csak a legfontosabb, hanem a legkielégitőbb része lesz hivatalos működés ünknek. Az egész héten át felhalmozódik a prédikáció anyaga, az alak magától jön és a nehézség elébb abban fog állani, hogy mindazon anyagot egy heti prédikáció szük keretébe befoglalhassunk, mintsem, hogy az anyag kevés lenne. A gyülekezet érdekkel várja a vasárnapot, a prédikáció eseményt alkot, sok mult heti kérdést megold és fokozott ker. élethez erőteljes felgerjesztést nyújt a jövő hétre. Hol igy áll a dolog a predikacioval, nem kell ott aggódva gondoskodnunk, hogy mily helyet foglaljon az el az isteni tiszteletben, mert bizonyára a legmagasabb pont lesz az a gyülekezet életében. (Lóhmann nyomán) Szászi István ISIíOLAtGY A népiskolai kérdésről, (Folytatás.) 6. A prot. főhatóságok nézeteinek egybevetése és mérlegelése. A magyar protestáns superintendentiák képviseletében egyházunk jelenkori legjobb erői vesznek részt, s köztök nem egy az ország elsőrendű capacitásai sorában foglal helyet. Ily testületek nézetei minden esetben tiszteletet költenek s átalában éreztetik velünk, hogy nem könnyű feladat Ítéletet mondani azok felett. És mégis, bármennyire érezzük is csekélységünket, ránk nézve, kik az ügy eszményi magaslatával foglalkozunk s egyházunk tanügyi álláspontját a község előtt is föl tüntetni és megvilágítani akarjuk, kikerülhetetlenné vált ama nézeteket valami közös mértékkel összehasonlitani. E feladat szükséges voltát növeli azon körülmény, hogy a superintendentiák nézeteiben, ha több közös érintkezési pontok vannak is, de az összhang nem mindenütt található fel, s a különbözések némely lényeges pontokon nyilvános ellenmondásokba mennek át. A prot. egyháznak, bár az ellenséges indulatu kormány ellenében ős idők óta folyást bizalmatlanságra és önvédelemre volt utalva, soha sem volt természete puszta ellenzéki vágyból dacolni a közhaza intentióival. Sőt egyik dicsősége és létereje épen abban állott, hogy érdekeit a közhaza valódi javaival mindenkor teljesen azonositá. Az egyház emez ős-természetéhez átalában hü maradt a legújabb iskolai kérdésben is. A mily mérvben fölismerte az iskola fontos szerepét a modern államéletre nézve, oly mérvben kivánt maga is segédkezet nyújtani, hogy e szerep betöltessék. Ujolag bebizonyult, hogy egyházunk a haladás jelszavát követi. Miután azonban az eszmék országában rövid idő alatt közönséges körülmények közt gyökeres átalakulást nem várhatni, természetes, hogy az uj elmélet átalános elfogadásáról szó sem lehet, hogy itt-ott felhangzó makacs ellenmondásoknak, mint a múltban megkövesült hagyomány kifejezéseinek elmaradhatatlanul be kellett következniök. Átalában mondhatjuk, hogy a régi nézetnek, mely szerint a népiskola az egyház kizárólagos sajátja és természetes kiegészítő része („veteményes kertje"), a superintendentiák hátat fordítottak. E nézettől látszólag legmes szebb tér,gyakorlatilag azonban legkevésbbé idegen, a tiszántúli vélemény, mely szerint a nevelés joga ésgkötelessége tulajdonképen sem az egyházé, sem az államé, hanem első rendben csupán a szüléké-Közönségesen tudva van, a mire később tüzetesen rátérendünk, hogy e látszólag igen liberális elvet minő párt tűzte zászlójára: ettől eltekintve egyelőre elég legyen röviden megemlítenünk, hogy ezen elv csak félig igaz. Igaz az, hogy a gyermeki lét első korszakában a gyermekek leginkább szüleikre vannak utalva,s hogy azok,kik nekik léteit adtak,elsőrendben kötelesek arról gondoskodni, hogy annyi képzettséggel elláttassanak, a mennyiben a korviszonyokhoz képest szükséges ahhoz, hogy valaki becsületesen és jól elélhessen és hivatását betölthesse ; igaz az is, hogy általában maga a természet, a szülei szeretet el szokta az embereket e kötelesség teljesítésére vezetni: azonban az már nem való, mintha jog és kötelességérzet mindenik szülében kellőleg megvolna s még kevésbbé igaz az, mintha a szülő teljesen ura volna gyermekének, annál kevésbbé,miután tudjuk, hogy a gyermek már születése előtt is a köztörvény védelme alatt áll, e védelem alatt növekedik fel s halála napjáig ennek hatalma alatt marad. Igaz az, hogy a nevelés közvetlen teljesítése a szülék joga és kötelessége, de nem oly értelemben, mintha erre nézve kizárólagosságuk s korlátlan szabadságuk volna. Volna kétségkívül, ha mindenik család a többitől merőben elkülönzötten élne, péld. egy egy óceáni szigeten, vagy ha létviszonyaink olyanok volnának, mint a pusztai nomád népeké, hol minden család egy kis egészet képez, mely önmagában hordja fennállása és boldogsága minden föltételét; ily primitív viszonyok közt a növelés joga és kötelessége eredetileg egymagát a családot illeti. Ámde mi más viszonyok közt élünk. Ná-