Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-09-04 / 35. szám

X091 1092 iránt érdekkel viseltető egyének. Mily sokat ehetne tanulni az e tárgyra vonatkozó régibb s jelesebb Hymnologiákból, mint Rambach, Hoffmann, különösen Dániel: „Hymnarium" és „Thesaurus hymnologicus", Wackernagel, Schlosser, Koch, Mone, Lange stb. Az egyházi ének alapkellékei, mondja Stier: „Es müsse sein 1) biblisch und christlich; 2) vortrefflich nach Inhalt und Form, klassisch, singbar, kirchlich in Sprachform ; 3) kirchlich und gemeindemässig nach Standpunkt, Stufe und Stimmung." A mondottakat Palmer az ő Hymnologiájában egyszerűbben fejezi ki, midőn követeli ai egyházi énekben a) az igazságot (Wahrheit,) b) szépséget (Schönheit,) c) az alkalmazottságot (népszerűséget, Angemessenheit.) A két első tökéletesen kizárja egymást, de a harmadik első tekintetre már benn látszik lenni a két elsőben, de ez nem áll, mert például egy templomi beszéd lehet igaz, szép és még sem népszerű, alkalmazott. Lássuk e kellékeket egyenként. I. Igazság (Wahrheit) alapja a prot. keresztyénségnek. Ez ama tiszta forrás, melyből táplálkozik s táplálkoznia kell. Ez ama forrás, melynek lassanként el kell terjedni az emberiség nagy földére, s átölelnie mint csendesen folydogáló patak, mely virágos mezőkön, illatos berkeken lejtve keresztül mindent megfrissit, felelevenít s megtermékenyít. Semmit, mi ez alapon nem nyugszik, az ő országában meg nem tür, legyen az bármily szép, kecsegtető s gyönyörködtető. Hangozzanak bár panaszok némely phantastikus légben járók részéről, hogy a protestantismus csak a rideg ész vallása, de a szivet hidegen hagyja, mi erre azt feleljük: mi csak az egyszerit igazságot keressük, egyszerű evangeliumi igazságot, mi a szivnek is legnemesebb tápláléka. Igy az egyházi énekben is. Itt szigorú bibliai igazságot követelünk. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a bibliát kell versekbe foglalni, minek némileg nyoma látszik testvéregyházunkban, a zsoltárokhoz való szigorú ragaszkodás által s a mit n t. ur cikkében szintén roszal, midőn azt mondja: „Énekeink jelentékeny részének sem szövege, sem dallama nem felel meg többé a vallásos fejlettség mai álláspontjának." Igy p. o. mindenki átláthatja, hogy e zsoltár: „Midőn a babyloni vizeknél ültünk stb. bizony nem a mi körülményeinkhez való. Mily végtelen sokat nyújt a zsoltár a vallásos kebel épülésére : elismerjük, csak hogy azt is be kell vallanunk, hogy sok gyarló is van. Azért tehát, amint a nt. ur mondja : „Válaszszuk ki és hagyjuk meg csak azokat, melyeket a hosszas gyakorlat jóknak és a nép előtt kedveseknek bizonyitoti." Valamely ének biblicus volta tehát nem abban állj hogy versben adja a szentírást; legyen az szabadon mozgó. Az ébresztő szikra, a szentírás legyen, annak igazságát lehelje. Azonban az egyházi ének kelléke nemcsak az igazság, hanem II. Szépség (Schönheit) is. A szépség az egyházi költészet második kelléke. Hanemha a szép eredetére vissza tekintünk, azt találjuk, hogy a szépség ideálja csak fokonként fejlődött az emberiség öntudatában. A szép és nem szép megkülönböztetése az érzékek dolga, és pedig a két nemesebbé : a szemé és a fülé. Gyönyörködünk, ha egy szép tájat látunk, egy szép festményt s szobrot szemlélünk; gyönyörködünk, ha egy szép madárdalt hallunk, s ha egy harmonicus zene üti meg fülünket. Ha felebb megyünk a zenész és a képző művész alkotmányától a költői müvekhez, ugy itt, eltekintve a külső zenei hangzatosságtól, mely a költeményt szépíti, annak belső szépsége, tartaloma, gondolatszépsége veendő figyelembe. A művészet felsőbb ága sem tagadja meg, hogy a szépség az emberre nézve a hallás és látásnál (szem és fül,) kezdődik, azonban itt a költészetben, a szón. Nem a hang zenészi szépségében, hanem a kifejezett gondolat fontosságában. Itt a gondolatnak, mely a szó által kifejeztetik, szépnek kell lenni. Ha hiányzik a szépség a gondolatban, akkor azt a legszebb szavak, a legszebb hangzatu versek sem pótolhatják. De mikor szép a gondolat ? Erre Palmer azt feleli: „Eein Gedanke ist schön, wenn er irgend eine Wahrheit in solch einer Form ausspricht, die ihm nicht alein genau sich anpasst, die auch nicht blos als Wahrheit ihn kennen Iässt sondern, die auch das Gefühl anspricht, das Gefühl für ihn gewinnt, so dass er mit Freude aufgenommen wird, dass man sich, ihn anschauend, immer aufs neue freut." Ha egy templomi ének bármely tiszta igazságban tündöklik is, de szépség nélkül van, főkelléke hiányzik; mint Palmer mondja : „Ein Lied mag noch so viel Wahres und Frommes enthalten, wenn die Wahrheit und Frömmigkeit darin nicht zugleich als das Schöne sich präsentirt, so hat es kein Recht als Lied, als poetisches Product zu existiren." III. Harmadik főkelléke az egyházi éneknek, az alkalmazottság, népszerűség (Angemessenheit). Alkalmazottságot inkább a prédikátortól kell követelni beszédjében, mert az ismeri hallgatóságát, ismeri azok szükségét; a költő pedig költ, mivel ösztönözve érzi magát erre, ő maga énekel magának. Nikolai bizonyára nem gondolt publicumra, midőn gyönyörű Hymnusát költé a feltámadásra, s Gerhaidt sem irá költeményeit oly szándékból, hogy azok valaha gyülekezetekben énekelve lesznek, s mégis mily szépek azok. Az alkalmazottságnak a népszerűség kellékei, hogy legyen az ének széphangzatu, könnyen énekelhető, szívhez szóló, egyszerű nyelven irva. Ezen követelménynek már részben elég van téve, ha megfelel az ének azon szabályoknak, melyeket fenntebb felállítottunk. De közelebb megfontolva azt,ami keresztyén szempontból igaz és szép, még nem népszerű is egyszersmind. Népszerűnek kell az egyházi éneknek lenni, mert a legtöbb gyülekezet csak egyszerű földmivelőkből vagy iparosokból áll. Oly ének tehát, mely fellengző, magas stílusban va^