Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-08-28 / 34. szám

1077 1078 királyi kormány előtt igy roppant horderejű tény állott, melyet csak azon szempontból vizsgálhatott, hogy mily hatással bir ez amaz állami érdekekre, melyek felett őrködnie kellett. S valóban nem is juthatott eszünkbe, hogy vallási dogma felett mondjunk Ítéletet, melynek irányában nincs jogunk véleményt mondani. Mi ez alkalommal is, mint a megelőzőnél, kötelességünkké tettük, hogy tartózkodjunk a tisztán dogmaticus kérdésekbe való minden jogtalan beavatkozástól. E pontnál még egyszer meg kell állapodnom, s még egyszer kijelentenem, hogy a zsinat határozataival csak annyiban van dolgunk, a mennyiben ezek az egyház és állam közötti viszonylatokra vonatkoznak. Ily vizsgálat eredménye nem lehetett kétséges. Mint e sürgönynek már kezdetén is mondtam, a zsinat által hirdetett tanok az egyház s állam közötti viszonylatokat egészen más alapra állítják, mert az egyház illetékességének körét megnagyobbítják s egyszersmind a pápa személyében központosítják a jogokat, melyekre igényt tart. Ezen radikális változtatás megsemmiti mindazon feli ételeket, melyek eddig az állam és egyház közötti viszony szabályozásánál döntők voltak. Ez utóbbi tette meg a kezdeményezést az ily nagy horderejű tényhez, s ez utón haladva nincs számunkra más hátra mint példáját követve kijelentenünk, hogy az egészen más viszonyok alatt keletkezett szerződések nem tekinthetők ma is fennállóknak. Az 1855-diki concordatum ennek folytán elhanyatlott (frappo decaducité), s a császári kormány megszűntnek tekinti azt. Az erre vonatkozó határozatot ily értelemben a minisztertanács már meghozá, s én megbizom önt, lovag ur, hogy erről a pápai kormányt hivatalosan értesítse. Azt hiszem, hogy a fennforgó viszonyok ily határozatot elegenelőleg indokolnak. Oly hatalommal nem lehet minden nyugtalanság nélkül a viszonylatokat íentartani, mely magát határtalan s ellenőrzés nélküli hatalomnak jelentette ki. Igaz, hogy a pápai csalhatatlanság csak a hit és erkölcs dolgaira akarna vonatkozni, de világos, hogy az, ki nem hibázhatik, azt a jogot is magának vinclicálja, hogy meghatározhassa, mi tartozik a hit és erkölcshöz, s hogy igy önmaga határozza meg illetékességének határait. Az 1864-diki encyclica, s a syllabus, mely annak függeléke, mutatják, hogy még a csalhatatlanság előtt is hová terjeszthette ki határait emez illetékesség. Ily hatalommal szemben az államnak, ha uj eszközökhöz nem akar nyúlni, eljárásának legalább szabadságát kell biztosítani, hogy visszautasítson oly jogtalan beavatkozásokat, melyek hátrányosaknak tekinthetők. A magyar kormány, támaszkodva az apostoli kirá1 lyok egy régi jogára, a „placetum regium"-ot készülődik alkalmazni. S miután, mint megjegyzém, a concordatum Magyarországon törvényes érvénynyel nem bir, formális megszüntetése nem szükséges oly országban, hol az mint államtörvény soha sem állott fenn. (Ainsi que je l'ai dejá fait observér, la valeur legale du Concordat étant plus que contestée en Hongrie, son abolition formelle n a pas besion d'étre prononcée dans un pays, ou il n'est pas admis comme loi de l'Etat.) Ez az eset azonban nem áll a cislajthán tartományokban, hol az 1855. nov. 5. patenstl mely a concordatumnak jogi érvéuyt adott, vissza kel, vonni. Ez intézkedés, mely késedelem nélkül valósittatik, elégségesnek látszott a nélkül, hogy a placetum regiumra kellene visszatérni, mely különben ellentétben áll Ausztria liberális állami alaptörvényeivel, s mely a szabadság elé, melylyel e törvények speciálisán a kath. cultus gyakorlatát Ausztriában biztosítják, akadályokat görditne. A csász. és kir. kormány tehát arra szorítkozik, hogy működésének teljes szabadságát ismét megnyerje, s ezzel fölfegyverezve legyen az egyház azon hatalmának beavatkozásai ellen, melyet a legutóbbi zsinat decretumai teremtettek. A változás, mely a szerződő fél egyikének személyében beállott, valamint a feltételek átalakulása is, melyek a szerződés kötésekor mindkét fél részéről uralkodtak, a kormánynak megadják a jogot, hogy ez okmányt semmisnek tekintse. A szerződés stipulatiói valóban nagyobbára nem valósithatók meg, annyira változott jellemük. Igy például a kath. egyház jogai és szabadalmai, melyeket, az I. cikkely védeni igér, uj értelmet s egészen más jelentőséget nyernek a pillanatban, melyben a esalhatatlanság kihirdettetik. Az egyház tanai és fegyelme, melyekről a 34. cikkben szó van, egészen más ösvényre jutnak. Az osztrák püspök esküje, melyben a 30. cikk formulája szerint a császárnak hűséget fogad, elveszti valódi jelentőségét, hacsak azon értelemmel bir, melyet a pápa annak adni akar. Állításomat, hogy az 1855-diki aug. 18-diki conventiot a legutóbbi zsinat decretumai tényleg és jogilag megsemmisítik, más példákkal is támogathatnám. Csak gondoljanak Rómában a helyzetre, mint ez most tényleg fennáll. Mi a dolgoknak csak azon állapotát constatáljuk, mely akaratunktól függetlenül létesült. Nem a cs. és kir. kormány tette a kezdeményezést a szerződés megszüntetésére, csak ama kényszer-helyzet következménye ez, melybe a kormány az egyház határozatai helyezék. Ez a szempont az, melyből a cs. és kir. kormányt a tényállást tekinti, s melyből határozatait hoznia kellett. Legyen szives a pápai kormányt erről értesíteni s ezt oly magyarázatokkal ellátni, melyek elhatározásaink tulajdonképeni jellegéről felvilágosíthatnák. Biztosítsa egyszersmind a pápai kormányt, hogy semmi sem áll tőlünk távolabb, mint hogy az egyházi és polgári hatalom között uj összeütközésekre adjunk alkalmat. Ha ez utóbbi ismét elfoglalja szabadságát, nem fogja azt a vallás ellen használni. Midőn saját jogait védelmezi, mások jogait és szabadságát fogja védeni; s nem kiván mást, mint hogy az egyházzal békében éljen, melyet tisztel, s melynek magas hivatását elismeri. Fogadja stb. B e u s t. 69*