Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-08-07 / 31. szám

948 f 103 Másik főokom az egyetemes vallástanitásra következő. Mint a cikkből látható, ez a három lehetőség van. Vagy semmiféle vallás sem taníttatik a népiskolában, hanem a gyermekeknek csak morális és humánus nevelés adatik, vallásra csak iskolai pályájok bevégeztével taníttatván. — Erre nem helyeslő észrevételeimet a cikkben elmondtam. Vagy mindenkinek csak a maga vallása taníttatik, Ezt a cikkbcn felhozott akadályokon kívül azért sem bírom helyeselni,mert minden vallásfelekezet csak egy rész az egészből, egy tag a test or^anismusából, melynek tehát valódi jelentése és értéke csak az egészhezi viszonyában lehet tisztán felfogható és méltányolható. Bármely tárgy magában felfogva, és máshoz nem viszonyítva, egyoldalúságot, boszszuságot s türelmetlenséget szokott eredményezni. Azonban még más kifogásom is van az ilyen vallástanítás ellen, t. i. oly formán tűnik fel előttem, mint az egyptomi és indiai kaszt rendszer némi maradványa, hogy a gyermek kirekesztőleg csak szülői vallására tanittassék, azt azoktól, mint nem oly régen a parasztságot vagy nemességet, vagy még most is az anyagi vagyont, mintegy örökölvén .. . hátha még elgondoljuk azt, hogy a talált gyermek, miutha nem is személy, hanem csak dolog volna, a feltaláló vallását tartozik követni ? Ez szerintem lealacsonyitása a vallásnak, lealacsonyitása és megsértése az embernek, mint gyermeknek. Én óhajtanám, hogy gondolkodnánk s intézkednénk róla, hogy a semmit rólunk nélkülünk nagy és szent elv a gyermekekre is kiterjesztetnék. Szerintem tehát csak a harmadik lehetőség látszik legjobbnak, minden vallás megismertetése. S itt következik aztán a hitfelekezetek papjainak elutasithatlan szerepe, az iskolákból kikerülteket vagy nagykorú áttérőket, a gyülekezetbei vallásos felavattatások előtt, a hitfelekezet speciális vallási elveibe alaposan és részletesen bevezetni, mi aztán az ugy is divatból kifelé menő hétköznapi könyörgések helyett, templomokban megtörténhetnék. Hogy az általam emiitett mód szerint történjék nemcsak az úgynevezett községi, hanem a hitfelekezeti iskolákban is a vallástanítás, az oly hő vágyam, mint hazám boldogsága. Akkor aztán elhárulván minden lényeges különbség, ledőlvén minden valódi válaszfal állami és nem állami tanitókópezdék és tanítók, közös és nem közös iskolák és iskolások között, állítson, tartson és kormányozzon népiskolákat a hitfelekezet, az állam vagy a társadalom, versenyezzenek egymással, lehető legnagyobb erélyöket kifejtve, az egyháztag, a honpolgár s az emberbarát, menten minden aljas szenvedélytől, s higgadtan csatlakozhatik a neki leginkább tetsző versenyző félhez várva és segélve, hogy győzzön mielőbb a jó fölött a jobb, s a jobb fölött a legjobb ! Litkei Péter. Ft Nagy Péter erdélyi ref. püspök ur levele Ballagi Mórhoz. Édes barátom! Lapod f. évi 29^ik számában tett nyilatkozatod bebizonyította, hogy nem csalódtam, midőn loyalitásodban biztam. A meg nem érdemlett dicséretet bizton elhagyhattad volna, mert valamint „Nec plus ultra" cikked olvasásakor nem haragudtam rád, ugy ez után még kevésbé marad fenn bennem legkissebb keserűsége is a megtámadás emlékének. Miután azonban cikkedben arra hivatkozol, hogy a „Székely Hirlap" közleménye nem lön megcáfolva, szükségesnek tartom egy erre vonatkozó szórul-szóra igaz történetecskét közölni. Mihelyt értesültem a „Székely Hirlap" ellenem közre bocsátott cikkéről, legott lépést tettem a kellő helyreigazítás végett, mert az egészet jóhiszemű tévedésnek, nem pedig roszakaratu kötekedésnek hittem. E végre vissza kértem esperes t. Péterfi József úrtól a Porzsoltügyben irt hivatalos levelem eredetijét és egy köztiszteletben álló részrehajlatlan egyént felkértem, hogy Maros-Vásárhelyt mutassa meg e levelemet a „Sz. H." tettes szerkesztőjének, hogy helyesebben értesüljön az ügy állásáról ; ugyanekkor nyilvánítottam, hogy ha levelem figyelmes átolvasása után meggyőződvén arról, hogy én inquisitori szerepet nem játszottam, loyaliter nyilatkozik lapjában, én azzal teljesen megelégszem; ha pedig erre nem lenne hajlandó, ám Ítéljen egy compromissus bíróság, melybe két tagot én, kettőt a t. szerkesztő ur nevezvén, ezek közösen elnököt válaszszanak és itéletöket bocsássák nyilvánosság elé. Erre közölve lön velem a t. szerkesztő ur részéről egy nyilatkozat, mely levelem tetszés szerint kikapkodott, önkényüleg magyarázott és egy helyt lényegesen ferdített mondataiból összeszőve azzal végződött, hogy a t. szerkesztő ur az olvasó közönségen kivül más compromissus bíróságot nem ismervén, erre apellál. Én e malitiose szerkesztett nyilatkozatot el nem fogadhatván, újból felkértem a t. szerkesztő urat, hogy miután az olvasó közönségre apellál, ám legyen, nyomassa ki az én hivatalos levelemet és utánna mindjárt az ő erre vonatkozó cikkét, minden glossa és megjegyzés nélkül, csupán annyi felhívással, hogy e két okmányból ítéljen az olvasó. A t. szerkesztő ur azonban erre nem ajánlkozott, hanem tudatta velem, hogy az én hivatalos