Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-24 / 29. szám

793 891 egyszersmind azt is óhajtotta, hogy mindkettő a keresztyénség érdekeinek előmozdítására karöltve törekedjék. Dacára annak, hogy ez óhaját nem volt képes érvényesíteni, az állam és egyházra vonatkozó nézetei mindaddig irányadók maradnak, mig monarchicusconstitutionalis államban az egyház fontos feladatait megoldani törekszik. Azon idegenkedés, melylyel Schenkel a consistoriumok, generalsuperinteudensek, s általában az államegyházi hatóságok irányában viseltetik, átlépi a Luther reformatori alapelvei által vont határvonalat, és az egyház alkotmány oly túlbecsülését árulja el, mely aligha nem kényszerítő eszközökhöz fogna nyúlni, ha alkotmányossági eszméi óhajtott módon nem valósulhatnának meg. Igen szabadéi vüleg hangzanak ugyan Schenkel következő szavai: „A keresztyén községek, Jézus Krisztus akarata szerint, önmagokat kormányozzák, nagykorú, vallásilag és erkölcsileg önálló tagjaik által." S tovább: „Az egyházi közösség nem a dogmákon alapul. A lelkiismeret kényszerítése valamely dogma elismerésére ellenkezik a lelkiismeret és hitszabadság elvével. A tudományos kutatás az egyházban minden kinek szabadságában áll." És végre: „A fő és egyedüli egyházi hatalom a Krisztusban való hit, mely minden hierarchicus hit és lelkiismereti gyámkodást kizár, általános kötelezés a testvéri szolgálatra, s az egyéni meggyőződés kölcsönös tisztelésében áll a különböző dogmatikai nézetek, isteni tiszteletek és egyházi alkotmányformák korlátlan jogosultsága." De a valóságban sokkal darabosabb anyagokkal van dolga az embernek, mint az Íróasztalnál. Az egyház, mivel hittáraulat, a dogmatikai alapot nem nélkülözheti,s a keresztyén hit, mely valódiság és tudás nélkül nem is képzelhető, nem határozatlan sejtelmeken, hanem határozott tudáson alapul. A különböző dogmatikai nézetek jogosultságának, vagyis a teljes közömbösségnek a theisticus,pantheisticus, dualisticus elvekkel szemben való megújítása, a keresztyén hitközösséget alapjában megsemmisíti, s ezért fölöslegessé tesz minden további egyház alkotmányi határozatot. Ha Luther ilyen légből kapott reformeszméktől lett volna elkábítva, aminőket Schenkel mint egyedül következeteseit ajánl a napjainkban mindinkább előnyomuló reformokra nézve: akkor sem azon világhírű wormsi tiltakozás létre nem jött volna, melyhez Luthernek erőt csakis a specificus keresztyén hit kölcsönzött, sem a forradalmi zavarok közt a keresztyéni rend korlátain belől ama tántorithatlan állást nem tarthatta volna, sern a legelőkelőbb német hercegnek és a német nemzet legnagyobb részének föltétlen bizalmát meg nem nyerte volna. Mig saját reformeszméiért a hálás utódok, mint a keresztyén hit, egyházi munkásság és hazafiúi törekvésekben példányképei, s általában mint keresztyén herost tisztelik. Lényeges és eléggé nef

u becsülhető alapelv azonban, mely Luther reformatori működésén eleitől végig különböző alakzatban átvonul, az, melyet az egyház és állam egymáshozi viszonyára nézve vallott. Ez elv, mely szerint az egyháznak állammal a keresztyénség érdekei előmozdítására karöltve kell törekedniük, szükség, hogy a jelenkori egyházi reformereknek is irányadó el vök legyeu. Az „A. A. Z." után közli B a 1 1 a g i Gr é z a. Könyvek. Mint az egyes, ugy az erkölcsi testület is bizonyos tudott és óhajtott cél felé gravitál. Mi ez a cél ? azt az illető egyénisége határozza meg. De bármi legyen, azt csak eszközök által érheti el. Ki eszköz nélkül célt akar élni, levegőt vág fakarddal. . . Egyházi testületünknek is van öntudatos célja. Haladni az isten felé, nem rég lerakott és részben porlott, kövek mellett, hanem a haladás igényelte utakon. Ki ma is a régiek palástjába burkolódzik, és szent áhítattal borul le az akkori viharok ellen készült menhelyek előtt, ki még ma is a régi fegyverrel, a régi módon vagdalkozik, szóval ki: tétlenségében mellét verve a nagy ősök szelleme árnyában bizik, az nem protestáns, sőt nem követője Krisztusnak, a ki azt mondá : „Senkisem tölti az u j bort ó tömlő b e." Tenni, cselekedni . . ez a fő . . . Megszerezni a célra vezető eszközöket, ez kötelesség. A mi már egyházi életünk célját illeti, van-e igyekezet az eszközökért ? nem-e közönyt, semmit nem tevést Játunk? Tudjuk és érezzük, hogy iskolás gyermekeink kátéja — a Dunántul kivált — nehéz, a gyermek fogalmát túlhaladó, van-e mozgalom, hogy ez egy rövidebbel a gyermek fogalmához idomultabbal felcseréltessék ? — Tudjuk, az úgynevezett öreg káté irálya és sok helyen tartalma is nem fejezi ki egyházunk mai nézetét, mégis mit teszünk? . . Ma is taníttatjuk, és hirdetjük, hogy az eset után az ember annyira megromlott, hogy gyűlöli istent és embert. Van-e sikere az ez irányban tett lépéseknek ? Tudjuk, hogy énekes könyvünk nehézkes, és javítást igénylő zene és tartalom tekintetében, tudjuk, hogy e végett a vélemények ez előtt 4 évvel be is adattak s