Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-24 / 29. szám

793 884 színházé, a könnyebb vérüek néha megtapsolták a játszókat, az együgyüek, mint megannyi uj kiadású „peleskei nótárius" komolyan megijjedtek Desdemona halálán, mig a dologhoz értők jól tudták, hogy a z egész csak játék. A hierarchia számtalan perfidiái közül, melyekről az egyház történelme tanúskodik, egy sem közelíti meg azt, a mit a lefolyt félévben lejátszott. És az emberiség józan esze és erkölcsi önérzete iránt soha a legvadabb despota sem tanúsított oly határtalan megvetést, mint most a római zsinat. Egész speculatiojának alapja az, hogy a miveltebb osztályok annyira elvesztették a célszerű papi nevelés folytán minden fogékonyságokat a vallás dolgai iránt, és a neveletlenebbeken annyira sikerült a jesuiticus butitási műtét, hogy a vallás terén bárminő istentelen merényletet meg lehet kisérteni. Az aztán más kérdés, hogy helyes volt-e a számítás vagy nem, —erre Európa népeinek kell feleletet adni a közel jövőben. Részemről, talán optimista vagyok; de mindig szilárdul hittem egy erkölcsi világrend létezésében, melyben bár minő rombolásokat is tett a kiszámított istentelenség, azért mégis létezik, s erőre és diadalra jut. Hiszem, hogy az istentelenség utolsó merész ténye fel fogja rázni a népeket dermedtségökből, s nagykorú és szabad emberekhez illően felelnek a zsinat határozatára. Jóslatunk, vagy jobban mondva: számitásunk nem csalt, s a római zsinat csakugyan a 19-dik század legnagyobb eseményévé lett. Róma megizente az utolsó nagy hadat az emberiségnek, s rövid idő alatt kénytelen lessz minden katholikus szint vallani. Az „ultramontán és szabadelvű katholikus" kifejezések julius 18-a óta elvesztették régi jelentésöket, mert azon tétel, t. i. a pápa állása az egyházban, mely a két nagy kath. pártot külön választotta, többé nem vitás kérdés, hanem dogma által van szabályozva. A dogmával szemben a római egyházban nem lehet más jog, csak a feltótlen hit, s illetőleg engedelmesség, s épen azért, kik a pápa csalhatatlanságát nem hiszik, habár minden egyebet hisznek is, oly eretnekek, mint én, ki az egész római dogmatikát a józan ész ellen intézett képtelen attentatumnak tartom. Még eddig lehetséges volt a szabadelvű elemeknek az egyházban maradni; de mihelyt az egyház a kérdéses ellentét fölött hivatalosan nyilatkozott, nincs más lehetőség, mint az egyházból kilépni. Hogy nagyszerű vallási mozgalom előestéjén állunk, melyben uj egyházak fognak alakulni, s régiek átalakulni vagy elenyészni, azt most már nem csak hiszem, mint félév előtt, midőn a szavakat még egyszer leírtam, hanem tudom. Hogy a mozgalom minő irányt vesz és mekkora mérvet ölt, attól függ, hogy a protestantismus minő állást foglal el az uj eseményekkel szemben. A gondviselés még egyszer a protestantismus kezeibe tette Európa jövő fejlő désének sorsát, a különböző vallásfelekezetek pár náp óta, nem csak dogmatikai, hanem - nagyobb mértékben, mint valaha — társadalmi eszmék képviselői lettek. Yelünk van rokonszenvével azon elem, melyet eddig szabadelvű katholicismusnak neveztek, de most már a kath. egyházon kivül szorult, — legyünk azon, hogy mellettünk álljon tényleg is a legbennsőbb érdek-solidaritásban. A protestantismusnak, mint szervezett elemnek kell a dolgot kezdeményezni oly intézkedések által, melyek minden oldalról elég nagy számú találkozási pontokat tüntessenek fel az uj társadalom különböző árnyalatú hivei közt. A véletlenül kitört borzasztó háború, mely Európa, s benne hazánk sorsát is hosszú időre eldönti, minden más törekvést egy időre háttérbe szőrit; most tehát csak gondolkoznunk lehet. De addig is adjon erőt és örömet azon tudat, hogy a harc lezajlása után Európa minden pontján meg fog indulni egy dicső, békés szellemi forradalom, melyben ránk sokkal dicsőbb szerep várakozik, mint az ágyuk csatájában. S hogy magamat újból idézzem *) : „Vajha a közös ellenség közös táborba sorakoztatná a vallásosság őszinte hi veit Magyarországon is; vajha elég erőnk volna a nagy harcban felhagyni minden önzéssel, tétlenséggel és szeretetlenséggel, hogymint Jézus Krisztusnak, a szeretet fejedelmének jó vitézei, győzelemmel térjünk meg, dicsőitvén az emberek mennyei atyját, ki végetlen bölcseségében a gonoszbol is jót hoz ki! Most el fog válni a buza a konkolytól, s a mi életre való fel virágzik, a megromlott tag pedig ki fog vágatni ! Adja isten, hogy jó magyar hazánkban az igaz ügy ülje öröminnepét a közel jövőben." Kovács Albert. Szóváltás a királyhágontuli egyház ügyekben. Azon epigonok kedveért, kik minden legkisebb karcolásnál, melyet kedves énökön a toll hegye ejt, ugy fel szoktak jajdulni, mintha személyök a mindenség sarkpontját képezné, legyen szabad egy kis in*) Prot. 1. 1869. év, 1542. 1.