Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-07-10 / 27. szám
885 836 ismét G végvidéken diszoskedni és közhasznot árasztani, egy mindnyájunkat egyiránt meglepő és elkeserítő jelenség is tűnt fel, hogy örömünket, habár mulékonyan is — megzavarja. E jelenség azon cikk volt, mely a „Magyar Újság" mult évi augusztus hó 25-ik 193-ik számában „Máramaros megyéből" felirattal ugyan, de a szerkesztő későbbi nyilatkozata szerint épen innét Szigetről — névtelenül jelent meg —és a mely épen jogi tanszékünk ellen szerkesztve, mindennemű rágalmaival és elferditéseivel teljesen oda irányzott volt, hogy a tisztelt szülék s általában & közönség véleménye előtt igazgatóságunkat, a jogi tanszéken működő tanárainkat s a leendő jogakadémiát magát, a legroszabb sziliben tüntesse fel, s ez által irányunkba, illetőleg a jogakadémia irányába a meg nem érdemelt elidegenítést keltse. E határozottan rosz akaratból s ártani kívánásból keletkezett és az igazság teljes elferdítésével irt cikk ösmeretes lévén a t. közönség előtt, itt csak egyes kifejezéseit idézzük: a) a tanoda kormányzósága a felállítandó jogakademiába oly tánárokat kíván alkalmazni, kik arra képtelenek. b) a tanoda ügyeit [[oly primitiv felfogású emberek vezetik, kik a jogakadémia szervezetének szükségletét nem ösmerik. c) a tanoda vezetői oly lelkiismeretlen könnyelműek, kik, hogy önző czélukat elérjék, és ámbitiójuknak eleget tehessenek, a tanoda másczélu alapitványait — a jogakadémia javára igyekeznek áthorgászni. d) az akadémia a magyar gymnasium megrövidítésével az oláh és orosz ifjakra számításból állíttatik fel, kik pedig a huszti követválasztásnál megmutatták, mily háládatosak a magyarok iránt a vett jótéteményekért. Miután minden körülmények egybevágólag és teljesen meggyőzöleg azt bizonyították be előttünk, hogy azon cikk Marikovszky Gábor úrtól származott, őt pártfogóságunk főleg e miatt mozdította el tanári hivatalából, mint oly tisztviselőjét, ki a helyett, hogy hozzá és iskolánkhoz való viszonyából folyólag minden erejéből iskolánk javára működött volna, a mint ezt egy lelkes és buzgó tanártól elöljárósága mindenkor megkívánhatja; épen ellenkezőleg már csak e cikke által is, ha semmi egyebet nem tett volna is, annak egyenesen kárára törekedett, s mint ilyen, magát igazgatóságunk további szeretetére és pártolására teljesen érdemetlenné tette. Pártfogóságunk elmozdító határozata után kevés idővel, magának az elmozdított tanárnak kezdeményező és az eljárás mikéntjét szintén elferdítő levele alapján, mely ismét a „Magyar Újságban" látott világot, keletkeztek és egymást érték a lapok roszallásai és méltatlan czimezgetései pártfogósági gyűlésünk és gondnokaink eljárása ellen, melyekre már itt ki kell jelentenünk, hogy azokat, mint egyoldalú értesülésen alapulókat, valamint időelőttieknek, és igy elhamarkodottaknak tartjuk, ugy más felől, mint általunk meg nem érdemelteket, ezennel egyenesen visszautasítjuk. Mindenek előtt és általában figyelmet érdemlőnek tartjuk azt a feltűnő jelenséget, hogy mig ugy Marikovszky Gábor ur, mint a lapok által pártfogóságunk és gondnokaink eljárása mindenekben roszaltatik nem csak, hanem méltatlan czimezgetésekkel is illettetik, addig Marikovszky Gábor ur ugy maga, mint azon lapok által, folytonosan ugy tüntettetik fel, mint az egész dologban ártatlan egyén, sőt mint olyan, a ki a mi, ugy nevezett jogtalan — önkényes és basáskodó eljárásunknak csupán gyanúból, boszuból és képzelt sérelmekből áldozatjául esett. Valóban nem birjuk felfogni, miként lehet elfogulatlanul csak fel is tenni, egy egész és pedig intelligens testületről, hogy az a harag és boszu azon vakitó stádiumába jusson, miszerint egy teljesen ártatlan egyént continua persecutione rögtönitélettel áldozatjául ejtsen. — Ilyen intelligens és mégis barbar testület létezését nem hiszszük. És különösen a sajtó részéről, melynek épen legszebb és legfőbb hivatásaul az igazság védelmét és terjesztését tartjuk, volt reánk nézve a milyen váratlan, ép oly lehangoló, azt tapasztalnunk, hogy felettünk részrehajlatlan itéletmondás helyett, a mit pedig csak kihallgatásunk után lehetett volna, már ennekelötte és az ügynek éppen ugy, mint az egyénnek, kit annyira pártolt, kellő ismerete nélkül határozottan pálczát tört. A sajtó vádol minket azzal, hogy rögtönitéletet tartottunk, és íme épen ő esett azon hibába. Egyik különösen hangsúlyozott vádul említtetik föl közösen ellenünk, hogy a szabad szólás és szabad sajtó eszméjét megsértettük, lábbal tiportuk, holott pedig protestáns iskola elöljárósága vagyunk. Távol legyen tőlünk, hogy mi — ezen általunk is határozottan— kárhoztatott nagy hibába esnénk, és ünnepélyesen nyilványitjuk, hogy nem is estünk. Az által ugyanis hogy ama kérdéses czikk tartalma ellen testületileg roszalásunkat fejeztük ki é3 annak íróját mint iskolánk ellenségét körünkből eltávolítottuk — épen nem sértettük meg a szabad szólás és sajtó szabadság eszméjét. Mert mi egy szót se emeltünk a szerkesztő ur ellen azért — hogy a czikket elfogadta és lapjába közzé tette, holott pedig annak közlése vagy nem közlése egyedül az ő tetszésétől és belátásától függött — valamint az ellen sem volt elmozdító eljárásunk irányozva, hogy a czikk a jogakadémiának szigeteni czélszerütlenségét és jövőnélküliségét vitatta, habár épen egy tanárunktól ennyi is méltán rosz néven vétethetett és megfeddést érdemelt volna, különösen miután pártfogóságunk az akadémia visszaállítását már elhatározta — tehát a discussió határán már túl voltunk: mind azáltal ez ellenében részünkről is elég lett volna egy felvilágosító ellenczikk közlése. Az pedig távolról sem volt gondolatunkban hogy mi a czikk megjelenését azért tartjuk bűnnek — mert az a „Magyar-Újságban" látott, világot a mint ez egyik pontban kérdésbe tétetik, mivel részünkről lényegtelen dolog itt a lap melyik volta; a mi méltó neheztelésünk és roszszalásunk egyedül a czikk roszakaratu tartalmára vonatkozott és főleg iskolánk szent érdekében; — eljárásunk csupán egy oly tisztviselőnk ellen irányoztatott, a ki elég hálátlan és roszakaró volt az iskola erkölcsi és némileg anyagi állását is aláásni, a melynek kenyerével táplálkozott, s mely kenyér hogy nem volt csekély — a miatta tett dühöngés — tanúsította. Mi tehát, ismételjük, a szabadszólási jogot nem sértettük meg; sőt inkább azt hiszszük, hogy még ellenkezőleg annak érdekében is cselekedtünk, a midőn az azzal rutul visszaélőt, a behomályositani igyekezett intézetből eltávolitván, némileg megfenyítettük. Második fővádul hozatik fel ellenünk, hogy mi Marikovszky Gábor urat egy reá be nem bizonyított tény alapján, tehát csupa gyanúra mozdítottuk el tanári hivatalából. Ha igy volt volna is, azt hiszszük, hogy az elmozdítás által épen nem követtünk volna el oly égbekiáltó hibát, mely oly nagy feljajdulásra és kárhoztatásokra lett légyen érdemes, a milyeneket a lapok részéről tapasztaltunk. Mert ha egy magánbirtok tulajdonosának is jogában áll erősen gyanús tisztviselőjétől megválni, mennyivel inkább jogában és kötelességében áll egy nyilvános intézet fenntartó testületének, hogy gyanús és igy kétes jellemű tisztviselőjét épen az intézet