Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-16 / 3. szám

103 78 melegházi növényhez hasonlít, ha megfelelő társadalmi szabad intézményekben kedvező talajt nem talál, melyből éltető nedvet szívhasson. Yalamig tehát a polgárok közt tényleg fennálló hierarchiai egyenlőtlenségeket vallásszabadsági jól formulázott törvény által végkép eltö_ rülve nem látjuk, semmi kedvünk más culturai kérdések fejtegetésébe bocsátkozni. Különösen olyanokba nem, melyeknek a teljes vallásszabadság szükségképi előzményét teszi. Már pedig mi, tanszabadságot teljes lelkiismereti szabadság nélkül ámításnak, és viszont lelkiismereti szabadságot tanszabadság nélkül veszedelemnek tartjuk. Mindenütt hol a széliéin feltartózhatlan haladásával megfeneklett intézmények állnak szemben, az egyén gyakran oly helyzetbe jő, hogy benső meggyőződésével ellenkező dolgokat kénytelen cselekedni, azonban a kényszer a lélek bensejéig soha el nem hat, a meggyőződést nem alterálhatja. A tisztán személyes, gondolati szabadság tehát, mely a legzsarnokibb kormány alatt is lehető, sőt épen ott leginkább honos, a törvényhozás garantiájára nem szorult, mert azon túlemelkedett. De igenis követelünk törvényáltali biztosítást a lelkiismereti szabadságnak oly értelemben, hogy mindenki személyes meggyőződését, amennyiben más ember szabadságába nem vág, szabadon kifejezhesse és gyakorlatba vehesse. Korlátoztatik pedig e szabadság az által is, ha a polgárok egy része bizonyos vallási meggyőződésekért kiváltságokban, előjogokban részesittetik, és más vallási meggyőződést követő polgárok rovására kegyeltetik, bizonyos kitüntetésekben részesittetik. A vallásszabadsági törvény feladata, a pol árok szellemi szabadságát ez irányban biztosítani, és mindennemű vallásos meggyőződés nyilatkozásának egyenlő szabad tért nyitni. De ezzel a szellemi érdekek csak egynemű nyilatkozása lesz biztosítva, az állam jólértett érdeke pedig azt kívánja, hogy az eszmék világa minden irányban egyformán és szabadon fejlődhessék. Az úgynevezett prakticus emberek közt elterjedt hit az, hogy a gondolati szabadság kizárólag az elmélet embereinek dolga, s annak keresztülvitele csakis a tu. dósoknak áll érdekűkben. Semmi sem hamisabb e feltevésnél. A tudomány emberének semmi oka nem lehet eszméinek sorsa felett aggódni. Nem tudunk a históriában esetet, hogy e jóravaló eszme a hatalom incselkedéseinek esett volna áldozatul, sőt tapasztalat szerint a szellemi erők azonképen nyernek ruganyosságban, amint a nyomás nagyobbodik, mely azok elenyésztetésére használtatik. Nem az elmélet, hanem a gyakorlati társas élet érdekében fekszik, hogy az eszmék harca nyíltan folyjon mert az ember nemesb ösztönei közé tartozik, hogy az elnyomó ellenében mindig az elnyomottnak áll pártjára, s igy rendesen az történik, hogy amely államban az eszmék szabad nyilatkozása elny omatik, épen a legveszedelmeseb theoriák azok, melyek felé a közönség részvéte leginkább fordul. Engedjetek tért az eszmék szabad fejlődésének és az erőszakos forradalmaknak eleje lesz minden időkre véve; mert abban az időpontban, melyben a köztudat a fennálló intézményekkel meghasonlott, az állam ügyeit intéző hatalomnak módjában áll arról magának kellő tudomást szerezni, és e szerint intézkedve a bekövetkezhető bajt elhárítani. Angolhonban, ahol a tan- és sajtószabadság legszélesb értelemben uralkodik, a kormányzás főtitka abban áll, hogy a miniszter mintegy leshelyről szemmel tartja folyvást a meetingeken és napi sajtóban szabadon nyilatkozó közvéleményt, és mikor azt tapasztalja, hogy valamely ügyre nézve a fennállónak változtatása elutasithatlan szükséggé vált, akkor ő initiálja a dolgot, — a közönség ki van elégítve és az ügyek kellő rendben tovább folynak. A napi sajtó emberei az eszmevilág apró szekereseinek mondhatók, kik által a nagy közönség a tudományos kutatások eredményeivel megismerkedvén, azokat a közélet viszonyaira alkalmaztatja. Ebből önként következik, hogy a napi sajtó természetszerű működése csak ott lehető, hol az eszmék rendszeres feldolgozása, a tudomány emberei által szabadon folytattathatik. A tudomány szabad fejlesztése, vagy a tanszabadság e szerint a sajtószabadságnak szükséges előzménye, s nélkülözhetlen kiinduláspontja; mig a kettőnek elnyomása, vagy csak részbeni korlátozása is, a közszellem elmérgesedését, s ez uton a társadalomnak alapjában való megingatását eredményezi. Hogy pedig a tanszabadságot a felekezetek exclusi vismusa ellen nem kevésbé szükséges óvnunk, mint a politikai hatalom kárhozatos önkénye ellen, mai nap oly közönségesen elismert igazság,mely felett vitatkozni sem lehet. Ámde van egy tudomány, mely természete szerint a felekezetek jogkörébe látszik tartozni, értem a theologiát; már most az a kérdés, mikép járj 11 el a törvényhozás, hogy e tudomány terén is, a felekezeti szükkeblüségek által a tudományos szabad kutatás csorbát ne szenvedjen? másfelől a vallási érdek is megóva legyen ? A tényleges viszonyokat fel sem vevő felületes liberalism us e kérdésre hamar kész a felelettel. Minthogy a vallást semmibe sem veszi, a tudományt, mely azzal foglalkozik, nem tartja tudománynak, s igy annak a tudománykörből való kizáratását s az egyes felekezetek kebelébe történendő relegálását legegyszerűbb útnak tartja, melyen a fentebb felvetett kérdés megoldása legkönnyebben eszközölhető. Sajnos, hogy a megoldásnak ezen utja, módja, szintoly önkényes és veszedelmes, mint könnyű. Bármily nézettel legyen ugyanis valaki a, vallás absolut értékéről, annyi bizonyos, hogy a mai világrendben a vallás társasélet egyik leghatalmasabb rugóját képezi; bizonyos továbbá az is, hogy amit az egyetemi tanszékek magas bölcseségéből a nép közé akarunk szivárogtatni,