Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-06-19 / 24. szám

. 757 758 kola-kötelezettség, állami felügyelet a népnevelés fölött, a felekezetek egyenjogositása, s a felekezetektől független polgári kötelességnek, az iskolák fönntartásának betöltéséről való állami gondoskodás. E néhány előrebocsájtott szóból minden ember azonnal észreveheti, hogy mi az iskolákat állami intézeteknek tekintjük, anélkül azonban, hogy ezáltal az önkormányzat kérdésében kedvezőtlen állást foglalnánk el. Mi belátjuk ugyan, hogy azok, akik mai napság a községeket állítják az iskolák tulajdonképeni jogalanyának, olyan dolgot állítanak, mi korunk szellemével tagadhatlanul megegyezik ; de az ezen állásponton levőktől viszont megvárjuk, hogy elismerjék, miszerint még az ő álláspontukon is, az államnak kötelessége, törvényhozás, kormányzás és tanítóképzés által, a népiskolák egyöutetü jellegét megőrizni, s azon veszélyt elhárítani, mely szerint az egyes községek órtelmessége vagy tudatlansága, vagyonossága vagy szegénysége, politikai vagy egyházi pártszervezete szerint a különböző iskolák, különböző jelleggel ruháztassanak fel. Ne értsen tehát bennünket senki félre, ha azon vitakérdésben, mely szerint az iskola az államhoz vagy egyházhoz tartozik-e, az első előnyére nyilatkozunk; jóllehet legkevésbbé sem tartjuk szerencsének, hogy, a mint Ladenberg miniszter a katnolikus püspökökkel szemben kifejező magát, épen az iskola lett az egyház vagy állam szempontjából dogmatikai és államijogi elvek egymással szembe állíttatnak. A protestáns egylet ellentétbe helyezi magát mind azokkal, kik az iskolákra nézve mai nap is még a középkori egyház princípiumát akarnák érvényre juttatni mely szerint az államnak semmi köze az iskolához s az tisztán dogmatikai kérdés. A középkorban egyedül az egyház tartotta kezében a nevelés jogát azon emberek fölött, kik a keresztelés követ keztében az egyház tulajdonává lettek, de az uj korban az állam vette át a nevelés ügyét; amott az egyház részéről a „compelle intrare" elv, itt, az állam részéről „ kényszeriskoláztatásu

név alatt ugyanezen elv hozatván érvénybe. A középkori államformából, a modern államformába való átmenetkor a egyház elveszté egységét s több részre szakadt. Az ez módon keletkezett egyházak aztán jogegyenlőséget csak ugy nyerhettek, hogy souvarain állását mindegyik feladta, s hogy egyik sem akart uralkodó, hanem csak elismert, bevett egyház lenni. Az egyház több részre szakadásának megtörténtekor, a modern állam lőn arra utalva, hogy az egyház és az ennek uralma alatt álló iskola közt a közvetítő szerepet fölvállalja. B szerepét az állam concordatum által sohanem érheti el. Hanem,a mint a dolgok jelenleg állnak, szerintünk az állam és egyház közt az iskolaügyben egyesség csak a következő viszony tekintetbevételcvel jöhet létre. Ha azon formákat, melyek az egyházban ezen kizárólagosan a vallási élet ápolására alakult társulatban mai nap fönnállnak;

még oly korlátozottaknak és hátráltatóknak is találjuk ; ha egyesek kételkednének is a fölött,hogy egy társulat, mely tisztán vallási célokkal bír, állandó fenmaradásra számolhat-e ; egy ténnyel állunk szemben, mely vita tárgya nem lehet, s e tény az, hogy népnevelésünk nem philosophiai, hanem vallási alapokon nyugszik,« hogy a nép vallását csakis felekezeti alakjában képes fölfogni és megérteni. Jelenlegi feladatunk nem az, hogy állami theoriákat állítsunk föl,sem, hogy iskola-szervezetet írjunk ; hanem, hogy a létező viszonyokat vizsgálódásunk körébe vonjuk. A kivihetők határán túl nem akarunk terjeszkedni ;a gyakorlati uton foganatosítható eszmé ket ismerve, nem csaphatunk át azon térre, mely magában véve csalogatónak látszik ugyan, de a létező életviszonyok közt óhajtott eredményre nem vezetne. Ha a községeket ügyünknek meg akarjuk nyerni, nevelési feladatunk terhes volta felől kell őket meggyőznünk; de azért ez esetben sem szabad a népiskolák tanrendéből a vallástanitást kitörülnünk. A német nem amerikai. Német állampolgár és egyháztag közt különbséget nem tehetünk, e két életirányt, a polgárit és egyháztagit egymással ugy összeegyeztetni, hogy egyik a másikkal párhuzamosan haladjon, mai nap lehetetlen ; de hogy ez örök időre lehetetlen volna, mint azt Freimund a „Kritik des preussischen.Volksschulwesens* cimü könyvében a theologusokra nézve oly megszégyenitőleg állítja, — nem hihetem. A protestáns egylet, mint olyan, soha nem foglalhatja el ezen pessimista álláspontot. A prot. egylet zászlójára az egyház és cultura közt létrehozandó kibékitést irta s e kibékitést meg is fogja kisérteni, mielőtt a radicalis utat, mint egyedül célhozvezetőt választaná. Most azon helyzetben vagyunk, hogy az állást, melyet egyletünk a fenforgó elvi kérdésben elfoglal, kijelölhetjük. Jól tudjuk mi azt, hogy az iskola az egyházzal eleintén szoros viszonyban állott. Az állam e yiszonyt jó darabig nem háborgatá ; csakis