Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-06-19 / 24. szám

709 710 tudatlanságában, A kormány ict soká tehet vuiamit,egyesek tehetnek mindig. Elkezdődött az ének: „Jövel szentlélek úristen." Szép ének, igazán szép,s azt a nép is szebben énekelte mint vártam, s mint szokták falusi templomokban. Még itt nem igen vették ki formájukbó 1 az énekeket csak el nyújtogatták egy kissé. Egyhangúak ezek a mi protestáns énekeink nagyon. Sebesebb dallamnak, gyorsabb fordulatoknak alig van bennök helye. Pedig a vallásos sziv örvendezni is szokott néha — midőn Dávid hárfáját pengeté a szentséges frigyláda előtt, midőn Jerusalem megszabadulásának diadaléneke zengett midőn az Örvendező pünkösti sereg lelkesült rhapsodiája hangzik : nyilatkozhatott, s nyilatkozik-e a sziv érzelme másként, mint sebes, röpkedő merész hangokban ? Ti szép, bűbájos dallamok, melyeket egykor az idegenek közt olyan élvezettel hallék és énekeltem, ha én most valamennyieteket áthozhatnálak egyszerre templomainkba, és megtaníthatnálak benneteket ennek a jó, énekelni szerető magyar népnek ! Ének-reform, ez is olyan dolog,a mi kellene,ha volna, lesz majd ha lesz. Yégig hallgattuk a prédikációt is csendben, türelemmel. ISTem volt nagyon hosszú, mint illik egy olyan alkalmatossághoz, a mikor még az urvacsorát is végig kell várni. Mit szóljak róla? Olyan volt, a minőt bizonyosan a legtöbbet mondtak Magyarország templomaiban azon a reggelen. Általános, levegőben járó eszmék, szépen hangzó frázisok, egy-egy elhasznált gondolat, imitt-amott egy kis pünkösti hang, egy kis érzelgés, s kész a " prédikáció. Abból ugyan nem vitt haza egyetlen hallgató sem semmit magával, mért egy szava nem érintette sem értelmét, sem kedélyét. A szelekbe vetett mag. Csak ezt tanulnók meg, hogy a prédikációt közelebb hoznók az élethez, a a hallgatóság lelkületéhez. Onnan induljunk ki, oda vigyünk vissza mindent. Inkább jelenjünk meg szűrben, gatyában ha kell, csak megismerjenek, csak megszeressenek, csak szóba álljanak velünk. Pedig az a magas derék alak, az a szép férfias hang menynyire képes lett volna figyelmet kelteni, megindítani sőt még javitni is, ha oda fordítja fáradságát, a hova kell. De nem az volt a legnagyobb baj, hogy a hallgatóság nem vette hasznát a prédikációnak : Nem ! Az igazi baj az volt, hogy azt a hiányt nem is érezte senki, hasznát se akarta venni senki, nem is ugy ment a templomba,hogy az ott hallottaknak hasznát vegye. Elment, mert szokás minden pünköst reggelűi temp lomba menni. Végig szunyókálni ott egy órát s haza menni ismét. ISÍem volt ott egyetlen arc, a melyiken figyelem, várakozás lett volna kifejezve, mint mikoi az ember tanulni vagy gyönyörködni óhajt. Ez nekünk a legnagyobb bajunk, hogy még a követelés sincs meg a legtöbb gyüiekezetüukbeií,hogy a szószék ről nyerjenek valamint. Vallásunk jelentékeny része hazugság, az érzelem és gondolat hazugsága ; az, a mely volt a katholicismusban a reformatio előtt, a mikor a sziv és ész már nem érez semmmit, de az ember azért csinálja a megszokott szertartásokat. Ez a min naég a pap sem segíthet — legalább nem mindenik — ha ugyan van aki tud. Az imádkozásról nem szólok. Szépen és jól imádkozni egy gyülekezet előtt, egy gyülekezet aja -kával, hogy az minden szívnek imája legyen, a legnehezebb feladat. A kedély nem mindig van abban a hangulatban, hogy buzgón imádkozni tudjon, hogv imádkozni tudjon általában. Még ha érez is, ritkán tudja jói kifejezni, jól elmondani még ritkábban. Jól imádkozó papot a legkevesebbet hallottam életemben, s ha egyet egyet hallok, feljegyzem, mint ritkaságot. Tudom én azt, nagy tiszteletű szerkesztő ur, hogy nem szép dolog a világ szerint egy jó, szivei embernek a dolgait, a kinek vendégszeretetét igénybe vettem, sőt meg vehetem is; a kivel szívesen beszélgettem a templom után, s beszélgetnék most is, igy boncolva bírálgatni. Azonban azt is tudja a szerkesztő úr, hogy ennek a dolognak semmi köze az egyénnel, hogy az őszintén és becsületesen érzett vélemény, mely csak a dologra irányul, hibáztatható nem lehet. Templom után mentünk vissza a csendes lakhoz, ugyanazon uton, a melyen jövénk. Az idő, a vidék nem volt többé oly szép előttem,mint menet : ezeken a dolgokon gondolkodván, a melyeket most le írtam. A vidám kis leány sereg szintén akkor érkezeti meg a hegyek közül, a patak csorgásától, fáradtan, lihegve, de azért derülten, kacagva, koszorúsán. Vájjon is$Süt melyikünk imádta igazabban : mi-e odabenn a templomban, vagy ezek isten nagyszerű, fö detlen templomában ? ! 45*