Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-05-29 / 21. szám
tározott komolysággal az elvesztett alapelvet, hogy nem a papi hivatal, hanem a község a végfolyamomodási hely minden egyházi ügyben. Nyomatékosan követelniök kell, hogy a fiatal theologusok a gymnasiumokon és az egyetemeken többé nem mesterségesen készíttessenek elő, hanem önálló személyiséggé képeztessenek ki; a protestáns alapelvet, a szabad papválasztást kell ismét visszakövetelniük. III. Tiltakozunk minden államkényszer ellen a vallásos ügyekben, és kívánjuk, hogy az egyház függetlensége végre valósággá váljék. Nekünk a keresztyénség súlypontját oda kell visszahelyeznünk, hová maga Krisztus először azt helyezé, t. i. a népek szivébe és lelkiismeretébe. Szabadság a keresztyén vallás eleme,s minden kényszerítés legbensőbb életét öli el. Kívánjuk, hogy az állam hivatalnokai kinevezésénél ne kérdezősködjék a vallásos hit, hanem a meglevő szolgálati kézesség után; kívánjuk, hogy az állam a házasságkötés jogi alapját rendezze ugy, hogy az egyházi áldás a vallásos szabadság cselekménye legyen ; kívánjuk, hogy az oskola is megszabaduljon azon nyomás alól, melyet reá még az állam egy szűkkeblű egyháziasság szolgálatában gyakorol. Ha e szerént az iillami hatalommal nem élnek viszsza egyházi célokért, akkor nyer az egyház tért önállóságát kiképezni, akkor nyeri meg munkája a teljes erőt, megjelenése a valódi szépséget. Ünnepélyesen kinyilvánítjuk, nem a keresztyénség szétrombolása, hanem annak megőrzése és tovább terjesztése a minket ösztönző indok. Azou reményt tápláljuk, hogy a protestantismus mostani kötelékeiből szabadulva egész népéletünket újból, és kétségen kivül még eddig sohasem látott módon fogja szellemileg megtermékenyitni és erkölcsileg emelni. Mi állítjuk, hogy, ha az egyházi tulbuzgók, kik minket szüntelenül nem keresztyéneknek és antikrisztusoknak szilaluiaznak, romboló utjokon nem állanak meg, a keresztyénséget vagy külső törvényintézménynyé, vagy felekezetté silányítják alá. Ha a német nép elkatáro?za magát az elveket, melyeket mi képviselünk, valóban komolyan venni, akkor a reformatio müve,mely évszázadok óta consistoriumnak és theologusok által megakadályozva volt, tovább vitetik , és nagyszerű alapzatánál fogva isten, segítségével német nemzeti egyházzá fog alakulni. És abban a mértékben,melyben e pályán aí előhaladás foly, a mi katholikus testvéreink is bátorságot nyernek, a római idegen uralom láncait elvetni, s igy a felekezeti szakadás, mely német népéletünket jobban megosztja, mint bármi más, végre meg fog szűnni. Csak akkor mehet a német nemzet egyenes uton a maga hivatása, az emberiség üdve felé. Most a vallási kérdés, a mely jelenleg az egész müveit világot méhében foglakoztatja, kielégítő megoldását csak abban a nemzetben találhatja fel, a melyben a vallásos érzés bensősége a tiszta gondolkozás erejével összeolvadni törekszik. Azon tudatban, hogy a német nemzet geniusa keresztúton áll, határoztuk el, a közelebbi protestáns gyűlésen, mely ősszel Darmatadtban fog tartatni, tárgyalni : 1. A német feladatokat a római zsinattal és a jezsuitarenddel szemben. 2. A protestáns feladatokat az evang. tartomány-egyházak kebelében létező pápaság ellenében Kérjük tehát protestáns testvéreink közül azokat, kik már egyletünkhöz tartoznak, hogy az időnek e komoly helyzetével szemben ezen kérdésekre teljes figyelmet fordítsanak és törekvésünket teljes erővel támogassák; azokat ellenben, akik még mindeddig törekvésünktől távol tartották magukat, igen erősen kérjük, hogy ne vonakodjanak akár jobbról, akár balról alapelveinket komolyan megvizsgálni. Nem kételkedünk abban, hogy ezen vizsgálat megfogja őket győzni a felől, hogy egyletünk a jelenlegi viszonyok között a német nemzetnek legszorgosabb szükségére nézve nem megvetendő segítséget ajánl. És a ki meggyőződött e felől, az ne vonakodjék, hanem lépjen közzónk, és segítsen harcolni és dolgozni a német nemzet jövőjének szent müvén. A bizottmány megbízásából és nevében Bluntscbli elnök. König titkár. Közli: Feleki József. A házasság kötésének joga történeti fejlődésében. A szabad vallásgyakorlat és felekezeti egyenjogúságról szóló törvényjavaslat, melyet a vallásügyi minister nem sokára a képviselőház asztalára letenni szándékozik, 9-dik §.-sában következőt rendel: „a vallás külömbözősége a házasság polgári jogi érvényességére nem bir befolyással. Az állam a házasságot a maga szempontjából polgári szerződésnek tekinti, melyet saját törvényei szerint itél meg." Minden kétségen kivül ezen §. jogérvényre is fog emeltetni.