Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-02-07 / 6. szám
meghal (!)44 stb. „Nem változik az isteni természet emberivé, sem viszont," hanem egyik természet tulajdonsága felveszi a másikét, pl. „az örökkévalóság a halandóságot.4 ' (!) „Nem oly vegytiléke az isteni s emberinek, mintha az Istenemberben az egyesülés után istenemberi, vagy emberisteni természet lenne, ez lehetlen; hiszen Krisztusban sem istenemberiséget—in abstracto — hanem Istenembert látunk.. .. Az isteni Ige megtestesülése után is lényegénél fogva maradt az, mi volt öröktől fogva, különben nem leendett emberré, hanem emberré változott volna.1 4 Igy megy ez mind végig. Ismeretesek az ilyen mondatok olvasóink előtt is, mert a régi prot. orthodoxia versenyzett a pápa theologusaival a Jézus egyéniségében megjelent csoda scholastikusi kifejtésében. Úgyde, az ujabb időben sokaknak kezdett nem férni a fejébe az a gondolat, hogy egy nő, ha mindjárt szííz is, méhében hordozhatta volna a világ teremtőjét, a mindenütt jelenvaló istent. — A kétkedést nyomban követte a vizsgálódás, s a modern theologia egyfelől alapos exegesis által felfedezte, hogy e dogmát az újtestamentumból csak a legnagyobb erőszakkal lehet kimagyarázni s különösen Jézus szájába sehol nem adnak az evangélisták oly nyilatkozatot, hogy ő a mindenható isten; másfelöl a vallások történetének tanulmányozása által sikerült megfejtenie, miként vált ez a 4-ik században a keresztyénség dogmájává. Ennélfogva exegetikai alapon nem szerepelhet többé e dogma, ugy, mint a keresztyénség alapja és sarkköve, hanem csak mint egy régi pliilosophema képezi még ma is több theologus tiszteletének tárgyát, főként azért, mivel a gyakorlati vallásos életre nézve sok századok tapasztalata gyümölcsözőnek bizonyitotta. A történelmi megfejtés — ugy látszik a mi cikkírónk előtt sem ismeretlen, s meg is kisérti felhasználni, természetesen nem a tudomány, hanem saját hitcikke érdekében; de nem veszi észre mily gonosz fegyvert fogott kezébe, mely minden állítását halomra dönti. „Az istenségnek emberi alakban képzelt megjelenése — mondja ő — nem volt ismeretlen már a pogányoknál sem, a hitrege isteneknek halandó képekben egész világát tárja fel, vannak ott is istenfiak, de oly alacsony fogalom szülöttei, hogy istenségöket keresztény halandó nem csak nem irigyelheti, hanem méltóságát a megtestesült istenben látva többnek tartja magát a gyermeki képzelgés amaz idétlen bábjainál.4 ' Mennyivel tökéletesebb a keresztyénség által képzelt megjelenése istennek emberi alakban! Jézusban „a két természet személyes egysége felülhalad bármily eddig ismert egyesülést; mert mindenütt habár oly szoros is a kettőt összefoglaló kötelék, bármily benső is az egymást átható kölcsönös viszony, mégis mindig két, önálló tárgy vagy lény különböztethető meg, még mindig fölismerhető mindkettőnek saját énje: holott a megtestesülésben a maga nemében csak egyszer feltűnt, még minden eddig ismert hasonmást kizáró egység létez, hol az egyik egyszersmind másik is, az ember Isten is, az Isten ember is; s ugyanakkor istensége tudatában van, midőn embersége tudatát birja.4 4 *) — „Soha még a legalantabb fokú vallásban sem volt a religio csupán istenségröli fogalom és eszmehalmaz ; sőt a legvastagabb hitmesékben is számtalan képek és szokások által kirí a kiolthatlan vágy eget a földdel egyesíthetni, embert Istennel összekapcsolni; kereste is e talány megfejtését az ó világ minden vallásfelekezete, de nem találta föl. Tagadhatlan, mikép a pogányság sötétségéből s hitregéinek zavaros álmaiból is kitűnnek itt-ott a mi igaz világosságunk egyes fénysugarai, s a dőledező pogány vallás romjain is keresztül vonulnak e szent hitünk nyomai... Keleten a sokfélekép ismétlődött megtestesülések, nyugaton az emberistenités alakjaiban iparkodott a szánandó elme e vallási alapgondolatot kifejezni, de mindig csak mint rémlet lebeg az a jobb sorsra teremtett halandók előtt Végre megnyíltak az ég kapui, Isten jött le onnan az eltévedt bűnös emberek közé...... minden előkép elenyészett az emberré lett Isten élő, látható fölsége előtt.4 4 **) Oh, ha tudta volna Bita ur mily nagy igazságot irt le a fennebbi idézetben, épen azon vallástörténelmi tapasztalatot, mely megfejtette a gondolkozó világ előtt dogmája eredetét, s amelyhez hasonló észleletek világot derítettek a többi dogma származására is; de ugyanakkor lehúzták a dogmák cifra külső takaróját, s megtartották csak a bele burkolt eszmét; ha e tapasztalat nagy horderejét feltudta volna fogni, bizon nem hivat*) 1. Rel. 1868. II. 49. sz. „A megtestesülés titka." **) L. Rel. 1868. II. 51. sz.
