Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-19 / 51. szám

nek, a melyből következtetni lehet, hogy a protestáns egylet, egy, a mivelődés előmozdítására alakult társulat, a keresztyénség és protestansismns médiumán keresztül. E mivelődés azonban szorosan erkölcsi. Az uj reformatioban az értelemnek semmi dolga. Sokkal többre tartja magát, semhogy hitvallásokkal és formulákkal törődnék, s a protestáns erkölcsi cultura egyik fő eredménye lenne, hogy megakadályozná a hitvallásokat és formulákat, hogy azok még csak az észrevételig is feltolják magokat. A társulatnak nincsenek semmi féle theologiai nézetei; nem utasit vissza senkit, aki kész együttmunkálni az egyház gyakorlati megújításában. A cél, amely felé törekszik: oly vallásos közösség teremtése, mely papságát a családéletre neveli, tiszteli a szorgalmat és munkát, igyekszik a mindennapi életet bizonyos erkölcsi elevenség szellemével tölteni be, s rá bizza a gyülekezetre saját vallásos ügyeinek vezetését. Semmi babonás vagy áldozópapi nincs az egyházi functio ezen jellemében. A papok egyszerűen mint a családapák, akiknek első kötelességök, hogy megházasodjanak, s a második, hogy annyi gyermekök legyen, amennyi csak lehet. Mellesleg mondva, mind két tekintetben, a német protestáns egylet tanulhatna valamit az angol egyháztól. Mindazon vádak mellett, melyek utóbbi években a papi képzés ellen felhozattak, a mi papságunk diadalmasan megmutatta, hogy ők a családéletre neveltettek. Buzdítani a szorgalmat és munkát, inkább fölösleges föladatnak látszik az egész erővel dolgozás ezen korában, *) azonban kapcsolatban a másikkal, hogy t. i. a mindennapi élet bizonyos erkölcsi elevenség szellemével töltessék be, azon előnynyel bir, hogy semmi veszedelmes szabadságot nem enged a képzelődésnek. És még egy valami a tevékenyebb lelkek számára! Mindenik gyülekezet saját maga kezelheti saját vallásos ügyeit.„A vallás—mondja Schenkel professor— nem csak egy nyomatékos tény a történelemben; személyes szüksége az egyszersmind minden egyénnek." Idáig ez a szűkség egy olyan egyház által töltetett be, mely elrendeli a papok nőtlenségét, ajánlja a szerzetes élet henyeségét, s az isteni lény és az emberi lelkiismeret közé egy közvetítőt helyez, ki isteni jogon követeli magának e hivatalt; — vagy pedig a protestantismus egy olyan formája által, amelyik a népet egy oly értelmi sötétségbe burkolja be, mely igen nagyon hasonlít a kegyes katholikus normális állapotához. A protestáns egylet e személyes szükséget uj és tökéletesebb módon tölti be. Felkel, hogy megharcoljon a „köznapi materialismus" Goliáthjával, semmi egyéb fegyvere nem lévén, mint a papi család-minta alakítás, és egy csomó egyházi ügy. Azonban vannak nehézségek e programm körül, melyeket annak ügyvédei sietségökben, ugy látszik nem vettek észre. Először is hogyan fogják elválasztani, a mint szándékoznak a keresztyénség által szolgáltatandó erkölcsi művelődést azon theologiai képzetektől, melyek eddig azzal össze voltak kapcsolva. „Egyik nagy *) Fájdalom, mi nálunk még nem. forrása a mivelődésnek — mondja professor Schenkel — volt azon keresztyén eszme, hogy minden ember egyenlő az ő mennyei atyjok szemei előtt." Azonban a mennyei atya lételének ezen felvétele mi más, mint egy darab theologiai dogmatismus? Kétségkívül a professor azt válaszolhatja, hogy egy uj társulat alapitóinak joguk van arra, hogy saját hitvallásukat maguk válaszszák magoknak, és hogy a protestáns egylet hitvallása egy isten létezését elismeri. Nem akarjuk tagadni a társulatnak e szabadságát, de szeretnők tudni, hogy viselné az magát egy belépni akaró irányában, ki elismeri az emberek egyenlőségét, de vonakodik aláírni a phrasist, hogy „az ő mennyei atyjok szemei előtt." Nehéz dolognak látszik visszavetni egy ujonjöttet, ki óhajt közreműködni a társulat munkájában, azért mivel ő a maga egyenlőségi elméletét az 1789-iki elvekre alapítja. De lehet egy sokkal fontosabb ellenvetés is az egyletre nézve ennél. Az egyszerűen fölveszi, hogy az erkölcsi elem a keresztyénségben elválasztható a theologiai elemtől a nélkül, hogy lényeges vonásainak csak egyikét is elvesztené. E fölvételnek szerintünk ellene mond egész története és jelleme azon vallásnak, amelyikről szó van. A keresztyénség először egy theologiai és másodszor az erkölcsiségnek egy törvénykönyve, mely azon a theologián nyugszik. Kétségkívül eljuthattok erkölcsi eredményekre , amelyek sok tekintetben hasonlók lesznek a keresztyénségéihez, a nélkül hogy elfogadnátok az alapot, a melyen azok a keresztyén rendszerben megnyugszanak. De ha azok az emberek,kik azt hiszik magokról, hogy igy tettek, mégis rajta vannak, hogy elkereszteljék független végkövetkeztetésöket egy oly theologia nevével, amelyet ők visszautasítanak: ez vagy gyengeség, vagy nem becsületes eljárás. Professor Schenkel felhozza a rabszolgaság eltörlését, és a nő helyzetének felemelését, mint a keresztyénség specificus adományát a mivelődés előhaladásához. Kétségkívül a keresztyénség igen sokat tett volna arra nézve, hogy a változások létre jöjjenek de ez azért nem ok arra nézve, hogy akik ellenségei a rabszolgatartásnak, vagy a soknejtiségnek, független alapokon, keresztyéneknek nevezék magokat. A modern erkölcsiség, a mennyiben az elválasztható a keresztyén dogmától,egy eklektikus rendszer, különböző vallások töredékeiből alkotva meg. S eltekintve minden theologiai szemponttól, nem tudjuk, hogy az igy összealkotott mosaik miért viselné egyik hitvallás nevét inkább, mint a másikét. Valamennyihez hasonlít, de egyikkel sem ugyanaz. De meg máskülünben is, a keresztyén erkölcsiség igénye az emberi nem kizárólagos hódolatához, együtt áll vagy bukik a keresztyén theologiával. Az eszme, hogy az emberi lények elszakadtak teremtőöjktől, s ezzel csupán csak egy rajtok kivül levő tényező által engeszteltethetnek ki, az uj testamentum minden parancsának talaját képezi. Szórjátok ki mindezen eszméket, és igen sok mind Krisztus, mind az apostolok tanításából vagy feleslegessé vagy lealázóvá válik. Professor Schenkel ugy szól a keresztyénségről, mint