Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-12 / 50. szám

felett szomorkodni ; de hányadik embernek jut olyankor eszébe, hogy e szerencsétlenekről ideje korán gondoskodni kiváltképen azoknak volna kötelességük, kik szerencsésebb anyagi körülmények között éivén, leginkább hivatva vannak a társadalom biztonságáról intézkedni, hogy javaikat háborítatlan nyugalomban élvezhessék. Az önzés rendszerint rövid látó, és számitásból aligha történt volna ama szerencsétlenekért valaha valami, aligha létesült volna valahol egy mentő hajlék azok befogadására. Hála a jóságos istennek, hogy lelkünk fenekén a kétszerkettő bölcseségénél nemesebb oly bölcseség is honol, mely onnan felül való lételét az által bizonyítja be, hogy áttörvén az önösség korlátain, felkölti bennünk az áldozás ama mindenható erejét, mely minden szép tettnek kiapadhatatlan forrása. E nemesebb érzületek rendesen nagyobb társulati rázkodások kíséretében szoktak szülemleni, jelölvén ezáltal is, hogy az embereknek azokban van legbizt.osb menekvésök. Intézetünknek is első keletkezése 1859-re, s igy azon évre esik, midőn a bécsi absolutismus szabadságunkat végső menhelyében, az egyház kormányzatában támadván meg, azt eszközölte, hogy tiz évi türelmes hallgatás után, a nemzet bosszankodása félreérthetetlen nyilatkozatokban tört ki. A megpróbáltatásnak válságos napjai voltak azok, melyekben a prot. egyháznak be kellett bizonyítani, hogy nem hiába járt századokon keresztül a szenvedések iskolájába, és hogy a hosszas küzdelmekben megedzett akaratán az önkénykedő hatalmaskodásnak ugy, mint a mézes-mázos csábitásnak egyformán meg kell törnie. Nem ismerek egyházunk e századbeli történelmében tettdúsabb, fényesebb időszakot, mint az 1859-dik év volt. A nemzeti ébredés ama szép napjaiban, hitbuzgó férfiaknak eszökbe jutott a közmozgalomból eredt üdvös hangulatot az emberiség javára érvényesíteni, és megpendítették az árvaintézetnek a társadalomra nézve oly termékeny eszméjét. Előttem fekszik az alapitóknak első felhívása, melyből látom, mily messzeható nemes szellemmel fogták fel az alakítandó intézet feladatát. „Nem akarunk — igy szól a felhívás — a szónak köznapi értelmében vett árvaházat, hanem oly intézetet, mely szigorúan és protestáns szellemben vezesse és őrizze a gyermekeket azon korukig, a midőn ahit és szeretet hatalmával felfegyverkezve, reményteljesen bocsáttathassanak a világba, magokat hasznos foglalkozásnak szentelendők. — A növendékek tehetségeit a legnagyobb lelkiismeretességgel megvizsgálván, mindegyiket oly életpályára akarjuk léptetni, melyhez legtöbb képességet nyert istentől. Nem akarunk oly intézetet, mely a növendékek felvételénél azoknak szülőhelye és nyelve után tudakozódik, hanem akarunk segíteni mindenütt, a hol szükséges, és segíteni annyira, a mennyire az eszközök engedendik." E felszólítás aláírói voltak: Meyer Antal, Hornyánszki Viktor, Bauhofer György, dr. Palló Sándor, Biberauer Tivadar, Van Andel Adorján és Scholz János. 1869. máj. 17-én Bauhofer György budai ev. lelkész elnöklete alatt tartatott meg az első alakító gyűlés, melyen elnök örömmel üdvözli a megalakult egyletet, mint olyant, melynek rendeltetése kiterjeszteni áldásait mindkét ev. egyház árváira, Hornyánszki Viktor pedig értesiti a gyűlést az egylet alapítására tett előmunkálatok örvendetes eredményeiről, s kitűnt, hogy az első felhívásra 158-an irták be magokat rendes, és 61-en rendkívüli tagokul, amazok 6, ezek 3 forint évi járulék fizetésével, összesen tehát számíthattak e tagok után 1131 frt. évi jövedelemre. Ezen kivül bemutatott önkéntes adományokból gyűlt 484 frt. 75 krt. és két 50 ftos államkötvényt. Ehez járult még két rendbeli irodalmi mű ajándékba nyert példányai elárusithatásából remélhető jövedelem. E jövedelmekhez képest mindjárt az első gyűlésen tiz árva felvétele határoztatott el oly szándékkal, hogy azokat illő fizetésért keresztyén lelkületű becsületes családoknál helyezendik el. Azonban e szándék csak hamar kivihetetlennek mutatkozván, a bizottság, jobbnak látta a gyermekeket együttesen egy megbízható becsületes család gondoskodása alá adni. Sikerült is Feischner és neje budai lakosokban oly egyéniségeket találni, kik mintha a jó isten őket épen csak azon célra teremtette volna, a kezök alá adott árvákat igazi szülői bölcs tapintattal gondozták. Az árvaatya, árvaanya és tiz gyermekből álló intézet számára a nagymező utcai 47-ik számú házbanszerénylaklett kibérelve, melyet 1859. aug. 20-án innepélyesen fel is avattak. A beszédek, melyeket ez alkalommal Láng Mihály, pesti esperes, Bauhofer 99*