Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-11-28 / 48. szám

erkölcsi világrend, a hit, szeretet és szellemszabadság prófétáját, hirdesd őt, mint az emberiség eszményképét, tehát az élő Krisztust, ne pedig a Christologia dogmáit. Azon eszményvilág, melyet Kr. ismertetett meg az emberiséggel, azon eszményvilág, melynek folytonos valósítása a keresztyénség feladata, azon eszményvilág, melynek Leve „Isten országa": ez legyen a te világod és e világban Krisztus az eszménykép, az örök ideál. Ezt hirdessed; a dogmatika nem a szószék tárgya. Midőn az egyházi szónok a lelkében megábrázolt Krisztusnak ható erejével a különböző eszméket mintegy fölolvasztja s belőlök alkotja tanításait és azokat a meggyőződés szivet, lelket gyújtó hangján nyilvánítja: megfelel feladatának. Ez pedig alanyi működés, de a melynek irányadója Krisztus. Csengei Gusztáv. (Vége következik.) ISKOLAÜGY. A pesti ref. theol. önképzőkör levele a debreceni, ref. hittanszaki önképzőkőrhez. Tisztelt hittanszaki önképzőkör ! „Der Geist regt den Geist ewig an !" e szavak örök érvényű igazságát érezte Önképzőkörünk, midőn az önök Hittanszaki önképzőkörében elmondott, gyönyörűen gondolt és a hit elevenítő érzetétől át, meg áthatott elnöki beszéd közgyűlésén felolvastatott. Éreztük mélyen a beszéd programmszerü jelentőségét és olyannak tekintők azt,mint oly magvát az isten veteményes kertjének, melyből gondos kertészek mellett a hittudomány örökzöld tavasza fog fakadozni; tekintjük e beszédet minden hivatását érző theologus programmja gyanánt, mely kifejezi kötelességünket a mult, és felelőségünket a jövő irányában. Ezért nem tehetjük, hogy érzelmeinket és gondolatainkat ki ne fejezzük és egyszersmind a rokon, az egy cél felé küzdő önképzőkört legforróbban ne üdvözöljük azon a téren, melyre lépni kötelességünknek érzők mi is, melyen haladni fenséges küldetésünknek, benső hivatásunknak tartjuk. Az csak az uj élet valódi kezdetére mutat, hogy ugyanazon időben, egymásról mitsem tudva indult meg a két intézetben a magát képző, öntudatosság- és nemes harcra törekvő protestáns szellem ; indult meg a legvalódibb és legnemesebb alakban, az együttes működés, összeható, solidarts munkásság terén. Teszszük ezt azon solidaritás érzetétől áthatva, mely összefűzi az embereket a szeretet szent kapcsával, a hit felszabadító láncával, meghódítja a sziveveket a szabadság törvényének és világosság fiaivá avat föl. Mert a fejlődés lehetetlenné válik, ha nincs meg az az együttérezése az ügynek, mely felkölti az alvó, szendergő lelket, hogy fejtsen ki mindent, mi végtelen belvilágában becses, isteni van; felkölti az el-elszunyadó öntudatot, hogy vigyázzon azon örök fejlemre, melynek szintere kül- és belvilág; mely végrehajtódik isten által; de valódivá, reálissá csak az emberi tudalmas érzékelés, emiélés által lesz, Az isten, kiben vagyunk, élünk és mozgunk, csak akkor lesz azon tökély lelkünk véghatárán, mely felé az elragadtatások és tépelődések, a remények és lehangoltságok közepett a hit szárnyain folyton emelkedhetünk, de melyet soha el nem érhetünk, akkor lesz a fejlés örök alapú elvévé, mely folyton létesül, revelálódik a szellem mélyében, szóval, az apostoli kifejezés szerint, akkor fogja vizsgálni a lélek a léleknek mélységeit, ha hozzá szoktatjuk magunkat a létezőn túl egy égi lajtorján, melyet a kegyes Jákob álmodott, a kedély végtelen országába szállani, onnan meríteni a szeretet forrásából üdítő italt : érzéki természetünket meghódolni tanítani az erkölcsiség nemesítő törvényeinek ; megérteni a benső törvényt, mely örök, elévülhetetlen, mert fejlődő és soha be nem végződő, melynek neve tökély, legyetek tökéletesek, mint a ti menynyei atyátok tökéletes! Ezer meg ezer változáson ment keresztül a tökély értelmezése; de értelme csak egy volt mindig és ez az: Vivere naturae humanae convenienter. A görög és római polgárosodás szava volt: érd el tenerődből, keresd a szépet, a jót és igazat nyilatkozataiban ; bízz erődben; mert Hercules lehetsz és végrehajtván munkáidat, eléred az Olymp dicsőségét. A keresztyénnek is volt egy szava és ez : szeress és higyj, és akkor eléred az élet koronáját. A protestáns egyház majdnem jelszavaként mondá: orando et laborando ; mint az önök főtanodai pecsétjén van. Az ujabb kor uj fordulatot ad, és visszabirni látszik a klasszikus polgárosodás értelmezéséhez, sőt, fájdalom, hogy isten országa bajnokai hanyagsága és tudatlansága következtében ellentétbe jő a keresztyén vallás alapjával és kifejlettségével és majdnem terméketlennek állítja azon vallást, mely a szeretetet tette alapjává és gúnnyal illeti mind azt, mi a kedélyre hivatkozik és azon szeretetre épit, melyet Jézus tanított. A hit és tudás ellenségek gyanánt léptek föl, és igy a hit megállapított formalitássá, a tudás hitnélkülivé válik. Az elnöki beszéd mesterileg festi a kort, melyben szellemi fegyverrel kell harcolni és ez nehezebb mint az, melyben a fanatismus eget képzelő tudalmatlansággal lön önfeláldozó. Annyira belévágott a hit dolgaiba és a valódiság érzete, „hogy a láthatatlan adományok" iránt megcsökkent a hit és a csudaszerü hite nevetséges üzérkedésnek van kikiáltva és igy az ez alapon nyugvó szentkönyv is profanálva. Mindenfelé antagonismus. Ezekkel szemben a mult alapján álló igehirdető mit tegyen, nem hull-e útfélre a mag, a melyet az érzékies világ szenvedélyei madarak gyanánt elkapkodnak. Meghazudtolva van-e a hit, mely egy Augustinusban oly magasra ragadta a képzelmet, hogy lelkében az isteni Jeruzsálemet, a Civitas Dei-t látta folyton valósulni ? Meghazudtolva-e a hitújítás összes törekvése, melyben a legnagyobb lelkek for-