Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-09-19 / 38. szám

í 1$9 1200 ber alig iiisz szemének, midőn látja, hogy a prot. egyház, mely a haladás zászlaját annyi dicsőséggel vitte, ittott szövetségessé vált az iskolai törvény megtámadásában az ultramontan törekvésnek, mely Abelardot elátkozta, mivel a sz. háromság titkait észszel legalább felfogni törekedett, mely Koger Bacont, a modern természetvizsgálat apostolát, gondolatai gyanús volta miatt tiz évi klastromi fogságra Ítélte, és mely Gallileit Romában esküvel kényszerité, hogy állítását, miszerint a föld a nap körül forog vonja vissza. Nincs jobb ajánlata községi iskoláknak mint az a körülmény, hogy az ultramontanismus azokat egész dühhel megtámadja. Ne nyujtsunk neki még mi protestánsok is ezen háladatlan, időszerűtlen törekvésben segédkezet! Az első keresztyén egyház, mely mintaképen szemünk előtt áll, az egyház és iskola fogalmait nem zavarta össze. Az iskolákróli gondot az államra bizta; az első keresztyének a pogányok iskoláit is minden aggodalom és ellenszenv nélkül látogatták. Még Tertulian méltán kérdé: „ugyan mi a közös Athene és Jeruzsálem közt, az akadémia és az egyház közt?" Ha pedig Matth. 28, 19-ik versében urunk apostolainak oly utasítást adott: „azért elmenvén, tanítsátok minden népeket" stb. itt csak is a vallás és erkölcs tanitását érthette, valamint ő maga is csak a vallás és erkölcs tanait hirdette és az egész biblia is, mely egyházunk alapja, csak vallást és erkölcsöt, nem pedig világi tudományokat tanítani akar. A középkorban természetesen másképen fordult a dolog. Az egyház az élet minden viszonyain uralkodott^ minden, de minden csak is az egyház kegyelméből és jóváhagyásából élt és létezett. Igy az iskola és a tudomány is az egyház tekintélyének alávettettek, annyira hogy a tudomány általában klastromi tulajdonnak neveztetett (clergie), és ha a laikusok a tudományban részt vettek, szintén clerikusokuak hivattak. Ily értelemben nagy Károly fiairól is irják, hogy nagy clerikusokká váltak. Hála az újkor eszméi győzelmének, hogy az egyház mindenhatósága megszűnik, megszűnik mindinkább államot az államban képezni. Viselje az egyház gondját az égi javaknak, a földieket bizza bátran az államra. Ily földi, tisztán polgári elem az iskola és az oktatás. Ezen eszmén alapszik a községi iskola és az uj iskolai törvény, melynek csak az a hibája, „hogy még megengedi a felekezeti iskola létezését." Amerika és földrészünk legmiveltebb népei miveltségöket és haladásukat a községi iskolák áldásainak köszönik. Ezt megértvén, honunk felvilágosodott városai többnyire már elhatározták a községi iskolák felállítását. Sőt Szepes megye ág. hit. tanitó egylete is, mely 1836-ban alakult és a legrégibb a hazában, közelebbről Iglón tartott közgyűlésén elhatározta, hogy ezentúl felekezet nélküli lesz. A többi tanitó urak és egyleteik is bizonyosan minden befolyásukat arra használandják fel, hogj régen táplált reményük, miszerint az iskola egyh felszabadittassék — valahára teljesedésbe menjen. A legjobb alkalom arra a községi iskolákban adatott, melyek alakításában honunk felvilágosodása és haladása biztos feltételeit látom. B E L P Ú L D. Pest, 1869. szeptember 5-én. Nt. szerkesztő ur! Mióta elutazott hosszú útra, én is fűzfára akasztottam hegedűmet. írtam volna én valamit, ha nem is volt miről; de hát duzzogtam. Mint nt. urnák már elkényeztetett pesti levelezője, gondoltam magamban, hogy ha a főszerkesztőnek jó vagyok levelezőnek, hát akkor a segédszerkesztőnél megjárok tán vezércikkírónak is. Aztán bántott is egy kicsit a hiúság, hogy amit én irok, az a lapban első helyen, ciceró betűvel szedve jelenjék meg, aláírva becsületes nevem : „Három Csillag", egészen, nemcsak jelképesen. S ime, egy héti izzadás után beállítok a segédszerkesztő úrhoz egy tiz ciceró hasábos vezércikkel, melynek cime volt: „A debreceni határozat a közvélemény cs a korszellem ítélőszéke előtt." Alig mondám el becsületes szándékomat, jót nevetett a helyettes szerkesztő ur. „Hagyja abba barátom, nem ért maga ahoz" — mondá nekem. 0 tréfásan mondá, de nekem azért igen komoly valóság volt, mint midőn a magát Arkadia berkében képzelő ábrándozónak fejére egyszerre hideg zuhanyt bocsátanak. — Ezért duzzogtam négy hétig. Hiában mondták nekem: pápista-gyűlés van, kálvinista-gyűlés van, — oda sem hallgattam. Vasárnap aztán azt olvastam egy utcasarkon, hogy „népgyűlés" lesz. Oda mégis elmenteni, Összegyűlt vagy háromezer ember, beszélt sok mindenféle okos és hiábavaló dologról. Egyszer csak átalakultunk pápista-gyűléssé. Nem volt menekvés előle. Egy valaki ily tartalmú határozati javaslatot terjesztett elő: „A zárdák mint a henyélés és erkölcstelenség tanyái, kivétel nélkül töröltessenek el; javaik fordíttassanak felekezetnélkttli iskolák alapítására." Következtek aztán heves szónoklatok a zárdák ellen. Egyik népszdnok azt mondta, hogy a szerzetesi fogadalmak lealacsonyítok és a közjóra nézve veszélyesek. Aztán nevetséges az egész, mert egy barát sem tartja meg. A szűz papoknak nincs egy felesége, hanem „pro una sexcentae"; a prímásnak a szegénységi fogadalom másfél millió frtot jövedelmez évenként, a vakengedehnesség fogadalma pedig rangban a király után helyezte. Lehet, hogy nem épen igy mondta el, de ezt tette szava. Egy másik, különösen a tanitó szerzetek ellen szólt, kik a szellemi előhaladásnak, tudományosságunknak legfőbb akadályai. Azután R o n g e ostorozta a jezsuita morált, mely megrontja a közerkölcsiséget. Ő már jobban tudta hogyan kell. Számokkal a számok csalhatatlanok. Kimutatta, hogy az imbau minden 700 egyénre jut egy criminális