Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-09-05 / 36. szám

érdekli. Amint megsegített az isteni gondviselés a rudolíi, lipóti, józsefi és legutóbbi alkotmánytalan sötét korszakocskák után visszanyerhetni alkotmányunkat s nemzeti egyéniségünket; ép ugy megsegitend ezután is, ha netán ideiglenesen zord és megdöbbentő idők jőnének. Keresztyén embernek kétségbe esni nem szabad. Imé a lelkiismeretszabadság és vallási meggyőződés oly biztositott ma, a 19-ik században, hogy amit őseink, Bocskai, Bethlen, Rákóci, véres csaták után vívhattak ki, az izraeliták és nazarénusok egy csepp vér nélkül elérték s elérendik. Ki hivatkozik ma a 313-ik évi milánói edictumra, melyben Konstantin császár és társa a keresztyéneknek „liberam atque absolutam colendae religionis facultatem" adott? Ki hivatkozik ma az 1555. évi ágostai békére német földön, mely először adott létjogot államilag a lutheránusoknak ? Szilárdabb ma a vallásszabadság, hogy sem ilyekre hivatkozni szükség volna. Igy jár a bécsi béke is, mihelyt helyette 1848. és 1868-ra hivatkozhatunk. Egy későbbi kor dicsőbb terménye háttérbe szőritja az előbbi kor vívmányait. Ez a haladás természete. Ha pedig valaki a pessimismus kietlen sivatagán merengve, legyőzhetlen despotismus, sőt tán a barbarismus fergeteges éjszakájától fél, milyen volt a mohamedanismus és Tamerlan dúlása, Áfrika és Ázsia egykor virágzó keresztyén-egyházaira, mikor szomorúan bizonyult be, hogy egész világrészbeli ker. egyházak megsemmisülhetnek ; vagy amilyen Lengyelországra a moszkovitizmus: ily egyetemes nép- és egyházi hajótörésben — legyünk meggyőződve — sem békekötésekre, törvényekre, sem autonomiára hivatkozás meg nem mentene. Isten, az igazság s e kettőre támaszkodó szilárd egyéniség hármas paizsára lesz akkor szükség. II. Azt láttuk, hogy eddigelé minden iskoláink felekezetiek voltak, a vallásosság fentartásának két lényeges eszközét az iskolát és templomot magunk használtuk. Lássuk kielégítő-e azeredm é n y. Valljuk meg, hogy egyházilag kezelt nép- és főtanodáink nem állanak egy színvonalon sem a korkövetelményekkel, sem a külföldi hasonnemü tanintézetekkel. Éreznünk kell elmaradottságunkat. Számos iskoláink az egyházi irodalom iránti fogékonyságot sem voltak képesek megteremteni. A 38 millió r. katholikus lakos közt szétszórva élő, alig pár millió francia protestáns — azért idézem őket, mert a múltbeli szenvedésekre nézve leginkább hasonlítanak hozzánk — több mint 20 egyházi lapot tart fenn : mi alig tengetünk egyet. Az eddigi tanitásmód s iskolakezelés mellett ezután sem haladnánk sokkal többre. Ne vakítson el bennünket azon állítás, hogy tán a népnevelés jobb lábon áll a protestáns, mint egyéb egyház kebelében hazánkban, mert ez csak aránylag mondható és nem a 19-ik századhoz s az előhaladott szomszéd országokéhoz viszonyítva. Hogy ily kevés eredményre jutottunk hangsúlyozott autonomia és iskolabirás mellett, az fájdalom! tény. A népiskola gépies, néha lélektelen tanítást adott a vallás terén, buzgóság, avatottság hiányozván sokszor a tanítókban. — Adott légyen azonban kielégítő hitoktatást, mi haszna: a pár évi elemi tanpálya után kisiklott a gyei mek az egyház kezéből s a hívekre való hatás eszközeül egyedül a templomi szószék maradt. Templomba pedig, kivált városokban s épen az értelmesb rész, nem igen jár, igy az ilyenekre nézve a másik eszköz is elveszté horderejét. Innen van a mindinkább terülő vallási közöny; innen, hogy egy élő egyházhoz, milyen p. o. a francia vagy még inkább a skót, ugy hasonlít a miénk, mint eleven emberhez a viasz-alak; innen van, hogy elvontan lelki, evangeliumi eszmékért alig találunk egyetemes, lángoló érdekeltséget. Aligha találó -lag nem mondá egy derék skót hittudor: „a magyar prot. ember megtud halni vallásáért, de élni érte nem tud." Lethargiánkból csak oly ügy szokott felverni, mely nemzeti, világi, politikai oldalról érdekesnek látszik. Ha idegen nemzetiség közé beékelt, nyelvvesztéssel fenyegető egyház megmentésére hivatunk fel, nemzeti érzetünk húrja érintve van, s az adakozás mindjárt bővebben foly. Helyi és sajátságos okoknál fogva ajánlatos és szép az ily nemzeti buzgóság, csak az egyház magasztos fogalma s a lélek üdve is ott lenne a tényezők közt. A nemzetiség és nyelv megóvását különálló egylet tűzhetné céljául, melyben aztán lelkész, s minden egyháztag tetszés szerint részt vehetne; az egyház pedig mint egyház, közvetlenül lelki és krisztusi hivatását tartaná fen magának. Hogy az angol biblia-terjesztő-társulat csak miköztünk 1864-ig 187,300 rész és egész magyar bibliát s nyomtatott s terjesztett el, mig mi magunk erején 71 *