Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-08-29 / 35. szám
végképen lemond. A gyűlés t. Bencúr úrnak ezen vallásos buzgóság sugalta ajánlatát elismerő köszönettel fogadta ugyan,de annak cl- vagy nem fogadása iránt előbb a mernyiki egyházat határozta megkérclezendőnek. Megelégedéssel és örömmel fogadá a gyűlés azon tudositást is, miszerint az egyházak részéről ama 4 megyének, melyek terüléten esperességünknek anyaegyházai vannak iskolatanácsába a következő felekezeti képviselő tagok választattak be, u. m. a sárosiba Dr. V a n d r á k András eperjesi collegiumi bölcsészettanár, az abaújiba M ő s z 1 Gusztáv kassai tanitó, a zemplénibe Boro nkay László pazdicsi egyházfelügyelő és rákóci földbirtokos, végül a bereghibe Sonntagh Mihály ujklenóci egyházi pénztárnok. A nálunk ugyan inkább, mint bár hol másutt sok anyagi akadályokkal küzdő tanügy dicséretes előmenetelének beszélő példája gyanánt fogadták azon esperesi jelentést, melyszerint egyházmegyénk néptanítói közül hárman részesültek ez évben országos ösztöndíjban, névszerint a pazdicsi, Szereday Károly 80, a laposi Lojkó Pál szintén 80 és a margonyai, Szegyőri János 60 ftokat kaptak, s hogy a tisztán csak szegény földmivesekből álló zsegnyei falusi egyház minden ktilsegély nélkül csupán a hívek áldozatkészségére támaszkodva, diszes, s a jelenkor igényeinek megfelelő emeletes tanodát épített.— Ugyancsak a tanügy érdekében egy egységes, s az 1868-ik XXXVIII. t. c. igényeinek is megfelelő tanterv részletes kidolgozására egy szakértő bizottság küldetett ki Az e. e. e. gyámintézetre ez év folytán esperességünkben az egyházak és egyesek adakozásaiból 128 ft. 30 kr. gyűlvén be, ennek az alapszabályok értelmében az esp. szabad rendelkezésére fentartott % része a margonyai egyházhoz tartozó hankóci leányegyháznak egy iskolai belső fundus megvételére ítéltetett oda, továbbá a felső kemencei anyaegyházhoz tartozó s omladozó templomát kijavítani akaró nagykázméri leányegyház első, a fentemiitett Ilankóc pedig második sorban a kerület1 gyámintézet támogatásába, a végfelbomlásnak veszélyében forgó komlósi egyház pedig a 400 frt. szeretetadományra ajánltatni határoztatott. Tapasztaltatván, miszerint némely egyházak a kerületi segély, ügynöki dij és cathedraticum címek alatt ^meretes évi járandóságaikat nagyon hanyagul fizetik, úgyannyira, hogy ezek eljárása az egész egyházmegyére vet kedvezőtlen világot, a gyűlés az e címen tartozásban lévő egyházaknak hátralékjaik lerovására utolsó határnapul f. é. decemb. utolsó napját tűzte ki. E határidő elmultával haladéktalanul foganatba fog vétetni azon régibb esp. határozat, melynél fogva a fentelősorolt tartozásokat az esperesség az egyházak lelkészeinek és felügyelőinek saját magán vagyonán fogja törvényes foglalás utján megvenni. Ez kissé drasticus eljárásnak látszik ugyan, azonban kibékülünk vele, ha egyrészt meggondoljuk, miszerint ezen szavatosságot az egyházfelügyelők valameny. nyien saját jószántokból kezük aláírásával válalták el, a lelkészeknek pedig papi hivataluk után járó jövedelmeire nézve az esperesség jogszerűen rendelkezhetett, s ha másrészt figyelembe veszszük azt is, miszerint a felügyelők és lelkészek előtt a hivatolt határozat értelmében ismét nyitva áll az ut, hogy a rajtok megvett egyházi tartozásokat s a szenvedett költségeket az egyházhiveken viszont kereshessék. És végre is erősen liiszsziik, miszerint hathatós ösztönül és ébresztőül fog e határozat a közöny dermesztő álmát aluvóknak szolgálni, mert nem tehetjük fel, hogy még a legcsökönyösebb és leghanyagabb egyháztagok is magokba ne szállnának s a reájok eső illetéket lerovni ne sietnének inkább, semhogy eltűrjék, miszerint lelki atyjok és vallásos buzgóságból az ő érdekükben fáradozó felttgyelőjök szenvedjen miattok kárt, és igy e határozattól hathatós sikert várunk. S hogy ez egyszer a nt. szerkesztő úrnak kedvenc zárszavaival fejezzem be soraimat, szivemből mondom reá: Faxit Deus. __ F—y. J—f. A bányakerületi CY. gyámintézet közgyűlése. Aug. hó 14 kén délután tartatott meg a bányakerületi gyámintézet bizottsági ülése, számadások vizsgálata és a segélyezési terv kidolgozása végett. Ezen ülés eredménye az aug. 15 d. e. 9 órakor tartott közgyűlés elé következőkben terjesztetett: A számadásokat illetőleg. Bács-Szerém jövedelmének fe 1 é t, B á n s á g jövedelmének 4 /5 -ét osztotta ki. Budapest és Nógrád többé- kevésbé eltértek az alapszabályoktól a hányad tekintetében. -- Ezen eltérések a bányakerületi gyámintézeti pénztár hátrányára történvén, figyelmeztetnek az esp. gyámintézetek, hogy ezentúl az alapszabályok értelmében jövedelmeiknek %-dát küldjék be. Bars semmit sem küldött be, miért is elnökileg felhivatni rendeltetett, hogy nyilatkozzék, vájjon kiakarja-e magát rekeszteni a gyámintézet jótéteményéből, minek bekellene következnie, ha adományaival az intézet gyarapításához nem járulna. A kilenc esp. gyámintézet között legtöbbet gyűjtött a budapesti, t. i. 550 frt. 12 kr. Az öszszes j öve d e 1 emtesz 1541 frt. 43krt,melybőla ker. gyámintézet szabad rendelkezésére begyült 900 frt 37 kr., ebből levonva 56 frt 34 kr. költséget, marad 844 frt 03 kr., melynek fele az egyetemes pénztárba átteendő, másik fele, vagyis 422 frt, a kerületi gyámintézet által elosztandó. Folyamodott 21 egyház, nevezetesen: Ó-Buda 3 ezer frt adóssága törlesztése ügyében, Széke s-F eh ér vár ezer frt adósság törlesztése Nagy-Semlák iskola és imaház építése. Steierdorf iskola-és imaház építése. Versecz uj anyaegyház, 2500 frt adósságtörlesztése. Udvar n ok, paplaka és melléképületei elégtek; 250 frt adósság. Kölese , templomépítés. Vácz, 11,425 frt. templomi adósság. N. Várad, iskoláját átalakítja. Szeged, folyó költségeit fedezni nem képes. Fa k ó-Veze k é n y, paplaképités. A m b r ó z falva, tomplomépitési adósság. S z i 1 b á s, paplak bővítése. T á p ió-S z.-M árton, paplak építése. Fóth, teplomépités. Zsidó, temp-70*