Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-22 / 34. szám

gyűjteményünk s természettani készletünk s muzeuinnak mindenkinek használatára nyitvák. Felhívunk e tekintetben minden t. szülét s gyámot, kik a tudományok megszerzését egyediili reményük, kedves gyermekeik s gyámoltjaik számára megszerezni óhajtják, s kivált a magyar nyelv megtanulását s elsajátítását szivükön hordják, hogy ne kétkedjenek azok nevelését kiváló gondoskodásunkra bizni. Legyenek meggyőződve, mikép legfőbb igyekezetünk: kiérdemelni a t. szülék s gyámok s a nevelés, oktatás barátinak bennünk bizalmát, s megtenni mindazt, mit egy jól berendezett, helyzett tanintézettől méltán várni lehet. A helyettes igazgatóságot a tanodai tanács az egyház közgyűlésével egyetértve, a 1 ó 1 i rtr a bizta, mint a 4-dik osztály vezértanárára, a 3-dik osztályt Habéiy Viktor, a 2-dikat az ujon választott Horváth Sándor, az elsőt a megválasztandó helyettes tanár urak vezerlendik. Az éneket s zenét Wolfgang Lajos, a rajzot pedig Szabó Gyula úr aeademiai rajztanár tanitandják. A tcstgyakorolda tanítására egy ügyes fiatal egyén nycretett meg. Kelt Miskolcon, 1869. év augusztus 2-án. Szá nthó János, helyettes igazgató. Pest. 186D. augusztus 18-án. Nt. szerkesztő ur! Az a csúnya Celderügv minden mást kiszorított közelebbről a lapból, még az én levelemet is, melyet pedig megígértem. Tudom, hogy közönségünket nagyon érdekli a pesti papnövelde minden dolga, iriii is akartam a vizsgákról bővebben, de mire rá került a sor, mindent elfelejtettem. Ugy jártam, mint némelyek a nemes ifjúságból, kik az első évben megtanultak zsidóul, a másodikban elfelejtették tudományok felet, a harmadikban a másik felét, s ha a következő évben is oly kitűnő e 1 ő menetelt tesznek, a papi vizsgán ismétlődni fog egy régi jelenet, midőn a procedens szörnyű kínok közt nézte a zsidó bibliát, de nem szólott. „Na hát nem tudja"? kérdi a tanár. „„Tudom—volt a felelet — mindent tudok, csak itt elől ezt a nagy cifrát nem ismerem!"" Az a „nagy cifra" pedig volt az Aleph. Van itt minden osztályban a legjobb tanuló számára 100 frt. jutalom. Az idén elnyerték : Kálmán Gyula 3-ik éves, Fejes Sándor 2-ik éves és Hegedűs István 1-ső éves. 50 frtot nyert M o 1 n á r Gyula 1-ső éves ; 25 frtot V á m o s Károly 1-ső éves; végül a legjobb latin értekezésért 20 frtot nyert II e g e d li s István 1-ső éves. Sokan nyertek dicséretet s egy pár megrovást, mivel az előhaladásban a rák példáját követte. Ez lett volna megírva, csak bogy sokkal szebben abban a levélben, a mely kimaradt. Mit csinál R o n g e ? Harcot és háborút szives olvasóm, és pedig olyat, hogy „mikor pattant magam bein hittem volna." Vasárnap minden utcaszögleten nagy veres papíron óriási betűk hirdettek, hogy Hongénak mind barátai, mind ellenségei menjenek az Orcykertbe csudalátni. Mutatni fogja Hegyei, egy nagyszájú pecsétnyomó metsző. Én nem vagyok Hongénak sem ellensége, sem barátja, mert amit ö akar, a hierarchia megsemmisítését, a coelibatus megszüntetését, a klasíromok eltörlését, stb. mindazt én, mint becsületes protestáns ember, magamra nézve rég megsemmisítettem, és eltöröltem, s nem is tudom miért nem tesz ugy minden egyes ember, kinek a szent papok és legszentebb apácák nem tetszenek; hanem azért mégis elmentem, mert elküldött a szerkesztő reportra, vagy reportirozni vagy miként is mondá, mert nem érteni én az idegen nyelvet. Nem jártam en kérem alásan külföldön, nem vagyok „akademita", hanem csak domidoctus Hungarus! Több ezerre menő népség tódult ki az ígéret kertjébe. Ott egy asztalra felállott Ilegyci ur az Antironge. Mérgesen kezdte; de alig vette e zre a közönség, hogy Hongé ellen s a papok és apácák mellett szól, iszonyú zaj keletkezett. „Le vele! Nem hallgatjuk ! Nem a mostani időhöz való! Megfizették a papok! A zsebeben van a száz forint, azért beszél igy! Szóljon magyarul, „Sprechen Sie deutsch!" sat. sat. felkiáltásokat lehetett hallani. „Tessék Ubrik Borbála! Fater Ubrik nehinen sie!" kiabálták ások mindenfele klastromi históriákkal illustrált lapokat áruló hordárok. Még pár negyedóráig ott állott a nap hőse, de szóhoz nem juthatva, leszállott a polcáról, s megígérte, hogy valamely teremben fogja előadni nézeteit. Tudja, hogy a jelenlevők két harmada vele egy véleményen van, de az egy harmadtól nem juthat szóhoz. „Nem igaz, nem igaz," — hangzott mindenfelől. — Én ezután a csoportok közé vegyültem. Soha érdekesebb jeleneteket nem láttam és nem hallottam, mint ott. Szónokoló suszterek, rikoltozó kofák, nagy tudományú újdondászok, rongiá- és antirongiánusok összekeveredve dictióztak a vallásról. „ A klastromokat el kell törülni! A plebánusok megmaradhatnak, azokra szükség van, minden templomban egyre ; elég egy pap egy templomban! De a piispükökre nincs szükség ! Minek a papnak annyi vagyon? Hogy roszat tegyen vele?" A más csoportban pedig: „Ronge nyilvános gonosztevő, istentelen! A hatóságoknak ki kellene kísértetni ! El akarja foglalni Magyarországot, csak azért jött ide ! Van már itt elég vallás, nem kell még uj is!" Képzeljétek ezt a lármát vagy kétszáz csoportban, de az utóbbi variatiót mindössze is csak vagy öt-hat megerősített szívű embertől, s hozzá egy magában nevetgélő kálomistát, a ki én voltam, s előttetek áll az „első magyar katholikus népgyűlés." Sok szerencsét a folytatáshoz. Én uram és én istenem, mire jutott ez a jámbor pápista, — hogy a vallás iránt kezd érdeklődni. Iliában