Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-08 / 32. szám

C 1019 1018 ség a szabadság elleni legnagyobb bűn) azzal akarja hclvreütni, hogy felsőbbsége eljárását pellengérezi, az önbíráskodás e neme sem a személyes szabadság érdekében, sem a józan észszel egyeztethető nem lévén, csak a gonosztól való. Ezeket Kovács Albert barátom és munkatársam lapunk 24-ik számában egy erélyes cikkben kifejtvén, rámutatott a veszélyekre, melyek ily hallatlan eljárásokból egyházunkra hárulhatnak. Erre S. ur ismét válaszolt, de válaszában K. A. érveit szóval sem cáfolja, sőt nem is érinti, hanem aval hiszi elüthetni a dolgot, hogy a „Magyar Állam "-mai kezet fogva K. Albertet az ultramontanismus ellen folytatott harcáért insultálja, dolgozatait izetlenségnek nevezi s. a, t. E cikket én S. ur érdekében nem tartottam közölhetőnek, mert nem hiszem, hogy találkoznék hazánkban értelmes protestáns ember, ki őt meggondolatlan, nyers beszédeiért el nem itéli. De erre a napokban tiszt. S. Károly úrtól e következő levelet kaptam. Nt. szerkesztő ur! Minthogy lapja a szabad szónak, s nyilatkozatnak ellenségévé lett, s ha tényeket akarnának bebizonyitani. azonnal elzárja, mint például Kálmán Farkas elöl is, én pedig ily elvvel kibékülni nem tudok: égés? tisztelettel felkérem, szíveskedjék levelem vételétől kezdve a nevem alatt járó Prot. lapot ily cim alatt: T. Silling Béla urnák Hartán, Pest-megye, küld ni, mint kire átruháztam. Jóllaktam és jóllaktunk sokan Kovács Albert ur sületlen recitálásaival. Cservenkán, julius 27. 1869. Silling Károly, S. k, helv. hitv. lelkipásztor. Kétségkívül szabadságában áll tiszt. S. urnák, a „Prot. lapot" sületlennek találni és mint ilyenen tul adni, sőt azt is mondhatná valaki a szerkesztőnek, hogy „ne mentél volna a fára, nem estél volna le," nem kellett volna közölni S. ur első cikkét, s akkor nem jő a kényszerűségbe második cikke előtt elzárni a lap hasábjait. Ámde épen itt van a dolog bökkenője, uraim, melyet el kell mondanom. Maholnap tizenkét éve, hogy a Prot. egyh. és iskolai lapot szerkesztem, ez idő alatt többször volt alkalmam tapasztalni, hogy sok ember azon boldogtalan hiszemben fizet a prot. lapra elő, miszerint, előfizetésével egyszersmind jogot vásárolt a prot. lap tartalmára oly értelemben, hogy abban minden ellen, a mi neki akár személyes összeköttetéseiben, akár közviszonyainkban nem tetszik, epéjét szabadon kiönthesse, elleneseit minden tartózkodás nélkül piszkolhassa. Ha végig nézek lapom volt előfizetőinek névjegyzé. kén, azt találom, hogy az elmaradottak két harmada azért szüntette meg a Prot. lap járatását, mert valamely beküldött piszkolodó cikk közzétételét elmulasztottam. vagy nem engedtem a megkezdett piszkolódásokat végetlenig folytatni. E tapasztalat állott szemem előtt, midőn tiszt. S. ur első cikkét vettem, és annak lapomban helyet adtam. 8 valóban több joggal mondhatta volna első cikke mellőzésére, hogy a szabad szó elől elzárom lapomat, mint a mennyi joggal mondja ma, midőn tisztán személyeskedő, semmi közérdekkel nem bíró, második cikkét utasítottam vissza. De nem szalaszthatuin el az alkalmat anélkül, hogy kimondjam, mi a szándékom jövendőben előfordulható ily kérdésekre nézve. Nem azért töltöttem közel félszázadot folytonos munka és tanulmányozás között, hogy most öreg napjaimra, oda vessem meggyőződéseimet martalékul minden középszerűség gőgje és önhittségének, s eszköz legyek abban, hogy a közügy kárára a személyes gyűlölködések zaja által az evangyéliomi szeretet szava elhallgattassék. Bepiszkolnám multamat, ha lelkemben csak perciglen is helyt engednék ama gyászos tannak, mely a szabadelvliség netovábbját minden körülmények közt abban helyezi, hogy minden felsöbbségi befolyásban kelepcét, minden rendretörekvésben zsarnoki szándékot sejtetvén, a társaságot örökös izgalomban szeretné tartani, s nem akarja megengedni, hogy az erők csoportosítása által azoknak lehető értékesítését eszközöljük. Aki eddigi működésemet a protestáns egyház terén figyelmére méltatta, annak elég alkalma volt megyőződni, hogy engem külső bajok, mint pl. financiális nehézségek, vagy a Bach-korszakban a hatalmi zaklatások a fölvett iránytól eltériteni nem birtak, szintúgy a belső ziláltságunkból folyó gyakori kellemetlenségek sem kedvetlenithettek el annyira, hogy a sok tekintetben sysiphusi munkával végkép felhagyjak. Ámde szomoritó volna, ha mind e kitartásom semmi egyebet nem eredményezendett, mint hogy ma, annyi küzdelem után, a fejetlenség prófétáival kezet fogva mindent lerombolni segitenék, aminek éveken át fölépítésében közreműködtem. Ezt józanul senki tőlem nem kívánhatja. Ballagi Mór, Nyilvános nyugta és ujabb kérelem. A pécsi evang. egyház mult év nov. 1-én testvéries felhívást intézett a vallásos kegyelettől áthatott honleányokhoz azon kérelemmel: kegyeskednének vele a haladó gyülekezeti szükség által követelt templomépitésben kezet fogni, olykép, hogy azon tárgysorsjátékhoz, melyet a tervezett templom alaptőkéjének növelésére rendezend. anyagot kegyeskednének szolgáltatni női kézmű vagy egyéb bármely értékű adományaikkal. A felhívás megtenné nemes gyümölcsét, mert a csak legújabban szervezett egyház iránt figyelmet, majd meg nemes versenyt keltett mindazokban, kik a szellemi javakra célzó törekvéseknek pártfogói s az áldozatokra kész szeretetnek buzgó apostolai szoktak lenni. S midőn most jelen közzététellel mindazoknak, kik a lefolyt időköz alatt szent célunk valósítására adományaik által egy-egy követ hoztak, egyházunk nevében nyilvános köszönetet mondanék s kegyeletes há-