Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-01 / 31. szám

tuk — ugy vélekedik, hogy amig a katholikusnak authonomiája nem lesz, addig ezért a clerust politikai előjogokkal kell kárpotolni, különben mi leszünk előnyben, s a kath. egyház a nyomás allatt. Az tiszta igaz, hogy akkor mi előnyben lennénk, de csak a szabadság határtalan előnyében és semmiféle politikai kiváltságunk nem volna akkor sem; hanem most már a „Sz. — k." igaságérzetére hivatkozva, kérdjük: okai vagyunk-e mi annak, hogy a kath. egyháznak még nincs autonómiája? S ha nem vagyunk, szabad-e minket büntetni ártatlanul ? Vájjon nem épen azon előjoggal kárpótolt clerus akadályozza folyvást az autonomia létrejövését? S ha az a hibás, szabad-e hibájáért még meg is jutalmazni? Ne csudálkozzanak önök, ha prot. körökben kevés a bizalom, mert hiszen a helytartótanácsnak nevezett inquisitionalis törvényszék csak most két éve szűnt meg, s a mi bajainkat a parlamentaris kormány is csak kis részben orvosolta. Mindazáltal mi jó reménységgel vagyunk, s csak azért megy lassan az átalakítás, hogy a mi iskoláinkhoz sok embernek van szava, s nemcsak a városi képviseletnek. És ha megtartjuk is néhány helyen, a mi iskoláink sehol sincsenek a községi pénztárnak terhére, hanem mindenütt a magunk szegénységéből tartjuk fenn. * Irányi D á n iel, a szélbal vezére, egy vallásügyi törvényjavaslatot tett közzé a napokban. Mihelyt terünk lesz rá megismertetjük olvasóinkkal. Ez nem válik régiséggé még pár hétig. r Arca.. Szikszay János reform, lelkész emlékezete 1849. julius 12. Illa clies nigro funesta notanda lapillo Excidat e fastís Hungara terra suis, Relan dus. Ma épen husz éve, hogy a nagy-igmándi ref. paplakon egy megrendítő gyászesemény folyt le, mely két mívelt és tudományos lelkész s becsületes hazafit fosztott meg az élettől. Ezen lelkészek egyike volt t. Szikszay János, csákberényi ref. lelkész, a másik t. Mansbart József, ugyan csákberényi róm. kath. plébánus, kik is a n.-igmándi ref. egyház jegyzőkönyvében látható, s az 1848. és 1849. évi hadviszonyokra vonatkozó bejegyzés szerint, — „azzal vádoltatván, hogy híveiket a bevonuló orosz sereg ellen lázították, ide hozatván, hadi vésztörvény Ítélete következtében lőpor és golyó által végeztettek ki, 1849-ik év julius 12. napján a paplaki kert tó felőli árkánál. Testök késő estig a vesztőhelyen hagyatott, a minden temetési tisztesség, harangszó kiséret s koporsó nélküli eltemettetés, helybeli kath. lelkész t. t. Mester István ur sokszor ismételt erélyes folyamodására is csak alig engedtetvén meg." — És most vonjuk félre egy kissé a fátyolt, mely eddig a husz éves gyászos eseményt szemeink elől elfedte ; jegyezzük fel röviden Szikszay János életrajzát a kezünk között levő hiteles adatok nyomán; s a mire akkor csak gondolni sem lehetett, irjuk meg rövid necrologját, hogy a minden tekintetben jeles ember, lelkész és hazafi erőszakos halála emlékének felújítása által — habár kis részben is — rójjuk le az emberi szeretet és hazafiúi tisztelet adóját irányában, melyre oly valóban méltó. Szikszay János született 1803. év oct. 13. napján Fokszabadiban, hol atyja szintén, János, lelkészkeclett, édes anyja F. Balogh Eszter volt. Az édes atya, mintha újszülött kisdede életének gyász sorsát érezte volna, ezt irta a születési bejegyzés elibe az anyakönyvbe: — „TeM-pora CoeLIpotens faC nobls Laeta reDlre! M.D.CCLLHI. Elemi iskoláit szülőföldén bevégezvén, Pápára vitetett, s onnan a gymnasium bevégezte után Debrecenbe ment, felsőbb tudományok hallgatására, honnan tanulói pályáját végezve, biai academicus iskola tanítóvá lett 1828. évben. Itttöltött három év után visszatért atyjához, fokszabadi lelkész és espereshez, s ott készült papi vizsgára 1831-ben. — Ez évben uralgott első ízben a cholera hazánkban, rémülést s félelmet terjesztve mindenfelé. E vészes ragály Fokszabadiban is dühöngvén, tartama alatt oly bátorságot tanúsított, miszerint elszántgásáért az akkori egyházmegyei kormánytanács jegyzőkönyvileg emelte ki s köszönte meg a betegek körüli hűségét és szorgalmát. Mint segédlelkész édes atyja mellett volt 1835. év tavaszáig, mikor a kis-kovácsi ref. egyház által rendes lelkipásztorul elválasztatott: 1838. évben pedig csákberényi rendes pappá lett, s ott folytatta hivatalát közszeretet és kedvességben 1849. julius 12. napjáig, mely napon, mint a hazaszeretet áldozata szomorú véget ért. 1836. évben nőül vette t. Sörös István, biai ref. lelkész leányát Máriát. Házasságuk három gyermekkel lett megáldva, kik közül ketten, u. m. Karolina, nt. Kovács József görgetegi lelkész ur nője, és Endre asztalosmester, életben vannak. Szerencsétlen sorsának előzményeit nem lesz felesleges feljegyezni. Az 1849. év julius havában N.-Igmándon feküdt hadtest főparancsnoka volt bizonyos Sú'sán nevli tábornok, minden érdeme a durvaság és kegyetlenség, borzadás nélkül róla nem is lehet emlékezni. 0 volt az, ki 1849. julius 11-ik napján négy tudományosan mívelt és valódi nemeslelkü ártatlan honfitársunkat bőszült fenyegetések között a ref. lelkészi lak udvarára kisértetvén, ott már készen álló serezánok által — kik e megbízatást gyönyörélvezettel látszottak teljesíteni —- nem is számított botütésekkel addig veretett, mig ájultság által teljesen öntudatlan állapotba slilyedtek. — Ő volt az, kinek parancsára szállíttattak 1849. julius