Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-18 / 29. szám

egy tízezer fit adósság, s a segedelem vajmi vékonyan foly be?! Ugy nyomja valami az én szivemet egy darab idő óta, liogy már csak kimondom. Hazánkban az evangélikusok nincsenek félannyian mint a reformátusok, s aránylag szegényebbek is, és mégis, az árvaház fentartására a reformátusok a költségek kisebbik felét áldozzák akkor, mdőn a segélyért folyamodók közé kiállítják a számuk arányának megfelelő contingenst, s a felvett gyermekeknek is körtil-beltil fele református! Oh istenem, de szeretüuk mi kérni, s milyen kevéssé szoktunk adakozni! Hát ez a magyar büszkeség és kálvinista szeretet? De nem szólok most többet, mert reménylem, hogy mulasztásunkat helyre hozzuk, mi ha nem történnék egy fél év alatt, kénytelen leszek világos adatokat összeállítani. Másik tárgy volt az árva-atya választása, miután a mostani lemondott. Ezt nagyon sajnálták a választmány tagjai, mert derék, értelmes embert volt. Megválasztottak egy Porubszki nevü fiatal ember, ki Németországon egy paedagogiai iskolában készült hivatalára. Végül, felvettek tizenöt uj árvát. A következő évben öttel szaporítják a gyermekek számát, tiz pedig a 14 évet betöltvén, kilép. Az ilyen kilépő gyermekeket a legjobb iparosok szokták elkapkodni inasoknak, mert a mi árvaházunknak igen jó híre van a városon. Az onnan kilépő gyermekek becsületesek, szorgalmasak, rendesek és erőteljesek. Segítsük ezen egyetlenegy emberbaráti intézményünket, segítsék különösen a vidékiek, mert ma a bevett 15 gyerek közül csak egy volt a fővárosból, pedig a kiadásoknak a fővárosi kevés szánni protestánsok talán felét hordozzák, s ezenkívül a munkát és gondot egészen. * í}: * (Templomszentelés Heréden.) Nógrádmegye délkeleti csúcsán, a kellemes fekvésű Heréd falucska tegnap oly ünnepélynek volt tanuja, a milyennek még soha — oly megható mint magasztos. Már kedden értesültek az utasok a pesti éjszaki vasút várótermében kifüggesztett raglapok által, hogy Heréden az újonnan épült protestáns templom fog felszenteltetni s hogy az ezen ünnepélyen megjelenendő vendégek számára a hatvani állomásnál utazási alkalmatosságok állanak készen. S báró Podmaniczky László — ez ismert jótevő — gondoskodása nem volt fölösleges, mert habár a megjelent vendégek száma nem is volt temérdek, mégis igen nagy volt. Hosszadalmas volna a jelenvoltakat névszerint elősorolni ; legyen elég ha megemlítjük, hogy a főváros társadalmi terén kitűnő személyek, Nográdmegye előkelői, a nógrádi ifjúság disze s a környékbeli lelkészek és tanítóknak majdnem teljes számú jelenléte ékesiték a szép vendégkoszorút. Még napfelkölte előtt — az akkor dühöngő szél tombolását felülmúlva — mozsárdörgések s az aszódi mint verseghi zenészek nemzeti zenekara hirdeték már az ünnepélyes nap virradtát, a mely nap eleinte ugyan szelesnek és esősnek mutatkozott, de később a légmérőt meghazudtolá, ugy hogy már a tulajdonképi ünnepély kezdetének a legpompásabb idő kedvezett. Kilenc órakor összegyűlt a kis hitközség a vendégekkel együtt az eddigi imateremben, mely az urasági lakás egy terméből állott — a honnan Vallentinyi S. dengelegi lelkész ur megható búcsú beszéde után (kire a herédi fiók-egyház vezetése is van bizva) az összegyűltek hosszú menetben a) elől a tanuló és serdültebb ifjúság, élükön Locsova J. derék tanítójukkal. b) utánuk a lelkészek a szent edényekkel és ezek után : c) a hivek a felszentelendő egyházhoz vonultak. Oda érkezvén, az abban levő gondnok főt. Székács J. ur kívülről mondott szavaira kinyitá a templom ajtait s ünnepélyes orgonahangok alatt a templom — a szó teljes értelmében — megtelt. Magasztos ének után főt. Székács J. ur, nagyt. Pékár L. tamási lelkész és nagyt. Simkó fi. bánki lelkész urak az oltár elé léptek s buzgó ima után nagyt. Pékár L. ur az alapkőbe zárandó okmányt olvasá el, mely a község rövid történetét, az építésre vonatkozó adatokat és b. Podmaniczky L. urnák való forró köszönetet tartalmazá, a ki ugyan is évek előtt a fiatal nemzedék javára saját költségén egy ügyes tanítót hívott és eltart, — tavaly egy csinos külsejű és az egészségi szempontoknak minden tekintetben megfelelő iskolát és tanitólakot építtetett, amazt pedig a szükséges taneszközökkel bőven ellátta, — és most ismét arról gondoskodott, hogy a megnőttek Istenöket saját templomukban imádhassák, mely célra egyedül több mint 1300 frtot áldozott, holott ehez a gyülekezet csupán 85 írttal járulhatott, király ő felsége 200 frtot adott, a többi kegyadományok pedig 166 frt. 86 krt tettek. — Ezután a hivatalkodó lelkészek az oltár mögé mentek, hol az okmányt átadták az illető építőmesternek, a ki azt az alapkőbe zárta, mely áldás kivánatok mellett kalapács ütésekkel lőn megerősítve. Most visszatérvén főt. Székács .1. ur az oltárhoz, felszentelé remekbeszédben a templomot ugy egyetemben mint részleteiben, különösen kiemelvén az oltár, a keresztelőmedence, a szószék és az orgona rendeltetését, az ott hivatalaskodó személyek tisztét, a hivek kötelességeit s a t., mely szívből jövő, velős beszéde önkénytelenül mindenkit megragadott és mind a férfiak, mind a nők szemeibe egyaránt csillogó könyeket csalt. E felszentelő beszéd végeztével nyolcz lelkész lépett az oltár lépcsői elé, kik Szluika M. béri lelkész ur vezetése alatt a felszentelő imát hangoztaták, melyre az énekkar Luthernek örökké szép dalát: „Erős vár a mi Istenünk" erős és zengzetes négyes hangban eléneklé, mialatt nagyt. Simkó G. a szószékre lépett — megtartandó az ünnepi szónoklatot. A gondosan kidolgozott, vallásos szellemtől áthatott s csengő erős megnyerő hangon előadott beszédnek alapeszméjét: „Mikép leend ezen