Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-18 / 29. szám

kényszerűséget pedig, mint szirtet óhajtanok megkerülni, azon részünkről is őszintén osztott üdvös törekvés tekintetéből, melyet a mostani közoktatásügyi magyar kir. minister ur államférfiúi bölcsességének tulajdonítunk, hogy különböző nemzetiségű és vallású iijaink már korán tanuljanak egymáshoz simulni, és hogy a honi iskolák minden felekezeti korlát nélküli látogatása szabad és lehető legyen. De nem helyeselhetjük a tanterv szerint kiszabott órák nagy számát sem, különösen a három lycealis osztályban. Az órák ezen nagy számánál fogva, az iíju elméje folytonos receptivitásra lenne kárhoztatva, s igy azon korban, midőn az ember gondolkodása önálló működésben is kezd nyilatkozni, nem törhetvén magának szabad utat, fejletlenül maradna, s a befogadott ismeretanyagból ép és tápláló gyümölcs kifejleni nem fogna. Huszonhét óránál hetenként, ide nem számítva a testgyakorlati és rajz-órákat, több ne legyen. Mivel a gymnasiumot, hogy céljának megfeleljen, minderi idegen elemtől menten, tisztán csak mint saját határainak körében élőt és mozgót fentartani óhajtjuk: terjedjen ki annak élete nyolez és nem kilencz évre. E tekintetben magunkévá tesszük az országos középtanodai tan ár egy 1 e t „Emi ékiratu

ába n kifejtett okokat, valamint általában ezen irat elveihez és irányához határozottan csatlakozunk; eltéréseinket attól némely részletekre nézve annak helyén és idején kifogjuk deríteni; itt csak azon egyet emelve ki, hogy mi a tanáregylet által javaslatba hozott országos tanárképző intézet, még pedig mint külön intézet felállítását fölöslegesnek tartjuk, miután a tanári pályára készülő fiatal ember számára, hogy jövő hivatásának megfelelő kincseket gyűjtsön, az egyetemen vagy más felsőbb intézetekben elég alkalom kínálkozik; azt azonban célszerűnek tartanok, hogy az egyetemen legyen gondoskodva tanszékekről és seminariumokról, melyek a leendő tanárok szakszerinti kiképeztetését eszközöljék. Ezen általános észrevételek után közöljük ami nézetünk szerint helyes gymnasiumi tantervet, mely, némi lényegtelenebb részletektől eltekintve, nálunk már eddig is életben van. Kelt az ág. hitv. ev. főbb és középtanodák Ácsán, 1868-iki julius 6-án tartott egyetemes tanári értekezletéből. Báró Prónay Gábor s- k., Jegyzette egyetemes felügyelő, mint a DomanOVSzky Endl'e S, k., tanári értekezlet elnöke. soproni tanár. KÖNYVISMERTETÉS. „Korszerű egyházi beszéde k." Irta Zombori Gedő, megyaí>zói ref. pap. Első füzet. Ára 1 forint 20 krajcár. Kiadta Miskolcon Fraenkel B. Legszorgalmasabb fiatal iróink egyikenek templomi beszédeit akarjuk az olvasónak bemutatni. A „sokoldalú" irodalmi munkásságnak nem vagyunk barátai, és pedig némi előítéletből, s azon tapasztalati igazságból, hogy ennek alapoka, ösztöne, s o k nál vagy a hiú dicsőségvágy keresésben, — vagy pusztán spekuláció szempontból — anyagi haszon vadászásban található fel. A sokoldalú irodalmi munkásság — állithatjuk — ritkán szokott üdvös gyümölcsöket teremni. De annál kedvesebb a meglepetés, midőn benne életrevalóságot tanulunk mindenütt, s irodalmunk nyereményének tekinthetjük. Ezt azért bocsátottam előre, mert szerzőt is sok irányban láttuk már működni, — Láttuk a hírlapirodalom terén, mint szerkesztőt, majd mint költőt, beszély- és regényírót, mint bölcsészt, időszaki folyó iratokban, főleg a sárospataki füzetekben, — s igy e munkáját bizonyos előitélettel vettük kezünkbe. Hozzá is vagyunk szokva, hogy egyházi iróink életök végén bocsátják közre dolgozásaikat, sőt soké csak haláluk' után kerül világ elé. S imc itt egy pár éves lelkész lép a világ elé ! Kedvesen lepettiink meg, — jól esett látnunk, éreznünk, hogy kételyünk és előítéletünk mint oszladozik a inint a füzetet figyelemmel és gondolkozva lapozgatjuk. Az irály emelkedett, érzelem és eszmékkel gazdag, mint az „u 11 ö r ő k"-ben (melyeknek vajha folytatása jőne mint igérve volt), de szabatosabb és nem oly sok helyt nehézkes mint abban ; népszerűen érthető az, és még is valóban költői irály. A szerző ismeri a módot, hogy s miként kell a hallgatóságban folyton ébren tartani, ébreszteni és lekötni a figyelmet. E beszédek tartalmasak, sok helyen az eszmék és gondolatok igen is összetömörülnek, de a fejtegetés még is könnyű, — nem látszik rajta semmi erőlködés ; de néhol, mintha észrevenné a szónok is, hogy a figyelem fárad, — egyszerre egy megragadó kép vagy hasonlat, vagy valami rövid mondatban kifejezett állítás által ismét lebilincseli azt. Igy van ez például a Ill-ik beszédben („az élő-hit"), melynek első részében a 89-ik lapon egy szép, de inkább bölcsészeti mint szószéki értekezést tart a felett, hogy az erény a jutalom Ígérete által nem veszti el tisztaságát. Lelkes előadással szép lehet ez, de olvasva fárasztó; azonban a szónok tud lelkesíteni, s valóban lelkesít ott, hol az önzetlen erény nagyszerűségét ecsetelni kezdi. Nagy kár, hogy e szép beszédekben kevés a szentírási idézet; tartalom lehet ugyan e nélkül is, de erőt, kenetességet beszédeinknek ez kölcsönöz. A mi idézet van, az talál, csakhogy a hely sehol sincs megnevezve. Szerző a bevezetésben művész ; legtöbbször az alapigével ellenkezőt állit, igazat ád a világnak, — s mikor már ezzel kibeszélte magát, ügyes fordulattal tér át az alapige értelmére, leszáll a szövegre, s megmutatja az ellenkezőt. Beszédein két fő eszme vonul át: vallás nélkül nincs tudomány, félszeg a műveltség, — e nélkül nem lehet senki sem jó ember, sem jó honpolgár; a másik az: hogyha a vallás alapját megingatjuk, a családokból kivész a boldogság, összeomlik a társadalmi rend és jólét; szilárd hitet kiván mindenütt!. —Hol az előimák