Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-17 / 3. szám

ií E l F Ö !. i>. E perj es, jan. 6-án 1869. Az eperjesi collegiumot nagy veszteség érte. így szoktuk kezdeni a gyászjelentéseket, midőn valamely érdemdús férfiú kimúlását kell hirdetnünk. Jelen sorok azonban nem hirdetnek halálesetet ; Írójuk egy ritka derék tanárnak távoztát az emiitett intézetről kívánja csupán tudatni mind azon tanintézetekkel és tanférfiakkal, a kik érezik, mily nagy vesztoség bármely tanintézetre nézve is, ha egy-egy kitűnő tanerőtől fosztatik meg, már akármi módon. Egy ritka jelességü tanférfiutói fosztatott meg collegiumunk a mult év őszén t. Schranz János személyében. Kitűnő sikerrel tanitá ő 9 évig az itteni theologián dogmatikát, ethikát és a hébert. Es mit gondol a kegyes olvasó, lelkiismeretes és sikerdús fáradozásának volt e még csak annyi anyagi jutalma is, mint a mennyire jogosítja az élet föntartása még csak a közönséges napszámost is? Bizony annyija sem volt az érdemes tanférfiunak, s mi lett ennek következése? az, hogy data occasione biz búcsút kelle vennie a professori katliedrától, nehogy munkás élete nyarának derekán anyagi nyomor erőt vegyen a szellemi nagyságon és meghiúsítsa a legsikerdúsabb törekvést is. A szűk anyagi helyzet végre tehát őt is mint sok jeles tudornál)yu tanárt arra kényszerité, hogy a tanárságnak hátat fordítson és oly állás után lásson, mely az enyészettől megmentse. így történt, hogy t. Schranz ur a papválasztásnál Lőcsén föllépett candidatusnak próba-prédikaciojával, mire a jó löcseiek őt meg is választák lelkészöknek, szemlátomást üdvére az egyháznak, de egyszersmind az eperjesi collegiumnak alig pótolható veszteségére. Az összes collég, tanári kar nagy sajnálatára és a theologia kimondhatlan kárára eltávozott. Ha elköltözését a kerület, mint fönntartója az eperjesi ev. theologiai intézetnek annyira-mennyire is érezte vagy legalább sajnálta volna ezen jeles tanerő elvesztését, ugy bizonyára máskép intézkedett volna ez ügyben ; itt marasztalta volna Schranz urat koldus fizetésének emelése által. De szóba se jött, hisz a kerületbeli jó előljáró urak mit bánják, tanítson bárki, egyre megy, csak fizetésjavitást ne említsen nekik senki, mert hisz van jó kibúvó ajtójuk, melyen keresztül fennen hangoztatik a világ előtt, „ha szegények vagyunk" ismert phrasisát. Különösen ha a szegénységet relatív fogalomnak vesszük, a minthogy az is, s aztán egynémely közép jövedelemmel biró falusi lelkész, a kinek jövedelme fölmegy 1000—1500 frtra szintén azt mondja magáról, hogy szegény, már hogy anyagilag szegény, mert különben tán mégis gazdag. — Az egyházkerület denique elbocsátá Schranz urat könnyű szerűvel, egyszóval sem s annál kevésbé egy-kétszáz forint fizetésjavitással igyekezve őt megtartani jövőre is a collegium részére. A közönyösség már magában véve nagy baj, do bűnné válik, ha egy egész testű1

otet jelzi, mint azt jelen esetben látjuk. Az emiitett tanár ur elvesztése következtében ki nem tölthető rés s még kevésbé behegeszthető seb támadt az eperjesi collegium tanerején. De abból, hogy Schranz ur eltávozot, azt is látjuk továbbá, hogy a tanárkodás mily vonzerővel bir minálunk protestáns hazánkban vagyis magyarán szólva, mily örömest szabadul tőle az ember, ha valami anyagilag kedvezőbb állásra nyilik kilátás. Az épen a viszás s eléggé nem korholható állapot tanügyi viszonyaink közt, hogy a tanár örömest szegre akasztja a tanárságot, mihelyt jövedelmezőbb állásra tehet szert az életben. Vájjon mikor lesz már minálunk is a tanári hivatal azzá, a milyennek a külföldön p. o. Némethonban látjuk — oly méltósággá t. i. melyre büszke legyen a tudományok tolmácslója és a mely életpálya legalább annyi anyagi előnyt nyújtson, hogy gond nélkül lehessen élni a tanári pálya fontos és magasztos hivatásának ? Adja az ég hogy e nyomós kérdésünkre a jövő oly választ adjon, a milyet háromszázados protestáns lételünk adni mind eddig még csak távolról som birt. ! Far m o s. (Pestmegye), jan. 3- — Ma történt meg Farmos ev. fiókegyházban, választási elnökletem alatt, tanitóválasztás. A teljes számmal öszszegyült szavazók a jó hiréböl már előttök ismeretes ideiglenes tápió-szelci ev. tanítót, a soproni tanitó-képezde derék növendékét, Zsiray József urat választották meg egyhangúlag jövendő tanitójokul. Az 1858-ban imaházat és iskolát állított egyház szépen gyarapodott tizévi uj időszaka alatt. Nagy kegyelettel emlékeztek meg Ivánka Imre felügyelő úrról, ki akkoriban takarék-magtárat alapított, melynek köszönhető az egyház anyagi tűrhető jóléte. Megjegyzendő, hogy a tizévi időköz alatt lélekszámban is örvendetesen gyarapodtak a Farmosiak. Mi volt tehát természetesebb, mint hogy ezen gyarapodása felett örvendő népnek ajánljuk imaházuk meghoszabbitását és egy orgona, vagy legalább egy phisharmonica megszerzését, mely utóbbi oly jól illenék az ügyesen orgonáló ujtanitó kezei alá. Ezen indítványok tetszésre találtak és eszközlésbe vétetni határoztattak. Tanitó választás után báró K a a s Ede ur ö méltósága vendégszerető házánál gyűltünk össze, üdvözölvén a házi urat, mint a farmosi ev. iskola megalapítóját, ki telket szerzett, maga tervezte és személyesen vezette az iskola építését. Kis de lelkes körünkben a szűnni nem akaró felköszöntések után megemlékeztünk: azon szabad nemzetről, mely a szerencsétlen, de feltámadásra rendelt lengyel nemzet szabadsági szobra számára tért engedett; azon nemzetről, mely a hazai ínség idéjen a magyarokat segélyezte és rokonszenvével boldigitotta ; azon nemzetről, melynek egy, része iszonyatosan dult vizár következtében ínségessé sőt koldussá lön; megemlékeztünk a svájci nemzet ínségeseiről és adakoztunk az ő javukra. A kis körben alólirott volt a tányér hordozó, melyre b. Kaas Ede ur 1 frt, Borbélyi Pál tiszttartó ur 1 frt, Frenyó András tápió-szelei