Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-01-17 / 3. szám
tagjai két harmadának, más érvényes határozat hozására általános többségének jelenléte szükséges. 121. §. Az iskolai szék a tanitót a 136. §. szerint választja; hetenként egy-egy tagja által meglátogattatja a helybeli iskolákat; a tandijt illetőleg határoz; őrködik, hogy a gyermekek rendesen járjanak az iskolába; a mulasztók gondviselőit meginti, s szükség esetén megbüntetésüket szorgalmazza a bíróságnál; szigorúan felügyel a tanításra s az iskolai törvények pontos végrehajtására; felügyel az iskolai alap kezelésére s a községi elöljárósággal egyetértőleg gondoskodik annak gyarapításáról; rendelkezik az iskolai épületek kellő javításáról, az iskoláknak taneszközökkel való ellátásáról; továbbá a tanitó és a tanulók szülői s gondviselői között fenforgó panaszokban és minden nevezetesebb fegyelmi kérdésekben első fokú bíróságot képez ; az évi vizsgákon jelen van ; a gondnokoktól számot kér, s eljárásáról évenként, sürgős és fontosabb esetekben gyakrabban is jelentést tesz a községnek. A község elöljárói e jelentéseket a megyei vagy városi tankerületi iskolai tanácshoz minden alkalommal fölterjesztik. 122. §. A községi iskolai szék választ az iskolák száma szerént egy vagy több gondnokot, ki az iskola vagyonát kezeli az iskplai szék utasítása szerént, az épületeket javíttatja s a hivatalnokok fizetését kiszolgáltatja, s évenként az iskolai szék elé részletes és okmányokkal igazolt számadást terjeszt, E számadások, miután az iskolai szék által megvizsgáltattak, felügyvizsgálat végett a községhez, s onnan a tankerületi iskolai tanácshoz tétetnek át. 123. §. Az egész ország vármegyék szerént azoknak megfelelő számú tankerületekre osztatik fel. A királyi városok közül csupán Buda-Pest együtt képez külön tankerületet. 124. §. A tankerületbeli összes község népoktatási intézetek ügyeit az oktatásügyi miniszter által kinevezett tanfelügyelő és az elnöklete alatt álló iskolai tanács kezeli, a hitfelekezeti iskolák felett pedig a tanfelügyelő közbejöttével gyakoroltatik a főfelügyelet. Egy tanfelügyelő több tankerületben is működhetik, ha területeiken összesen 300-nál több község nincsen. Ha teendőinek halmozottsága igényli, a kormány másod felügyelőt vagy segédet nevezhet mellé. 125. §. A tankerületi iskolatanács következőleg alakul: 1. minden vallásfelekezet, melynek a vármegye területén egyházközségei vannak, választ saját kebeléből egy-egy tagot; 2. a tanmegye területén levő összes községi nyilvános tanítók magok közül négy tagot választanak ; 3. a többi tagokat a vármegyei bizottság választja saját kebeléből; ezek száma legalább 14, lcgfőlebb 34; 4. a mely megyében királyi városok vannak, a 3-ik pontban meghatározott tagoknak egy részét ők választják azon arányban, melyben lakosságuk létszáma a vármegyei öszszes lakosságának létszámához van. 126. §. A tankerületi iskolai tanács öt évre választatik. Tagjai azonban az öt év elteltével újra megválaszthatok. 127. §. Buda-Pest, mely e törvény szerént külön tankerületet képez, városrészenként több iskolai községre osztatik, ugyan annyi iskolai székkel. Ez iskolai székek a városrészek városi választói által 3 évre választatnak. Tagjaik azonban újra választhatók. Ez iskolai székek teendői ugyanazok, a melyek a 121. §-ban elsorolvák, a tanítók választásán és az iskolai vagyon kezelésére való felügyeleten kivül, a mely teendők Budapesten a városi iskolai tanácsot és a városi képviselő-testületet illetik. A budapesti (tankerületi) iskolai tanács a képviselőtestület által és ugyanannyi évre választatik, mint a lcépviselö-testület. Tagjai azonban újra választhatók. A városi iskolai széknek, hivataluknál fogva, tanácskozási és szavazati joggal biró tagjai a helybeli lelkészek,- felekezeti különbség nélkül, s a községi tanitói testület két képviselője. 128. §. Tankerületi felügyelő: 1. a tankerület területén levő" összes, ugy községi, mint felekezeti és alsóbb és felsőbb népoktatási tanintézeteket évenként legalább egyszer meglátogatja, s a törvénynek azokban való pontos végrehajtására szigorúan felügyel; 2. a községi és állami tanodákban a közoktatási miniszter utasítása szerént intézkedik, annak tanügyi rendeleteit a tanügyi kerület területén levő községi magán- és társulati iskolákban végrehajtja, s a kormánynak mindazokról, mind a felekezeti iskolákról évenként részletes jelentést nyújt be; 3. a tankerületi népiskolai tanácsnak és netalán egyéb tanodák (p. o. tanitóképezdék) igazgatótanácsának elnöke. 129. §. A felügyelők és segédeik rendes fizetést húznak. 130. §. Az iskolai tanács: 1) A községi iskolai szék által megvizsgált számadásokat felülvizsgálja. 2) A községi iskolát illetőleg a szülőknek a tanitókkali ügyeiben és mindennemű népiskolai fegyelmi ügyekben másodfokú biróság. 3) A községi iskolai széknek a tanitó, vagy a tani tónak az iskolai szék elleni panaszaiban itél (innét egyenesen a közoktatási minisztériumhoz folyamodhatnak a felek) s átalában Ítéletet mond az iskolai széknek eljárása felett. 4) Tanácskozik a tanügyi kerület tanügyi viszonyairól, s a mi hiányokon maga nem segíthet, azokról jelentést s illetőleg javaslatot intéz a megyéhez vagy városi képviselőtestülethez, a mely a közoktatási miminiszterhez tesz felterjesztést. 131. §. Az iskolai tanács minden negyedévben összeül s ez alkalomra tagjai útiköltséget és napidijt húznak. 132. §. Az iskolai tanács működéséről,- s a tankerületben a tanügy állásáról évenként jelentést teszen a megyei bizottság vagy városi képviselő testület elé. Ez évi jelentés az illető bizottság vagy képviselőtestület által minden felterjesztetik a közoktatási miniszterhez. IX. Fejezet. A tanítókról. 133. §. Tanitói hivatalra ezentúl csak oly egyének képesítettek, a kik valamely nyilvános képezdében az egész tanfolyamot bevégezték s a kötele-