Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-04 / 27. szám

Ezután az egyéni jog követelését isten ellen való lázadásnak bélyegezték a jog bitorlói, pedig épen isten adta a kebelbe az önállóság tudatát, s az úgynevezett lázadók épen ez isteni adomány elidegenítése ellen protestáltak. Századokon át kezében tudta tartani Róma e jogot, nem épen békeségesen és tiltakozás nélkül, de azért mégis csak birta. Midőn Luther és Kálvin az evangélium alapján az egyetemes papság eszméjének adtak kifejezést, nem egyebet tettek, mint az egyén jogát proclamalták a vallás terén, s az emberi kebel ismét bizonyságot tett örök joga mellett. A keresztyénség vallásosabb része elszakad a jogbitorló hatalomtól, hogy természeti jogát érvényesíthesse, a reformatori elem külön vált, s a híven maradt tömegek fölött ismét békében lehetett uralkodni három századon át. De a kimondott igaz eszmék nem szoktak meghalni, a pápaság által feltalált ceusura nem akadályozhatta meg a szellemek közlekedését, és ma újból azon jelenséggel állunk szemben, hogy a római egyház tagjainak igen tekintélyes része az egyén elidegenithetlen jogaira hivatkozik a lelki gyámokkal szemben, ezek pedig fenyegetett hatalmok biztosításán fáradoznak. Ily hatalombiztositó intézet akar lenni a készülő római zsinat! Mit akar a pápa a zsinatjával elérni? Mondják uj dogmákat fog alkottatni, innepélyesen kívánja hibáztatni a kor tévedéseit, a kanonjogba is iktattat egy pár tételt s végül kitartásra lelkesíti a püspököket. Igen ártatlanul hangzik az egész; de csak annak, ki nem ismeri a római egyház tan- és jogrendszerét. A római egyház amint jelenleg fenáll és amint jövőben is létezni akar, sem több, sem kevesebb, mint papuralmi intézmény. Egész tanrendszerének, cultusának, fegyelmi intézményeinek az a közvetlen célja, hogy a pap uralkodjék a világi fölött. A papság meggyengült uralmát akarják Rómában megszilárditni. Ezen üdvtelen szándékkal szemben áll a nagykorúvá fejlődött emberiség, hivatkozva lelkiismeretének szavára, hivatkozva az egyén elidegenithetlen természeti jogaira. Nagyon hiányosan figyelte az meg a szeme előtt folyó eseményeket, ki azt hiszi, hogy mai nap is a protestantismus folytatja a hierarchia ellen a harcot! Ál -talánosabb küzdelem ez, az emberiség küzdelme egy középkori kaszt ellen, az egyéni jog ujabb kiadású proclamálása az egyén önállóságát megsemmisítő hatalom ellen. A protestáns népek, melyek három század előtt az egyéni jog alapján szervezték egyházokat, nagy számmal, dicső kitartással vesznek részt ma is a küzdelemben ; de hatalmas segédcsapatokkal megerősödve a mívelt katholikusok soraiból. Erős oszlopokban vannak felállítva a túlsó tábor harc-sorai is, kisérve a prot. orthodoxia és egyházi reactio embereinek részvététől. Nem mi kezdtük a harcot, hanem a pápaság halmozta össze lassanként annak gyúló elemeit, s most közébe dobta az égő üszköt a zsinat összehívása által. A különböző vallású polgárok a hierarchia minden fondorkodása dacára is összesimultak, előbb megtanulták egymást tűrni, végül elkezdték egymást szeretni, s már létrejövendő volt az egy akol és egy pásztor a keresztyéni szeretet országában. Ezt nem tűrhette a pápaság. O az egy akolt és egy pásztort a közös szolgaságban érti. Azért akarja állam- és társadalom ellenes princípiumait szentesiteni, azért akarja a népek békéjét megzavarni. De mi békességben akarunk élni katholikus polgártársainkkal, s épen azért tartjuk szükségesnek tiltakozni a hierarchia ellen, mely a mai társadalom elátkozása és megzavarása által akarja békességünket feldúlni. Föl tehát, kik szivünkön hordjuk a vallási béke szent ügyét, tiltakozzunk felekezeti különbség nélkül azon hatalom ellen, mely a felekezetek gyűlölködése által akarja ingadozó hatalmát megszilárditni ! Kovács Albert. Egy hang az angol egyházból és egyházról. Nálunk az angol népről éa az angol egyházról általában olyan forma vélemény uralkodik, hogy az a vallás dolgában meglehetősen bigott; a hagyományos orthodoxiának hü őre; a modern eszmékről tudni sem akar; egyházkormányzatában és cultusában alig tér el Rómától, s mindent összevéve még rosszabb a pápistánál is. E véleményben legalább is annyi a hamis, a mennyi az igaz. Meglehetős távol vannak tőlünk, s nem is sokat hallunk rólok. Inkább ismerjük multjokat mint jelenüket. Az egyházi türelmetlenség és üldözés egy-egy kiáltóbb példájának hire elhat hozzánk is, s azon kivül csak azt tudjuk,