Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-06-27 / 26. szám
azon elvek, melyekből az egyes egyházak szervezésénél 1861-ben kiindultak, megtartattak-e az egyházmegyék szervezésénél is ? mert ez már bevégzett tény és köztörvénynyé lett, mit, — mig meg nem változtatik, — tisztelnünk kell; de nekem mégis ugy tetszik, hogy a legszabadabb democrat szellemben kezdett egyházszervezés az e.megye-szervezésnél már kissé aristoeraticus elhajlásnak indult, s tán csak azért vajúdott oly hoszszasan, hogy végre a legfőbb közegek szervezésénél még inkább tehesse azt. De lássuk magát a tényt. Jelen évi közzsinatunk az erdélyi ev. ref. anyaszentegyház legfőbb igazgató testületeinek, a közzsinatnak és főegyháztanácsnak újból való szervezését mondta ki, mely munkálat egész terjedelmében itt következik szórul-szóra. Terv-javaslat. Az erdélyi ev. ref. anyaszentegyház legfelsőbb testületeinek szervezetéről. Az erdélyi ev. ref. anyaszentegyházban a törvényhozó, igazgató és itélő hatalmat a következő testületek gyakorolják. I. Az egyházkerületi képviselő közgyűlés vagy generális synodus; II. Az igazgatótanács vagy foconsistorium ; III. A legfelsőbb törvényszék. I. Az egyházkerületi közgyűlés mint törvényhozó testület. í-ső fejezet. Tagjai. a) A püspök, b) A generális curatorok, vagy e.kerületi gondnokok, c) A közjegyző, d) Az igazgatótanács titkára, e) A közigazgató, f) Az e.megyék esperesei és jegyzői, g) A négy főtanodából 2—2, a három középtanodából 1 — 1 képviselő, választva az illető tanodai elöljáróság által annak tagjai közül, h) A theologicum seminarium egy képviselője, választva annak tanárai közül, azon fötanoda gondnokai és rendes tanárai által, melyben a theol. seminar. fennáll, i) Mindenik e.megyéből 2—2 képviselő a világi rendből, kik közül egyik az illető egyházmegye gondnokai-, másik ugyanannak világi képviselői közül, az e.megyei közgyűlés által általánostöbbséggel választandó. 2-ik fejezet. A gyűlés elnöke, jegyzői, és a közigazgató. a) Elnöke a püspök, akadályoztatása esetében a közjegyző. Az elnök hívja össze a gyűlést, vezeti a tanácskozást, meghatározza a tárgysorozatot, kimondja a többség által hozott határozatot, — de ő maga csak azon esetben szavaz, ha a szavazatok egyenlő megoszlása esetében döntenie kell. b) A közgyűlés jegyzői: a közjegyző és az igazgatótanács titkára. Azon esetben ha valamelyik akadályozva lenne az ülésszakra megjelenni, a gyűlés helyettesit választás utján jegyzőt. c) A közügyigazgató-közfelperes, egyszersmind a gyűlési iroda (dictatura) igazgatója. 3-ik fejezet. A közgyűlés helye, ideje, összehivása és megnyitása. a) Az e.kerületi közgyűlést összehívja a püspök, akadályoztatása esetében a közjegyző. b) Az e.kerületi közgyűlés rendre lesz tartandó 1. a n.-enyedi-, 2. a maros-vásárhelyi-, 3. a Rikánbelőli négy e.megye közgyűlése által kijelölendő valamelyik egyházban-, 4. a kolozsvári-, 5. a zilahi-, 6. a sz. udvarhelyi egyházakban. c) A közgyűlés minden évben egyszor tartatik, még pedig september hónap első vasárnapján kezdödőleg, de a gyűlésnek azelőtti napon meg kell alakulnia. d) Végérvényes határozathozatalra képes a gyűlés, ha a törvényben kijelölt elnök által hivatik egybe, és ha az összehivó levél legalább egy hónappal a gyűlés napja előtt szétküldetett az illető tagokhoz. Vasárnap délelőtt ünnepélyes istenitisztelettel nyittatik meg a gyűlés, mikor egyszersmind az uj lelkészek is ünnepélyesen kibocsáttatnak. e) Az ülések nyilvánosak, de 10 tag kivánatára zárt üléssé alakulhat. 4-ikfejezet. A közgyűlés hatásköre és tárgyai. a) Mint törvényhozó- és fő igazgazgató testületnek hatáskörébe tartozik az anyaszentegyháznak mind szorosan egyházi-, mind közjogi-, mind pedig nép-, közép-és főiskolai ügyeit érdeklő mindennomü törvények hozatala és érvényben tartása; továbbá egyének és testületek kérvényeinek; indítványainak tárgyalása és végelhatározása. b) Minden előleges kijelölés nélkül, titkos szavazás utján, általános többséggel választja a püspököt, a generális curatorokat, a fő- és középtanodák rendes tanárait a nyilvános pályázat utján jelentkezők közül; az igazgató tanács választás alá eső tagjait, a tanodák és e.megyék fő- és algondnokait az illető tanodai elöljáróság, vagy e.megyei gyűlés kijelölése alapján, — a felsoroltakat mind élethossziglan; hat évi tartamra a közjegyzőt és közügyigazgatót. Továbbá a törvényesen megválasztott egyházi hivatalnokokat ünnepélyesen beigtatja, s valamint ezektől, ugv a közgyűlés minden megválasztott egyházi és világi küldöttétől az előre megállitott esküt elfogadja. c) A rendes hivatást nyert és előlegesen megvizsgált ifjú lelkészeket hivataluk folytatására ünnepélyesen kibocsátja. d) Az igazgatótanács által időközben tett határozatokról, rendeletekről, intézkedésekről tudomást veszen, határoz és ha szükségesnek látja, felvilágosítást is kiván egyik, vagy másik tárgyat illetőleg. 5-ik fejezet. A tagok díjazása. Az e.kerületi közgyűlés minden tagja kivétel nélkül bizonyos meghatározandó díjazásban részesül.