Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-13 / 24. szám

is mogengodhoti az indirect adó füstölés által oszközlendő szaporítását; obbe pedig sem a vaskalapos, copfos tanári karnak, sem a városi hatóságnak beleavatkozni nem szabad. Egy szóval, most is csak azon nagy fontosságú kórdós körül forgott a vita, a mely a magyar közéletnek leglényegesebb kérdése, hogy „ki az ur, kinek van joga parancsolni?" A jelen csotben a szülőknek-e a tanárok ellenére, vagy mogforditva. Már én csak azt gondolom, hogy midőn a szülők gyermekeiket közintézetbe adják, saját szülői jogaik és kötelességeik egy részét átruházzák a tanárokra, s főként már a priori belenyugosznak abba, hogy gyermekeik alá legyenek vetve azon közintézet rendtartásának, — senki nom lehetvén azon társulat tagja, melynek törvényeit el nem ismeri. A mi pedig a fatalis nicotin füstöt illeti, nekem egyszer egy tudós vén doctor, — ki közben legyen mondva fő pipás volt, — meggyözőleg bebizonyította, hogy a dohányozás még a logerősobb, kifejlett testre is kártékonyán hat; a gyenge gyermek egészségét pedig épen tőnkre teszi. Mikor ezt bizonyitgatta, nagy füstöket fujt jó dorogi dohányából, s „gyújtson rá öcsém uram !u szavakkal nekem is átnyújtott egy tele pipát. Ha most rá emlékszem mennyi főfájásba került, mig pipázni megtanultam, s mennyivel többe került volna még, ha nem 18, hanem csak 8 éves koromban kezdem e piszkos mulatságot: nom győzöm eléggé áldani jó vaskalapos professoraimat, derék apámat és gyöngéd jó anyámat, kik ezt rám nézve lehetlenné tették. Mert ám abban a kis gymnasiumban o tekintetbon nem ismerték a tréfát, én pedig a bőrömet nagyon féltettem. Még most is omlékszom, mikor a tanár, nagy füstöket vetve, mérette rá a hatot a megrögzött gonosztévő pipásokra! Azért tehát én csak örülök, ha az iskolai elöljáróság szigorúan eltiltja a dohányzást legalább is a 7-ik osztályig, s ha a budai tanárok célszerűnek látták a rendőrség közreműködését is igénybe venni: abba is szívesen bolenyugszom. Azt mondják, hogy a budai rendörök arra is utasítást kaptak, hogy a tanuló ifjúságot a kávéházakból, korcsmákból vozessék ki. De sok szegény, becsületes apa, ki ereje végső megfeszítésével taníttatja fiát, hogy ember le gyen belőle, — az ifjú ur pedig lesz kitűnő biliardos de secundás grammatista, paniperda kávéházi hős martyr, de gyáva az élőt komoly pillanataiban, — fogja ezt megköszönni a budai tanároknak és tanácsnak! Különben ilyen gondolatok után jó szerencse, hogy nem vagyok tanár, mert még vaskalaposnak neveznének. Aztán ismét csak Budán maradjunk, — most ott a világ közepe. A mult héten volt a kath. autonomiai választás ! Már kedves jó protestánsom, ilyet soha sem láttál ! A várbeli plebania hivei, kik a politikai szavazók után ítélve ezeron felül lehetnek, összegyűltek szám szerint ötvenhármán. A plebanus csak megbízható híveinek adta tudtára a választást, ilyen pedig találkozott Buda várában 31; tehát a megjelent 53-ból 22 gonosz Freidenker volt. Ezek aztán protestáltak az eljárás ellen, s kérték egyfelől a választási szabályok módosítását, másfelől pedig a választás elhalasztását. A plebanus szavazásra tűzte ki a kérdést, s a 31 igaz omber leszavazta a tévelygőkot,, kik nom tudják, hogy a mit a püspökök parancsolnak, az szent és sérthetotlcn, mert a szentlélek sugalmazta, ők pedig véges őszökkel elég szép jogot birnaka feltétlen engedelmeskedésben. Do biz ezek sehogy sem akartak meggyőződni, s Házmán nal a derék főpolgármesterrel élükön protostálva eltávoztak. Azután a híven maradt 31 megválasztotta Buda vára plebaniája novébon a püspökök által átküldött névsort képviselőül az országos autonom crtokozlotro. Adjad uram isten, hogy a vallási közöny jégkérge, molyot a clerus oly ügyesen ápolt mívelt világi katholikusaink keblén, végre — valahára felolvadjon! * * * EgyStázjogi kérdések. Lapunk közelebbi és mai számában felmerült három jogi kérdéssel akarok a szives olvasó kegyes engedelmével foglalkozni. E tárgyak mindenike elég anyagot rejt magában arra, hogy egy kis érdokes vitára alkalmul szolgáljon, s kivált az egyik talán előbb fogja érdekelni igen tisztolt papságunkat, mint a modern thoologia fáradságos kutatásai. Az első Silling Károly ur „kéretlen nyilatkozata, " a második a v.-hunyadi interconfessionalis eset, a harmadik pedig a stóla kérdése a vegyes házasságok öszszeesketésénél. I. Első cikkem tehát szolgáljon kéretlen feloletül Si 1-ling Károly ur kérotlon nyilatkozatára. Epon tizenkét éve annak, hogy az egyházi pályára léptem, s épen ogy félévvel azután indult meg a „Prot. Egyh. és Isk. Lap." Azóta mindig élénkebb figyelemmel kisértem egyházunk ügyeit, mig végre minden gondolatomat és törekvésemet az ogyház vonta magához, — ebben élek csak, ezen kivül minden idogen rám nézve. Nem csuda tehát, ha boteges jelenségei mély fájdalmat költenek lelkemben, s felszólalni kényszeritnek gyakrabban mint óhajtanám. Tizenkét év óta három dolog hatott rám kiválóan loveröleg, mint mélyen gyökerező belső baj jele, t. i. az országos domestica megbuktatása, az 1867-iki convont és S. K. ur levele. Ez utóbbi csekély fontosságúnak totszhotik első tekintetre, hiszen mind össze is csak egy békételenkedő pap kifakadása, s ha o tény isoláltan állana egyházi életünkbon, én is legfennebb S. urat sajnálnám, hogy törvényes folsőségével összeütközésbe helyezte magát; de nekem ugy totszik, hogy S. úrban csak kifejezőre talált egy nagy baj, mi egyházi életünk fejlődését folyvást gátolja, az t. i. hogy egyházunkból mindig érezhetőbben elenyészik a kormányzás szükségességének tudata! S. ur, nem tudom elhatározni méltán vagy méltatlanul, de a mi a jelen kérdésre nézve mind egy, megrovást kapott törvényes felsőségétől a bácsbaranyai ref. e.megyo közgyűlésétől. O azt hiszi, hogy igaza van, s bírái isten tudja miféle okokból