Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-04-11 / 15. szám

B E L F Ő l D. Visszautasítás, s földerítése a helyzetnek. Válaszul i .... 0. urnák Somogyban. E becses lapok f. évi 12dk sz. alatt egy, a b.-somo­gyi ref. egyházi törvényszéknek az idei helyosztások kö­rül követett eljárását ismertetni akaró cikk olvasható. Az abban legközelebbről érdeklettek, ugyhiszem, nem fogták hallgatással mellőzni a cikk folyamát kisérő merész insi­nuatiókat — a hang és modor után itélve legalább azok­nak látszanak: — alulirott mind a t. közönség, mind a krédóba Pilátusként belehozott lelkésztársunk iránt ko­moly kötelességet vélek teljesiteni, ha a nevezett cikkből kirivó egy pár gyanusitó tételt, melynek tartalmi alapta­lanságáról biztos tudomásom van, visszautasítok, s egy­úttal alkalmat veszek magamnak a valódi helyzet felől, melyben egyházi ügyeink állanak, néhány komoly szót kockáztatni. Kisértsük meg ezzel, ha nem lehetne-e a bokorból a nyulat kiugratni. Idézett cikkben a 371. lapon következő passus fog­lal helyet: „a tanitóváltozások ép oly renddel és formá­ban történtek azon különbséggel, hogy egy tanitó a beje­lentett vád alapján és itélethozás nélkül hely nélkül ma­radt, mig egy lelkész,, ki elitélve volt — az elnökség párt­fogásával helyet talált az őt befogadni nem akaró egyház­nál.Távol tőlem a szándék jelen passusból cikkirónak egész intentiójára következtetést húzni, de ki kell nyilvání­tanom, hogy fölebbi kitételei vagy szándékos elferditésen, a mi az iró jellemismertetését állitja előtérbe, vagy a do­log és tény egyoldalú, s tán görbén mutató pápaszemén át saját kedvenc egyéniségének subjectiv szempontjából tör­tént felüleges vizsgálatára épitett gyanúsítást tartalmaz­nak ; először azért, mert ama tanitó s lelkész helyzete közt legkisebb párhuzam sem állitható fel a végett, misze­rint a kormányszék vonatkozott eljárása a kifigurázás gúnyos kaptafájára vonattathatnék, tudva levén a tanító­ról az, hogy ő a tanítói ^testületnek már-már alig haszna­vehető tagjává vált, kinek el- és behelyezése csaknem minden dislocatio alkalmával mindannyiszor legtöbb gon­dot adott a kormánynak, s ki mind e mellett is védiratát a „bejelentett vád" ellen beadni a jelen törvényszékre el­mulasztotta ; a cikkíró által előrántott lelkész ellenben, bár „elitélve volt," de novizált pere folyamában előterjesz­tett uj okmányok alapján kiderülvén azon körülmény, hogy saját hibáján kívül gonosz ármány alattomos mű­ködésének kifolyásából érte őt azon baj, mely neki cikk­íróban is egy őt elveszteni akaró ellenséget szerzett: a lelkészi karnak még mindig leghasználhatóbb tagjai közé tartozik ; ki ama fatális esete mellett is, melyért őt a cikk­író, nem tudhatni minő indulatból, ha csak abból nem, hogy az általa oly kitűnően pártolt Gr....... i lelkészt, mint már egy pár más egyházba is céloztatott, üresen hagyatott helyébe ültethesse, pelengérre állította: a cikk­írótól a tartozó tiszteletet ép ugy, mint a kormányelnök­ségtöl a köteles „pártfogolást" méltán megkívánhatja. De ferdítést tartalmaznak cikkíró kitételei főleg azon állítása folytán, hogy „az egyház — a hova kijelöltetett — nem akarta a nevezett lelkészt elfogadni." Mert dacára annak, hogy egyike a küldötteknek a lelkész egyik ellensége s tán épen az által, ki O. Ivónyiban s másutt is zavart csi­nált a nép közt, eltántorittatott, — az egyház őt meghívta, a díjlapot kezéhez szolgáltatta, s legjobb és legszebb re­mények közt várja, hogy mielébb kebelében üdvözölhesse; a minek tapasztalata kimondatja itt alulírottal azon szo­morú igazságot, minélfogva bizonyos az, hogy ha a kor­mány vagy elnökség olykor törvény és rendbe ütközni látszó kezelési módhoz nyul, erről őt legtöbb esetben a már megtörtént törvényellenes tények, rendetlenségek, zavarok helyreigazítása, orvoslásának szüksége kénysze­ríti. Szeretnők tudni, hogy az i. . O. cikkiróféle urak minő kormánykezelési módot követnének, a fölme­rült s eligazításra váró szükségekhez képest, azon zava­rokban, melyek a gyűlés után is fölütötték fejüket ? Per­sze neki szabadítanák a felzavart népet, hogy lelkészeit kiszórja, hogy aztán helyükbe vagy egy becsületes ember se vállalkozzék, vagy ha igen, az hasonló sorsnak kite­gye magát. Minden esetben gyöpyörü kormánykezelésre lehetne igy kilátásunk! Azonban az oroszlánrészt magának a nagyítási, hogy ne mondjam ferditési szenvedélyből akkor vette ki cikkíró, a midőn ezt irta: „számosan idéztettek meg „éljen a balközép" szólásért s komolyan megdor­gáltalak." Ha nem volna a tárgy maga oly komoly, s ha nem vennők észre cikkirónak szenvedélyből folyó inten­tióját: azt kellene hinnünk, hogy tréfát akar űzni a kö­zönséggel, az elnökséget nevetségessé tenni akaró törek­vésével, midőn olyat fog rá, a miről balközéppárti hi­temre határozottan állithatom igazán, hogy nem ugy volt. Mert egyetlen tanitó találkozott csak, ki az elnökségnél a conscriptionalis bizottmány által egyháziatlan maga­viseleteért, mit főleg azzal tanúsított, miszerint az utcán „éljen a balpárt" (tehát nem a „balközép," a mihez az illető nem is tartozik, mert ő csak szélső balt, demagógiát ismer) végig kiáltozásával (tehát nem „szólásával") a jobb­pártiakat insultálta, bepanaszoltatott, a minek folytán az espereselnök a panaszoltat saját lelkésze által a világi el­nök elé kihallgatás s egyháziatlan magaviseletéről leintés végett meghivatta. Ennyi a tény. Kár az ör­dögöt, cikkíró uram! a falra oly könnyeden föstögetni^ mert a sok auxesisért majd egy megtestesült „idézet" alak­jában önnek könnyen meg is jelenhetik. Szóval anélkül, hogy a napjainkban divatos két ku­lacsos szerepnek játszásával vádoltatástól kellene tarta­nom, kimondom elvemet, hogy „suum cuique" Én .sem ra­jongok oly nagyon a mostani kormányzási bármely policia után, s uszályát a hatalomnak hordozgatni épen nem fér természetemhez: de azért a tekintélytiprás s mindent ni­vellirozni, egyforma kaptafára húzni akaró felforgatás ele­mét a társadalom kebelébe vetni egyiránt kárhozatos s borzadalmas dolognak tartom. Nem kell azzal a „néppel" sem játszani, sem fenyegetőzni cikkíró uram! Jöhet idő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom