Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-14 / 11. szám

dig nemes lelke a fenyítő intézeteket javító, erkölcsileg újra nevelő intézetekké alakította át. Rendeletének első pontjában a fegyintézetek feladatai közé sorolja, hogy „gondos felügyelet, beható oktotás, folytonos munka és példás rend által a fegyencek erkölcsi javitását eszközölje.1,4 Humánus utasításokat ád az egész felvigyázó személyzetnek, kizárja a testi büntetést, s részletesen is kijelöli az irányelveket, melyek szerint az er7 kölcsi javítás eszközölhető. — Lapunk körébe ezek közül főként az tartozik, hogy minden fegyintézet mellé tanitót állit, a fiatalabb fegyenceket tanulásra kötelezi és kellő számú lelkészeket rendel, kiknek legfőbb feladata az erkölcsi javítás. Nem tartjuk feleslegesnek a lelkészeknek pásztori eljárására vonatkozó utasítások közül a nevezetesebbeket megérinteni: A fegyintézetilelkész magasztos hivatása a fegyencek vallási és erkölcsi javítására irányul. Ez okból az isten igéinek hirdetésén és illetőleg a szentségek kiszolgáltatásán kivül még különösön kötelessége a fegyencekkel egyenkint foglalkozni, és az illetők kedélyéhez alkalmazott erkölcsi oktatás által őket megtérésre indítani és a javulás útjára vezérelni. A lelkész köteles a fegyenc Ítéletét tanulmányozni, ennek megtörténte után a javitást azonnal megkezdeni. E tekintetben általában oda törekedjék, hogy a fegyencet a szeretet szavaival megindítsa és bizalmát megnyerje; további oktatásaiban azután különös tekintettel legyen a fegyenc kedélyére, bukásának indokaira és egész lélekállapotára, és általában használja fel a vallási és erkölcsi érzület mindazon hatalmas rugóit, a melyeket az illető egyénre nézve leghatályosabbaknak hisz. Soha se használja befolyását arra, hogy a fegyenceknek valami ked\ezményt szerezzen, nehogy ezek bűnbánat helyett képmutatásra ösztönöztessenek. — Ha a halálos beteg fegyenc Írásbeli vallomást adna át a lelkésznek, ezen irat a fegyenc haláláig a lelkész által őrzendő, ha azonban a fegyenc felgyógyulva és nyilatkozatának megsemmisítését kívánná, a lelkész tartozik ezt az ő jelenlétében teljesíteni. A kiszabadulókat lássa el jó tanácscsal, stb. - Mind a lelkészek, mind a tanitók tagjai a házi tanácsnak. Ezen egész pastoralis utasítás, melyből csak hiányos töredékeket közölhettünk becsületére válik szerkesztőjének, s ha tart valamit egy szerény protestáns pap elismerésére, ki e tárgygyal tüzetesen foglalkozik, őszintén nyilvánítjuk azt irányában. Soha nem téveszti szem elől azon gyöngéd viszonyt, melyben a lelkipásztornak kell állani hívével. A fegyenc mindenkiben csak szigorú felvigyázóját s benne mindenki a társadalom kitaszított tagját látja; csak a lelkész marad ránézve ekkor is lelkiatya, ki őt a mennyei atya gyermekének tekinti. A lelkész előtt bizalommal kiöntheti bűnös szive legrejtettebb titkait, mert ez egyenes felhatalmazása nélkül senkinek felfedezni nem fogja, ezt tennie tiltva is van. Es ha a fogoly erről meggyőződik, és ha a lelkész megtalálta szivéhez az utat, lassanként megnyílik a bizalmatlan lélek, feltárja sötét pontjait, melyekre egy valódi lélekismerö pap jótékony világosságot áraszthat a vallásos hit gazdag tárházából. Midőn eme rendszabályokat közölni kezdte a hivatalos lap, megvalljuk némi aggodalommal vártuk a lelkészre vonatkozó utasításokat. Nem is ok nélkül, mert a lelkészi hivatal ez idő szerint nemcsak a római egyház papjainál, hanem fájdalom, még a prot. lelkészek nagyobb részénél is csak a külső egyházi teendők gépies elvégzésében áll, s igen kevés fogékonyságunk van a cura pastoralis iránt. Ily viszonyok közt nem lett volna feltűnő, ha az igazságügyi miniszter is az isteni tisztelet tartására, gyóntatásra, temetésre szorítja a fegyházi lelkészek teendőjét, s mind a rendszeres vallásos oktatást, mind az egész lelkipásztori gondviselést mellőzi. De ugylátszik tisztában van afelől, mily nagy befolyást gyakorolhat egy hű lelkipásztor környezete erkölcsi életére, s hatását a fegyencekre minden lehető intézkedés által biztosította isa Ha e téren, mely előtte legkevésbé lehetett ismeretes, intézkedése kifogás alá nem eshetik,— képzelni lehet, hogy saját ismeretes körében még biztosabb kézzel alkotott. — De azért azon hat napi lap, melynek rendes olvasói vagyunk, a „választási mozgalmaktól'1

nem ért rá, hogy a humanismus e művét csak egy szóval is megemlítse. Kovács Albert,