Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-02-14 / 7. szám

2. A honvédelmi magy. kir. minisztériumtól, főtiszt. Székács József bányakerületi superintendens úrhoz, f. é. január 22-én 1071. szám alatt érkezett intézményből, az illető lelkész uraknak tudomás és tájékozásul, álljanak itt betű szerinti kivonatban a következők : „ . . . intézkedés van téve arról, hogy az egyedül illetékes uton, vagyis törvényhatóságok utján, ide érkező nősülési folyamodványok, ha kellően fölszerelvék, azaz családi értesitővel, vagyoni viszonyokat kitüntető bizony­latokkal és a gazdaságnál nélkülözhetlen női segély hiá­nyát bizonyitó igazolványnyal ellátvák — a lehető leg­gyorsabb elintézést nyerjenek. Továbbá tekintettel arra, hogy a jelenleg érvénybe lépett védtörvény szerint, az ifjak már abban az eszten­dőben lépnek hadköteles korba, melyben éltök 20-ik évét betöltik és három évi tényleges hadi szolgálat után rende­sen már a tartalékba helyezendők át, hol is minden enge­dély nélkül szabadon nősülhetnek, a kérdéses ifjak ezen­túl sem lesznek kénytelenek nősülésüket tovább, mint él­tük 23-ik évéig elhalasztani." 3. A pesti evang. női gyámintézet mult évi dec. 2-án tartott üléséből, az újonnan fölépült, de az építke­zésben anyagilag kimerült micsinyei egyházat, szószék-, oltár- és kehelyteritővel, kanna és négy gyertyatartóval, az ezekbe illő négy szál gyertyával együtt, és két virág­csokorral, — nem különben a rákos-palotai egyházat két szál gyertyával és két virágcsokorral ajándékozta meg. Épen most vesszük a szomoritó hirt, hogy tiszt. Szikszay József h. böszörményi ref. lelkész, a nagysza­lontai egyházm. tanácsbirája, ki mint egyházi iró is isme­retes volt, jobb létre szenderült. Béke hamvaira. *) Jelentés. A pesti ref. theologia tanintézetben az első félévi vizsgák február 23-án tartatnak. Pest, febr. 10-én. 1868. Kovtácx Albert, igazgató tanár. Előfizetési felhívás „Magyar Orpheus" cimü vegyes tartalmú zene gyűjteményre. Fájdalom, de nem vádkép emlitem, hogy középkori zenemüemlékeink örökre elvesztek s az ujabb kor két első századából is alig tudunk valamit felmutatni. — Nem vádkép ; mert ismerjük a multak eseményeit. De midőn a közelebbi század szellemi terményei is, melyeket a nemzet közvetlenül ránk hagyott örökségül,' szemünk láttára elvesznek -: vájjon mivel fogja a jövő kor indokolni közönyünket ? hol lesz az alap, melyre figyel­nie kell, hogy épitménye össze ne dőljön ? A Kisfaludy társaság is osztozván ez aggodalmam­ban s tekintettel arra, hogy zenénk művelői ne legyenek elszigetelve a multaktól, helyeselte eljárásomat, midőn az 1772—1844 közti évekből, melyekre esik zenemű költé­szetünk első korszaka is: Magyar Orpheus cim alatti gyűjteményemet sajtó alá rendeztem. A gyűjtemény müdalokat, népdalokat s zongora­darabokat tartalmaz, összesen 112 darabot. A népdalok száma több mint 43, melyek közül ma már három is alig *) Bővebb Nekrologot kérünk az illetőktől. Szerk. ismeretes; a többieket — mindamellett hogy költői s tör­ténelmi becsiiek — feledés homálya fedi. A műdalok min­denike több lap sőt levél terjedelmű. Egy részük nem ma­gyar stilu ugyan, de zenénk fejlésében szerepeltek s csak ezekkel együttesen adhatok egy teljes történelmi képet.— Többek közt Haydntól is közlök két magyar szövegű dalt, melyeket a német irodalom sem ismer. — Minden darab fölé kijeleltem az évszámokat, szerző nevét és for­rásokat. Előszavamban, mely a nevezett korszakra tájé­kozásul szolgál, egyszersmind közlöm a szerzők életirati vázlatát. Ez előszót gyűjteményem bővebb ismertetése végett a Hazánk 22 s erre következő számaiban mái­közzé is tettem. E szerint, miután a terjedelmes gyűjtemény épen sajtóra vár, tisztelettel felhívom a t. c. közönséget, olvasó­s zeneegylete'ket, hogy pártolásukkal lehetségessé tegyék megjelenését. Számitva irodalmunk vállalatom iránti ro­konszenvére, e könnyebb s rövidebb utat választottam, annak biztos tudatában, hogy a kiket nemzeti haladásunk minden ága érdekel, lehetségessé teszik nemzeti zenénk művelői előtt multunk ismertetését, sőt ama költői müvek­kel maguknak is kellemes órákat szereznek. SÜF" A „Magyar Orpheus" nagy nyolcadrét alak­ban s csinos kiállításban fog megjelenni. Egy példány elő­fizetési ára terjedelméhez képest csak négy forint. Bolti ára tetemesen drágább lesz. 3W" Gyűjtőknek minden tiz példányra egy tiszte­letpéldánynyal szolgálok. fW"" Az előfizetési pénzek díjmentesen küldendők: Pestre Rózsavölgyi s Társa mükereskedésébe, a szervita­tér s uri-utca sarkán. W Előfizetési határidő folyó év apr. 1. A Kisfaludy társaság pártolásával s megbízásából Bar falus Is Irán. A D A KO l A S. A pesti országos prot. árvaház fölépí­tésére: nagyt. Kérészi Mihály a.-vadászi ref. leik. ur gyüjteléke 7 frt, — tiszt. Vécsey Pál korláti ref. leik. ur gyülekezete részéről 2 frt 20 kr, — tiszt. Silling Károly cservenkai ref. leik. ur küldeménye 10 frt 50 kr. Néhai Tomori Szabó-Sándor özvegyé­nek: tiszt. Kármán Pál torzsai ref. leik. ur 5 frt,—tiszt. Borzsák Endre némedii ref. h. lelkész küldeménye 17 frt 40 kr. (Adakoztak erre: Némedin: Szabó József 40 krajcár, Fehér György 50 krajcár, Hollósi Mihály 40 krajcár, Huszár János 10 krajcár, Elek István 10 kraj­cár," Bakonyi Istvánné 30 kr, Kovács Pál 20 kr, Mocsai József 30 kr, Szabó Pál 20 kr, Hollósi Pál 10 kr, Kovács János 50 kr, t. Orosz Károly ur 1 frt, Orosz Endre 20 kr, Sas József ur 2 frt, Borzsák Béni I oszt. t. 20 kr, Borzsák Endre 2 frt. — M i s z 1 á n : egy valaki 50 kr, Völgyi Ist­ván 40 kr, Pap Sándor 20 kr, Kas István 30 kr, Székelyi Mihály 20 kr, Kovács Mihály 20 kr, Kis István 40 kr, Nagy Mihály 20 kr, Papp József 30 kr, Czenc Mihály 20 kr, Varjas Gábor ref. káplán ur 50 kr, Boda Sarolta k. a. 30 kr, Varjas Lóri k. a. 20. kr, Öreg Hollósi Mihály 30 kr, Hencz István 10 kr, Szabó János 10 kr, Hollós Mihály 30 kr, Kutasi Déues ref. tanitó 40 kr, Kutasi Róza 30 kr, Varjas Ida k. a. 50 kr, t. Gyalog Mihály ur 1 frt. — Gyön­k ö n : Garzó Gyula tanár ur 1 frt, Császár Lajos ref. ta­nitó ur 40 kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom