Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-09 / 6. szám

engedni,hogy a gyermek elkerülje s ne végező azt mit kör­nyezete jövőjére szükségesnek lát? vájjon a gyermek tet­szése vagy nem tetszése legyen e határszó az ő jövőjére ! Ha nem, akkor ugyhiszem mind a jutalmazás mind a büntetés a kellő helyen egyformán használható. Hogy előbb kell szép szóval és Ígérettel hatni a gyermekre, s csak ha ez nem használt, nyúlni kényszer eszközökhöz, az a dolog természetéből következik. Nem osztom itt azok nézetét, kik a gyermektől mindjárt kezdetben azt követelik, hogy munkáját pusz­tán egy messze célért lelkesülve végezze, például hogy egykor nagy ember legyen, azok kik ezt követelik, le­léptek a fejlődés természetes meneteléről, s oly dolgot kö­vetelnek a gyermektől, mit a meglett emberek sem tesz­nek, mit az összes emberiség ezredek óta nem birt meg­tanulni! Avagy nem minden ember látni akarja e mun­kájának eredményét, jutalmát? hányan vannak, kik egy messze célért lelkesülve tesznek valamit, például, hogy majd egy késő nemzedék méltányolni fogja tetteiket? Vájjon többet tett e az emberiség ama messze tűzött cél­ért : — más világ-, örök élet, — mint a naponkint kínál­kozó jutalom vagy a lelkiismeret helyeslő szózatáért ? Az ember is szereti látni munkájának jutalmát, mi­ért ne várhatná tehát azt a gyermek ? S igy, ha a jutal­mazás természetes következése a munkának, miért ne lehetne azt alkalmazni? Talán azért, hogy igy megszo­kik mindent jutalomért végezni ? Ám legyen, hogy juta­lomért végzi, a fődolog nem az, hogy miért végzi, hanem hogy elvégezze kötelességét, s felébredjen benne a munka iránti szeretet, mely később önként termi meg számára a jutalmat. Ezért én a jutalmazás minden lehető nemét pártolom a szerint, a mint azt kiki megérdemli. Mi legyen az a jutalom, a mivel a gyermek folytonosan emlékez­tetve legyen kötelessége végzésére,talán senki nem kérdi ? ki vissza tud emlékezni gyermekségére, ki tudja, hogy egy szép szó, egy dicséret a gyermekben hetekig képes fentartani a szorgalmat, s egy bármi csekély ajándék vagy valami nem messze kitűzött jutalom tizszerezi nála azt, feledteti a játékát, — mire természeténél fogva an­nyira hajlandó : az nem fogja megtagadni ennek szüksé­ségességét és hasznát. Épen ebből folyólag helyeslem, sőt szükségesnek tartom, hogy a gyermekek az iskolában mindig érdemsorozat szerint üljenek, mert ez is egyik, még pedig főjutalom, s egyáltalában nem osztom azok véleményét, kik ez által a gyermekekben az irigységet vélik felkeltetni, egyáltalában nem, sohasem kelt irigy­séget, ha az, tekintettel a kötelesség mikénti elvégzésére történt, kelt igenis az, ha valakit bármi mellékes okok­ból érdemen fölül ültetnek, kelt az, ha a tanár egyik vagy másik iránt nagyobb figyelmet tanusit, kelt a gyermek természetében levő oly valami tulajdon mit a többiek nem szeretnek, de az soha, hogy valaki első vagy második, s ha mégis kelt, s e mellett egyformán jogosítva van mind­egyik első vagy másodiknak lenni, ez csak rúgó lesz az elibe szabott munka elvégzésére, s igy akaratlanul cse­lekszi azt, mit a tanárnak tőle kötelessége megkívánni. Nem osztom azok nézetét sem, kik azt vélik, hogy ez által az elsők némi híftalmat gyakorolnak, nem gya­korolnak csak a tanár ne hatalmazza fel őket, és ha gya­korolnak ? a hatás ellenhatást szül, a ki nem tűrheti, le­fogja rázni, ébred benne és erősödik az akaraterő, ismét egy eszköz arra, hogy szorgalmasabban tanul, s ha mégis hatalmaskodást látna a tanár, vegye annak élét más uton, ez által az elsők megszokják a hatalommal vissza nem élni, s egyszersmind megtanulja a gyermek már az isko­lában, hogy neki joga van bizonyos helyet kiérdemelni, s nincs joga olyat kívánni, amiért nem dolgozott. Azokra nézve pedig, kik sem jó szándékból, sem jutalomért el nem végzik teendőiket, azok irányában vé­leményem szerint használhat a tanitó érzékenyebb bün­tetés nemet, csakhogy az mindjárt a legnagyobb szigor­ral veendő, ugy, hogy azt többé a gyermek ne óhajtsa, sem annak kigunyolására alkalma ne legyen. Nem kell félni, hogy a büntetés kioltja a gyermekben a nemesebb erkölcsi érzést; hogy oltaná ki ott, hol az még csak csi­rájában van, s még mindig fejlesztésre vár, vagy ott a hol még fel sem ébredt; mert hiszen csak ilyenek irányában alkalmaztatik ; akikben van, azok ugy is teljesitik minden kötelességüket, s azokra nézve minden büntetés fölösle­ges. A büntetés kellő szigorral végrehajtására, miután az rendesen a hanyagság következése, szükségesnek tar­tom, hogy a gyermek iskolai teendőire nézve ki legyen véve minden szülői s gyámi hatalom alól, s egyedül a ta­nártól tetessék függővé. Ereznie kell a gyermeknek, hogy a munka teher, s az alól semmi hatalom annak be­töltésén kívül ki nem veheti, ezzel egyszersmind eleje lesz véve annak, hogy a gyermek ezer mentséget ke­resve, hozzá szokik a hanyagsághoz, de el lesz érve egy­szersmind a fődolog, hogy megszokja kötelességét elvé­gezni, el lesz érve, hogy tanult, s ha később feltámad benne a tudomány iránti szeretet, lesz alapja azt kedvvel tovább folytatni, mig ellenkezőleg ha el van hibázva az alap, száz közül egy bir annyi akarat erővel, hogy magát újból kiképezze, s ez is csak akkor, ha a végső körülmé­nyek kényszeritik. Végre kiket büntetéssel sem lehet oda vinni, hogy kötelességüket elvégezzék, azokat meg kell marasztani, s szigorú magán vizsga letételén kivül semmi más eset­ben tovább ereszteni nem kell. Nem kell azt hinni, hogy majd később tanul, ha később tanul s eltudja végezni a többet, eltudja akkor végezni kezdetben az ő tehetsége és erejéhez mért kevesebb munkát is, s );a nem, jele hogy ott valami más ok van, a min segitni nem lehet. Az ilyenekre nézve erkölcsi kötelessége a tanárnak, tudatni a szülőkkel, hogy adják valami, az ő tehetsé­géhez inkább illő foglalkozásra. Ma már annyira kö­zel léptek a társadalom különböző körei egymáshoz hogy többé nem szégyen azok bármelyikéhez tartozni, ma már van oly közös cim, mely minden eddig használ­takon fölül áll, s mégis minden ember saját akarata s ereje által elnyerheti: a „becsületes" cim. Nem az lesz te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom