Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-12-27 / 52. szám

ját nyelvünkből is fordítunk a classicai nyelvre müdarabokát. Elismert paedagogiai elv, hogy a latin nyelv alaktanának apró részleteit, mondattanának különböző formáit, számtalan alakulásait csak akkor értheti át alaposan a növendék, ha azt saját nyelvével hozza viszonyba, s arra alapítva tárgyalja. Es kétségkívül azon eredménytelenségnek, melyet az utóbbi két évtized alatt a classicai nyelveket illetőleg tanintézeteinkben általában tapasztalhatunk, egyik oka ott rejlik, mert gymnasiumi növendékeink keveset foglalkoztak magyar müdarabok latin- vagy görög nyelvre áttételével, vagy ha foglalkoztak is nem volt alkalmas segédeszköz, mely Őket a tanulmányozásnál vezérelte volna. E szempontból is tehát méltányolnunk kell a sáros pataki tanárok munkás törekvését, midőn a magyar-latin szótárban oly segédeszközt igyekeztek növendékeik kezeibe adni, mely egyrészről emez érezhető hiányt pótolja, másrészről oly segédkönyv legyen, mely kellőleg tájékozza a növendéket mind abban, a mire a nyelvtannak korlátolt körénél fogva kiterjeszkedni nem lehet. Mint a címe is mulatja e könyv iskolai használatra készittetatt. „Óhajtásunk volt - mond előszavában a szerkesztő — célszerű és olcsó tankönyvet adni; nem törekedtünk arra, hogy teljes magyar-latin szótárt adjunk, hanem kiválólag csak azon szókat és kifejezéseket igyekeztünk használni, melyekkel a legjobb latin irók éltek." E munkától tehát már feladatánál fogva nem köve telhetjük azt, hogy a magyar- és latin irodalom egész nyelvkincsét teljesen kimerítse, hanem hogy egy oly segédkönyv legyen, melyből a gymnasialis tanuló egy részről iskolai feladványaira elkészülhessen, más részről magán dolgozatainál benne biztos vezetőt találjon. E szempontból tekintve tehát e müvet, elismeréssel mondhatjuk, hogy az akár szóanyagát, akár belszerkezetét, akár az anyag berendezését tekintsük céljának megfelel, s a latin irodalom körében működő tanférfiak pártfogását méltán megérdemli. Kevesebb anyagot ád ugyan mint elődje a Bartl-Veressfél magyar-latin szótár, de a mit ád, azt jobban megválogatja, célszerűbben berendezi, áttekinthetőbbé teszi. Kihagyva vannak ebből általában az oly szók, melyek sem az irodalomban elfogadást nem nyertek, sem a nép ajkán közhasználatban nincsenek, s legfölebb mint táj-vagy műszók fordulnak ritkán elő, a milyenekkel a Bartl- Vereessféle szótárban csak nem minden lapon találkozunk, például: aggoskodni, ajók, gyeszikölni, gyészölödni, rázlövet récsiga, szömörögni, szonkolódni, stb, melyek nem csak iskolai szótárba nem valók, de nyelvünkből is, mint a szép ízlést sértő szerencsétlen ferdeségek örökre kihagyandók lennének. Részletesen nyomozni végig e szótár egyes szavait, cikkeit, a szavak és mondatok jelentéseit és átfordítását nagyon fáradságos munka lenne, s ismertetésünk körét túlhaladná. Hogy mint úttörő műnek lehetnek hiányai, az a dolog természetében fekszik. Mert egy tökéletes, minden hiány nélküli s minden igényeknek megfelelő magyar-latin szótárt csak akkép fogunk elő állithatni, ha az illető szakférfiak, kik a latin nyelv és irodalom tanításával foglalkoznak, nem fogják sajnálni a fáradságot gondosan följegyezni azon hiányokat, melyeket a kezök alatti szótárban fölfedeztek, s azokat az illető szerzőkkel jóakarólag közlendik. Ha ekkép a classikai művelődés több barátai közremunkálnak ezen sok oldalú tanulmányt igénylő munkában, akkor jó szótárt is fogunk előállítani, s az irodalomnak is hasznos szolgálatot teendünk. íme rövid átpillantás után én is följegy zek egy pár szót, melyeknek értelmezése felöl szerzőkkel nem vagyok egy véleméyben például: Teremtőerő, effectio, mely mellé például idéztetik Cornelius e mondata: natura quid efficere posset, experta est, és igy adatik vissza: a természet megkísértette az ő teremtő erejét. Effectio jelenti a cselekvést, működést, melylyel valamely erő közvetlenül létrehoz valamit, ele soha nem a működő alanyt a teremtő erőt. A felhozott példában is nem az efficio igében rejlik a teremtő erő fogalma, hanem a működő alanyban, mely itt natura. A felhozott példa tehát tartalom- és alakhü fordítással ezt teszi: a teremtő erő (natura) megkisérlette, mit képes létrehozni (efficere). E szerint teremtő erő nem effectio, hanem natura. Ily értelemben használja a natura szút igen sokszor Cicero is, például: natura est, quae contineat mundum omnem cumque tueatur, a teremtőerő az, mely a világot fentartja és élteti (Cic. de Natura deorum L. ^ Cap, II.). Hogy pedig itt a natura alatt egyensen teremtő erőt ért Cicero, kitetszik a kövekezőkböl hol, a natura szót principatus, görögül yy£/j.o'gixóv szóval magyarázza, mely nem más, mint alaperő, központi erő, teremtő erő, olyan, úgymond mint az emberben a lélek, az élőfokban a gyökér. Lib. II. Cap. 13. 14. - Továbbá. Szónoklat oratio, elocutoria (ars), eermo, népgyűlésben concio, állami szónoklatban actio. Az értelmezés nem szabatos. Szónoklat maga a művészet, melylyel elmondjuk a beszédet (orationem, vagy concionem), melyet Cicero igy fejez ki: eloquentia, facultas dicendi, ars dicendi, vagy legtöbbnyire csak a dico ige gerundiumával, de soha igy: ars elocutoria s megkülönbözteti az oratiotól és sermótól péld : In dicendo maximum vitium est a vulgari genere orationis abhorrere. Cic. de Oratore. Lib. Plures in omnibus artibus quam in dicendo exstiterunt etc. M c g h a m i s i t n i, corrumpere (tabulas publicas). Gyakoriabb Cicerónál transseribere tabulas publ. (De vat. deor. Lib. III. Palack kosár — corbis lagenis rccipiendis. Ugyan igy a Bartl-Veressféle szótárban is. Mindkettő hibás áttétel. Az összetett főneveket a latin nyelv mindig birtokviszonynyal fejezi ki, péld : honvágy — desiderium patriae, embergyülölet — ódium hominum. Itt tehát a lagenis